
A médiatanács tagjainak lemondását követeli az MSZP a Klubrádió 95,3 MHz-es frekvenciára benyújtott pályázatának kizárása miatt. A szocialista politikusok az egyeztetést követően a „Fidesz sajtóosztály” feliratot ragasztották az NMHH bejáratára.
A médiatanács tagjainak lemondását követeli az MSZP a Klubrádió 95,3 MHz-es frekvenciára benyújtott pályázatának kizárása miatt – mondta hétfőn Lukács Zoltán, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) fővárosi székháza előtt tartott sajtótájékoztatóján. A szocialista politikus elképesztőnek nevezte, hogy azért zárták ki a Klubrádiót, mert a pályázat üres oldalai nem voltak aláírva. Mint fogalmazott: „penetráns, amit a médiahatóság ebben az ügyben csinált, csak azért, hogy az egyetlen megmaradt ellenzéki rádiót elhallgattathassa”.
Kiricsi Karola, az NMHH szóvivője a székház előtt nyilatkozva elmondta: a bíróság – a Klubrádió indítványára – határozta meg a pályázat szigorú alaki szabályait. A Médiatanács ezen szabályokat alkalmazva zárta ki valamennyi pályázót.
Lukács Zoltán emlékeztetett arra, hogy az NMHH tagjai kinevezési okmányainak sincs aláírva a hátoldala. Hozzátette: ugyancsak hiányzik a hátoldali aláírás a hatóság elnökének, Szalai Annamáriának pályázatáról és összeférhetetlenségi nyilatkozatáról, akit így – álláspontja szerint – nem is lehetett volna kinevezni.
Lukács Zoltánt és több szocialista országgyűlési képviselőt az NMHH elnökének kabinetfőnöke és a hatóság jogászai tájékoztatták a pályázati elbírálás részleteiről. A szocialista politikusok az egyeztetést követően a „Fidesz sajtóosztály” feliratot ragasztották az NMHH bejáratára.
Kiricsi Karola, az NMHH szóvivője hangsúlyozta: a Médiatanácsnak a bírósági ítéletben meghatározott szabályokat alkalmazva „valamennyi pályázót ki kellett zárnia a hasonló eljárásból, mert egyik pályázat sem felelt meg ezen kritériumoknak”. A hatóság szóvivője közölte: mindent megtettek az együttműködés érdekében és a képviselők valamennyi kérdésre választ fognak kapni.
CSR
FACEBOOK
RSS












34 komment
Összes hozzászóló megjelenítése
A kommentek nem szerkesztett tartalmak,
időrendben |
fordított időrendben |
értékelés szerint
Hozzászólók szűrése
A kommentek nem szerkesztett tartalmak,
időrendben |
fordított időrendben |
értékelés szerint
tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
„Fidesz sajtóosztály” feliratot ragasztották az NMHH bejáratára"
Az elvtársak természetesen már megint magukból indultak ki..
Révai Józsefet és Lendvai Ildikót akarjuk(,de jöhet Vadai is,ha ír egy dicsőítő költeményt nagy vezéréről).
NapTV vs. NarancsTV deathmatch
A stílusos az lett volna, ha mindezt Lendvai Ildikó kürtöli világgá.
"azért zárták ki a Klubrádiót, mert a pályázat üres oldalai nem voltak aláírva."
--- ha jól értem, és ez a későbbi szövegből derül ki, akkor a pályázatot egyoldalasan nyomtatták, és egy-egy lapon a hátoldal nem volt aláírva. Ha így van, értem én, hogy szigorúnak kell lenni, és a Klub-rádióról van szó, de ez azért már túlzás, ugyanis - feltételezem - az előoldalak sorszámozása folyamatos, azaz, ha a számozott oldalak alá vannak írva, akkor úgy kell tekinteni - szerintem - mintha az egész alá lenne írva. Ha számozott oldal nincs aláírva, még akkor is, ha az üresen van hagyva, na az már felróható. De ez így, bármennyire nem vagyok oda a Klub-rádióért, tényleg nevetséges.
Júj, ez már nagyon kínos!
"Kiricsi Karola, az NMHH szóvivője a székház előtt nyilatkozva elmondta: a bíróság – a Klubrádió indítványára – határozta meg a pályázat szigorú alaki szabályait. A Médiatanács ezen szabályokat alkalmazva zárta ki valamennyi pályázót."
A fagyi megint vissza nyal.
