Regisztráció | Elfelejtett jelszó | Felhasználó törlése

2012. június 12. 11:27

Mennyiért hallgat el a Heti Válasz? címmel közölt cikket a Magyar Narancs, amelyben azt állítja, a lapnak több budapesti önkormányzattal is olyan szponzorációs szerződése volt, ami szerint a szerződés felbontható, ha rosszat ír a megbízóról. A HV egy évre több mint hárommillió forintot kapott – a Narancs szerint a „hallgatásért”.

A Heti Válasz és a második kerület tavaly szerződést között a hetilap Pest-budai Látkép című mellékletének szponzorációjáról, melynek a Magyar Narancs szerint legszembeszökőbb pontja, hogy „azonnali hatályú, rendkívüli felmondás joga illeti meg a megbízót, amennyiben a Heti Válasz c. hetilapban a Megbízó érdekét bizonyíthatóan sértő információ, tényközlés, hirdetés, tájékoztatás jelenik meg”. A MaNcs állítása szerint a HV ezzel azt vállalta magára, hogy nem ír semmi rosszat a kerületről, akkor sem, ha esetleg lenne mit. A lap szerint a Borókai Gábor vezette orgánum Óbudával, Budafok-Téténnyel és a hegyvidéki önkormányzattal kötött szerződésében is szerepelt hasonló rendkívüli felmondási klauzula.

A Narancs azt is közölte, korábban azt a tájékoztatást kapták, hogy a 100 százalékos önkormányzati tulajdonban lévő Budai Polgár Nonprofit Kft.-nek barter jellegű szerződése volt a Heti Válasz Kft.-vel a Pest-Budai Látkép című melléklet támogatására vonatkozóan. Mint a most megküldött szerződésekből kiderült, a lap a kerülettől a melléklet támogatásáért – és a kedvezőtlen információk elhallgatásáért – havi 275 ezer forintot, év végéig összesen 3 millió 300 ezer forintot kapott. A lap úgy tudja, a felek a fizetésen felül később arról is megállapodtak, hogy külön fizetség vagy viszontszolgáltatás ellenében a Heti Válasz és a kerületi újság kölcsönösen hirdethetnek egymásnál.

A XII. kerületi önkormányzat és a Magyar Demokratát kiadó Artamondo Kft. idei szerződésében mindössze az áll: a HV havi 300 ezer forintért, tehát összesen 3 millió 600 ezer forintért cserébe „jelentősen működjön közre” a hegyvidéki önkormányzat „kulturális tevékenységének, munkájának és projektjeinek” népszerűsítésében. 

A bejegyzés trackback címe: http://media.mandiner.hu/trackback/2378


53 komment
Összes hozzászóló megjelenítése
A kommentek nem szerkesztett tartalmak,
tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
időrendben | fordított időrendben | értékelés szerint



Ez amugy zsaroles, nem?


Hányan vannak - jelentkezzetek cselédek! - akik folyton a piacra hivatkoznak, amikor az ellenzéki lapok ellehetetlenülése, elszegényedése kerül szóba?

És szajkózni fogjátok ugyanúgy, az ehhez hasonló hírek után is.


De a mancs csak írjon csupa rosszat, ezért olyan rossz, ezért nem olvassa senki..

Válaszok:
micream | 2012. június 12. 17:31

Az ügyet csak egy módon lehet megnyugtatóan rendezni: Azonnal ki kell rúgni a kerületi önkormányzatok és a Heti Válasz székházának portásait.


Tegyétek a kezeteket a szívetekre Fiúk és legalább egyszer a büdös életben legyetek őszinték! Mi lenne a véleményetek róla, ha ilyen szerződéseket a Népszabadság vagy a Npszava kötött volna a kerületekkel? :)

Válaszok:
ördöngös pepecselés | 2012. június 12. 13:39
Kommentelő | 2012. június 12. 15:56

bámulatos hogy kerületi önkormányzati tisztségviselők és kormányoldali újságírók otthonosabban mozognak az üzleti életben, mint a szabadpiac felkent hívei a mancsnál.

Válaszok:
Oblomov | 2012. június 12. 15:43

"A lap úgy tudja..."


A lap úgy tudja.

Ennyi.


A lap úgy tudja.

Szégyen az, hogy minden valaki "úgy tudja" hirre úgy ugráltok, mint kecskeszar a jégen.

Válaszok:
Carlos> | 2012. június 12. 12:26
chinasky | 2012. június 12. 12:44

szerencsétlenek! "A lap úgy tudja" kifelyezés egy apró részinformációra vonatkozott. A lényegi részekhez szószerinti idézet látható a szerződésekből.

Ez nem a hírtv, droidok!

Válaszok:
Selamat | 2012. június 12. 13:33

A"Magyar orange" ingyen nem köp "balra"?


hazudsz "szarosszájú". Mi mást tennél?


Így prostituálódik az újság és az újságírás.

Válaszok:
Selamat | 2012. június 12. 12:43

Az újságirás már nagyon régen prostituálódott. De hogy nem véglegesen, arra a legjobb példa maga az Atv. De a Klubrádió sem volt különb az elmúlt években. (Nem érdekes? Egyik sem "jobboldali" medium.)

