Szabad Sajtó Díj Ónody-Molnárnak, Földesnek és Szepesinek

2012. március 14. 00:28

Tizenkilencedik alkalommal osztották ki Budapesten a Szabad Sajtó Alapítvány díjait, az alapítvány elnöke szerint a sajtószabadságot egyre több fenyegetés éri. A díjakat Mesterházy Attila adta át.

Kránitz László, az MSZP által alapított Szabad Sajtó Alapítvány elnöke - a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumának MSZP-s delegáltja - arról beszélt, hogy szervezetük csaknem húsz éve ismeri el újságírók teljesítményét, aminek most különös jelentőséget ad, hogy az utóbbi időben több fenyegetés éri a sajtószabadságot. A Mesterházy Attila MSZP-elnök (akinek az átadón mondott beszéde itt tekinthető meg) által átadott Szabad Sajtó Díj 2012-es díjazottjai:

Ónody-Molnár Dóra, a Népszabadság újságírója; 
Szalay Zoltán, többszörös nívódíjas, Táncsics Mihály-díjas, Pulitzer-emlékdíjas fotóriporter; 
Szigeti László, a pozsonyi Kalligram Könyv- és Lapkiadó igazgatója;
Szilágyi Ákos, publicista, esztéta;
Földes György, a Szabad Sajtó Alapítvány kuratóriumának korábbi elnöke, a Politikatörténeti Intézet főigazgatója;
Szepesi György, sportriporter.

A bejegyzés trackback címe: http://media.mandiner.hu/trackback/512