Regisztráció | Elfelejtett jelszó | Felhasználó törlése

2012. május 25. 10:00

Az Éden Hotel, ez a szappanoperába oltott reality talán megmutatta Magyarországon is, hogy a valóságshow nem feltétlenül arról szól, hogy a leghülyébbet a végéig benntartják a nézők.

„De most, hogy csütörtök este befejeződik a sorozat, már látszik, hogy ezzel párhuzamosan nagyobb hangsúlyt kapott a taktika is, még akkor is, ha néha szinte hallani lehetett, ahogy csikorogva, kattogva forognak a fogaskerekek a szereplők fejében. A szerkesztők ugyanis nem hagyták, hogy unalmas klikkek szállják meg a hotelt, hogy aztán nyugodtan szürcsöljék a koktélokat, miközben minden új szállóvendéget rövid úton visszaküldenek oda, ahonnan jött.

És persze néha úgy tűnt, hogy az Éden Hotel 2 csak a saját pornóparódiája, persze szigorúan az erotikus csatornákra szánt szoftverzió, ahol a koituszt mindig eltakarja egy arra tévedő páfrány, vagy kisplasztika. De akkor is, hiába volt ez a műsor Jersey Shore, azért volt benne pár csipet Survivor is. Vagy inkább néhány evőkanál.

Az Éden Hotel, ez a szappanoperába oltott reality talán megmutatta Magyarországon is, hogy a valóságshow nem feltétlenül arról szól, hogy a leghülyébbet a végéig benntartják a nézők, hogy minden este borzongva figyeljék, hogy az arcukba böfög. Ha így megy tovább, akkor egy idő után már nem csak hasznát mobiltelefon-eladókkal és műkörmösökkel lehet majd eladni az ilyen műsorokat. És utána már jöhet egy rendes Survivor, vagy az Amazing Race.”

A bejegyzés trackback címe: http://media.mandiner.hu/trackback/2007


10 komment
Összes hozzászóló megjelenítése
A kommentek nem szerkesztett tartalmak,
tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
időrendben | fordított időrendben | értékelés szerint



Monarchikus, Jo Kormanyzast a valosagshow-kban is!


A valóságshowknak már a nevük is hazug.Annyi bennük a valóság,mint a Grimm-mesékben. Kommersz vacak mindahány.


ja ahogy a szerző is mondja már nem csak seggvakarás


Mi ez a műsor? Egy afféle pornó "Legyen Ön is milliomos" ? Tájékozatlan vagyok, mert sosem néztem egy részt sem, max. csatornaváltás közben láttam egy-két képet. Általában ágyon fekvő fiúk-lányok susmutoltak, zuhanyozás, öltözködés örvén "12 egy tucat", ribancnak tűnő leánykák villantottak ezt-azt maguktól. Egyszer meg láttam, hogy egy pár kefélt.
Ennyiből nem jött le az eszmei mondanivaló, vagyis az, hogy milyen megfontolás alapján ad a tévé ilyen műsort.


Az irreality show fogyasztóinak kedves egészségére. (Arra megy, a mentális egészségükre.)



Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció | Elfelejtett jelszó