Hogy aztán igaz-e ez a hir, vagy sem, majd akkor derül ki, ha valóban bizonyitják.

Én a magam részéről nem hiszem el. Még akkor sem, ha éppenséggel nem tartozom a fideszhivek közé.


mint ahogyan neked szentírás a "fidesz szerint.." kezdetű mondat.

Válaszok:
Selamat | 2012. június 12. 12:49

Már miért lenne az? Nem az.


Borókai pénzért vállal seggnyalást


De jó, hogy kitaláljátok helyettem, hogy én mit hinnék el.

De tudod mit? Várjuk meg, amig megirja a HV is. Rendben? ;-)


Még erre, aztán befejeztem ezt a témát. Olvasni én is tudok. Mint ahogy a MN is. Csak ők azt a következetetést vonják le belőle, mert úgy tudják, én meg másikat.

Pl azt, hogy a "sértő információ" az nem más, mint rágalmazás.

Egyébként az msz(M)P-nek minden egyes újsággal, hirhozammal volt ilyen, akár irott, akár szóbeli megegyezése. Meg is látszott az eredménye.

Válaszok:
Carlos> | 2012. június 12. 15:57

A Táncsics Alapítvány kit pénzel? Csak nem Mancs-ot, ÉS-t Klubrádiót, Stop.hu-t, Népszavát? Ki mint él, úgy ítél.


miért? nem kötött?

akkor nyilván véletlen volt hogy a komcsi banda a tenyerén hordozta(hordozza) őket


Érdekes, senki sem találta meg a megfelelő kidejezést. Hiába, olyan _nehéz_ rájönni mi is ez valójában. Hihetetlenül nehéz, hát nem is megy :o)

Ugye ezt úgy hivják: védelmi pénz.


khmm. Az újságíró ebből csak azt látja szerintem, hogy a szerkesztő piros filccel bekezdéseket húz, és átírja a leadott cikket. Amikor meg nem, akkor ketten kapnak fenyítést, hogy nem várták meg a szerkesztőségi álláspont megszületését, elvégre ők egy "műhely".


Tudjak Ti, hogy miröl szol a Pest-Budai Latkep?
Ez egy melleklet ahol a keruletek kulturalis esemenyeiröl, hires embereiröl, erdekes törtenelmeröl stb. van szo. Nem politikai hirmagazin, ahol az ellenzek szajaize szerint kell csomot keresniuk a kakan. Nem a szelbalos es globallibsi kritika a feladata. Olvassatok mielött itelkeztek!


Kedves tamáskodó hozzászólók!

Előre egyeztetett időpontban és helyszínen bárki saját szemével tekintheti meg Önök közül a szóban forgó szerződéseket. Érdeklődni a nagylevin78@gmail.com-on lehet.
Üdvözlettel:
Vári György, a cikk szerzője.

Válaszok:
Carlos> | 2012. június 12. 16:07

Hasonlítsd már össze a mindenkori kormánykritikákat a Népszava-Népszabi-Mancs és a Hírlap-Nemzet-HV triumvirátusokban! A Népszava az egyedüli a baloldalon, ami alig-alig kritikus, a többi kőkeményen ekézte pl. Gyurcsányt. Hol marad az Orbán-kritika a "jobboldali" "sajtó"-ból?


mit makogsz?
Nyisd ki a szád, ha már hazudozol, meg az mszmp mögé akarsz bújni!


Kedves Rasako, nem csak a mellékletben, az egész Heti Válaszban nem volt szabad a szerződések szerint bírálni a megbízókat.


Kedves Rasako, nem csak a mellékletben, az egész Heti Válaszban nem volt szabad a szerződések szerint bírálni a megbízókat.


Kedves Nagy Levin!
Ha tényeket mutatsz nekik, akkor megsértődnek és elmennek. Erre érzékenyek, nem szeretik.


Kedves Levin: szerzödes a neten esetleg?


a mancs nagyjából ugyanakkora példányszámban jelenik meg mint a hetiválasz, és az olvasottságuk is nagyjából egyforma. a különbség annyi, hogy a heti választ az elöző orbán kormány több mint egymilliárdos költségvetési pénzből hozta létre, amikor már érezték, hogy elbukhatják a választásokat.

Válaszok:
cutcopy | 2012. június 12. 23:48
TuRuL2k2 | 2012. június 13. 09:07

Van Magyarországon független újságírás?
Akkor...?


Akkor azon a kérdésen, hogy igazat írt-e a Magyar Narancs, túl vagyunk. Megírta a Heti Válasz, konkrétan Borókai, hogy igaz, csak nem baj szerinte.

Válaszok:
TuRuL2k2 | 2012. június 13. 09:05

"hogy a heti választ az elöző orbán kormány több mint egymilliárdos költségvetési pénzből hozta létre"

Ebből az erőből a Mancsot is a Fidesz hozta létre..


