Frekvencia

MéM: A kormány érdekeit szolgálták a Médiatanács döntései

2012. február 23. 16:30

„A pályázat tisztaságát, az azonos elbánást és az egyenlő versenyfeltételeket veszélyezteti” a Médiatanács frekvenciakiosztási gyakorlata a Mérték Médiaelemző szerint. A műhely legfrissebb elemzése alapján inkorrekt módon nyert a Mária Rádió, az Európa Rádió, és a Lánchíd Rádió.

Inkorrekt módon nyertek és jutottak versenyelőnyhöz többek között a Lánchíd Rádió és a vallási tartalmakat közvetítő rádióadók azokon a frekvenciapályázatokon, melyeket még az ORTT írt ki, viszont már a Médiatanács bírált el – olvasható a Mérték Médiaelemző műhely (MéM) elemzésében, melyet az e-MaSa szemlézett. A Médiatanács frekvenciapályáztatási gyakorlata című anyagban a műhely összegzi: 35 frekvencia talált gazdát a döntések során, ebből 10 jogosultság-kiírásra hivatalból került sor, a maradék 25 pedig úgynevezett „talált” frekvencia volt, vagyis egy használaton kívüli helyi frekvenciára irányult.
 
A Mérték Médiaelemző szerint a Médiatanács döntései során saját, illetve a testület tagjainak pártkötődéseiből kikövetkeztethető módon, a kormányzat médiapolitikai érdekeit érvényesítette a pályázatok elbírálásakor. Ilyen adók az elemzés szerint a katolikus Mária Rádió, mely 7, a református Európa Rádió, mely 3, és a Lánchíd Rádió, mely 5 frekvenciát nyert el a 35-ből. Ezek a rádiók bár részesednek a reklámtortából, nem kell műsorszolgáltatási díjat fizetniük, és az MTVA pénzügyi támogatását is élvezhetik. Az elemzők megjegyzik: a pályázatok kapcsán a döntéseket a tanács pontozásos értékelés útján hozta.
 
Az elemzés kiemelten kezeli a Lánchíd Rádió esetét, amikor is a helyi tartalmak sugárzásának ígéretére adott magas pontszámot a Médiatanács. Az adó a szerződés megkötése után azonban módosított, így jogosult lett a központi, budapesti tartalom közvetítésére. Az elemzők szerint a nyertességet eredményező vállalás így nem teljesül, és ez „a pályázat tisztaságát, az azonos elbánást és az egyenlő versenyfeltételeket veszélyezteti”.
A bejegyzés trackback címe: http://media.mandiner.hu/trackback/132