Nem, amit a Magyar Narancs írt, az nem igaz. Idézem: 'Az orgánum tehát azt vállalta magára, hogy nem ír semmi rosszat megbízójáról, még akkor sem, ha esetleg lenne mit.'
A szerződés nem erről szólt, a Heti Válasz ilyet nem vállalt. A szerződés a melléklet támogatásáról szólt, és a támogató a szerződés felmondási okai között kikötötte, hogy ha az érdekeit sértő dolog jelenik meg a lapban, akkor az alapot ad a rendkívüli felmondásra. Tehát még egyszer: nem a HV vállalta, hogy nem ír, hanem a támogató kötötte ki, hogy ha ír, akkor felbonthatja a szerződést. Ugye érzed a különbséget?

Válaszok:
Carlos> | 2012. június 13. 16:05

Nem igaz, a Magyar Narancs jóval kisebb példányszámban fogy. A Heti Válasz több mint 2 milliárdból indult el, ez tény, viszont a Magyar Narancsnak is volt állami finanszírozású korszaka, amikor a '90-es években az állami Posta Bank sajtóbirodalmába tartozott.


ez a különbség pont elegendő ahhoz, hogy ha eléggé motivált vagy, elhitethesd magaddal, hogy így már oké.


Kedves Turul!

Nem pontosan értem a gondolatmeneted. Az egyik szerződő fél kikötötte, hogy nem lehet rosszat írni, a másik pedig ezt elfogadta azzal, hogy aláírta a szerződést. Erre őt igazán senki nem kötelezte, nyugodtan mondhatta volna, hogy márpedig én ilyesmit nem írok alá, ha a tudomásomra jut bármi, azt simán megírom és kész, ilyenre nem szerződöm. Nem mondta, szerződött. Igen, természetesen megtörténhetett volna, hogy mégis bírálja a vonatkozó kerületet, szerződést szeg és elesik a további pénztől. De egyrészt saját bevallása szerint nem esett el (azért-e, mert az érintett kerületek irányításában soha a legapróbb bírálnivalót sem fedezte fel vagy azért, mert szerződése miatt nem írta meg, ha látott ilyet, nem tudjuk), másrészt az, aki aláír egy szerződést, a benne foglaltakat szerződéses kötelezettségként magára vállalja.

Válaszok:
TuRuL2k2 | 2012. június 22. 18:22

Nem érted, vagy nem akarod érteni? Nem arról szól a szerződés, hogy nem írhat rosszat a támogatott, hanem van egy olyan mellékpontja, hogy ha rosszat ír, akkor a támogató szerződést bonthat. Nem tudom, mennyire gyakorlat ilyesmit szövegszerűen szerződésbe foglalni, de ne tegyünk úgy, mintha ez a piaci szponzorok gondolkodásától teljesen idegen logika lenne.


Kedves Turul, most láttam, hogy válaszoltál. Nem arról szól a szerződés, hogy nem írhatnak rosszat? Nem, nem csak arról szól, de az is ki van benne kötve tételesen és ez éppen elég. Nem, nem ez az egyetlen szerződéses vállalása a Heti Válasznak, mást is kell tenniük a pénzért, de nem is állította senki, hogy semmi másra nem vállalkoztak. Ha a hallgatás mellett mást is vállaltak közpénzért cserébe (PR-cikkek írását), akkor már minden rendben? Nos, kérdésedre válaszolva, nem "gyakorlat ilyesmit szövegszerűen szerződésbe foglalni", ugyanis a HV-nek sem szerepel minden effajta szerződésében. Csak jobbos kerületekkel kötött szerződésekben találod meg ezt a kitételt. A piaci szereplők gondolkodásától bizonyára nem idegen ez a viselkedés, de szerintem magára valamit adó lap nem kér az ilyen szponzorálásból piaci szereplőtől sem. Ha kér, lelke rajta, hogy elárulja az újságírás lényegét. De közpénzt arra költeni, hogy azzok, akik befizették, minél kevésbé tudjanak tájékozódni a pénzüket költő döntéshozók dolgairól, ebbe belemenni az újság részéről, az nagyon durva és fel nem foghatom, miért véded. Nem én vagyok az, aki nem akarja érteni ezt a pofonegyszerű történetet.


Teréz anyu is a Magyar Narancsot olvassa, vagy a citromot?

„- Mennyien „találták el”, hogy milyen szellemiséget képviseltek?
- Kevesen, mert komoly táboruk volt azoknak is, akik szerint a Narancs kifejezetten szocialista újság, esetleg az SZDSZ „üzemi lapja”.
- Ők már kapisgáltak valamit.
- Igen, csak rosszul. Az ideológiai vagy inkább világnézeti irányt helyesen lőtték be, csak a politikához és a pártokhoz való viszonyunkat nem.”
http://fn.hir24.hu/e-biznisz/2..

Tehát az ideológiai és a világnézeti irány szocialista, liberális. Vajon milyen lehet a pénztárca?
Akkor most; A Magyar Narancs nem apáca zárda, A Magyar Narancs nem fényes lokál ……?



Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció | Elfelejtett jelszó