Az MSZP üljön huzza be a farkát és ne csináljon ekkora balhét, most éppen elveszitik média birodalmuk 1 százalékát ami még igy is kéthardmados médiahatalom ! Szoval csak maradjanak csendben mert még igy is túlreprezentáltak és túl nagy a befolyásuk !
Szerintem egyébként baromi egyszerű lenne szabályozni a médiát...
Bárki aki hazudik vagy téved, azt az esetleges per elvesztése után a bíróságnak köteleznie kéne arra hogy a CÍMLAPON(!) kíírja hatalmas betűkkel hogy: TÉVEDTÜNK/HAZUDTUNK
Ha a bírósági eljárás alatt bebizonyosodik, hogy nyílvánosan is hozzáférhető adatok cáfolják az állítást, akkor HAZUDTUNK ha nem ez nem bizonyítható, akkor TÉVEDTÜNK szöveg és alatta a magyarázat....
Ugyanez persze a TV-knél is, minimum 5 perces blokkban a főműsoridőben el kell hogy hangozzék legalább 3x a két adott szó valamelyike.... Rádiónál szintén.
Figyeljétek meg akkor kezdődne a minőségi újságírás és médiatartalom kora. Nem engedné meg magának egyik sem, hogy minden héten egy nagy HAZUDTUNK/TÉVEDTÜNK jelenjen meg nála, mert az bizony taszítaná a hirdetőket is....
Pályázat nélkül hosszbbítást.Nehéz leszokni róla
ja, de ha jol ertem az autoradio palyazatat a klubr hasonlo sulyossagu indokkal tamadta meg, es a birosag igazat adott nekik.
klubradionak persze az a jo, minel tovabb tart az atmeneti allapot: ingyen frekv + ingyen reklam. nyeröre vettek, az mhh meg szopatja magat.
Értem én, ha viszont a bíróság ugyanezen - egyébként észbontó - formai okokra hivatkozva semmisítette meg az említett másik pályázatot, akkor - bármennyire nonszensz - de tudomásul kellene venniük a helyzetet. Ami a cirkuszt illeti egyetértek, normális esetben nem az MSZP-nek kellene sajtótájékoztatókat tartania, hanem bírósági úton a Klub-rádiónak, illetve a papíron szereplő tulajdonosnak (Monográf Zrt) kellene a vélelmezett hiba jogtalanságának megállapítását kezdeményeznie. Persze, ha a másik bíróság meg ugyanezt formai hibának vélte, akkor tényleg nincs mit keresniük (normális) esetben.
Az öszödi beszéd után nem követeltek lemondást.
Klubrádió?Hát az meg mi szar?Vén ávós öreglányok nyivákolási helye.Én engedném működni,de csak akkor ha a drága jó Albán úr minden este Erzsi mamával játszott huncutkodásait olvasná fel. A MASZOP MEG HÚZZON EL A FRANCBA!!!
Hajrá, huzzatok bele! - jöhet az eu , a Velencei Biz. az ENSZ BT is hívassátok össze, ismét szóljatok H.G.-nek is.
Ez már több, mint nevetséges; szánalmas. Immár két esztendeje megy a kicsinyes és átlátszó machináció egy kis adókörzetű rádió ellehetetlenítéséért.
Engem leginkább a farizeus, "jóakaratú" nyilatkozatok sora irritál, legyen az Orbán Viktor levele Hillary Clintonnak vagy a médiahatóság Klubrádió pályázatát dicsérő és az egy(!) pontos lemaradásuk miatti sajnálkozás.
Legalább lenne annyi vér a pucájukban (ahogyan számtalan egyéb ügyben megvan), hogy felvállalják döntésüket - nem akarják a Klubárdió fennmaradását.
Ép-e-pont volt náluk egy "FIDESZ sajtóosztály" felirat!
újra kiírják a frekit és egy USA ügyvédi iroda beletol a pályázatba 600 millát és máris sugározhat ez a revansista adó.
A pályazti kiírás ismerte nélkül ezt így nem lehet eldönteni. Több tucat pályázatot készítettem, melyeknél megvolt határozva a formai, alaki követelmény. Nem mindegyiknél, de a legtöbbnél szerepelt a folyamatos oldalszámozás,tehát az üres oldalakat is be kellett számozni, és minden oldalt aláírással kellett ellátni. Többnél előfordúlt az is, hogy az ulsó uldalon fel kellett tüntetni az üres oldalak számát. Amit nem kellett számozni, azok az egyes részeket elválasztó üres lapok voltak.
Egy példa
A PÁLYÁZAT FORMAI KÖVETELMÉNYEI
• Nyomtatott formátum
• A4-es méretű, matt papír
• Legkisebb betűméret 10 pt;
• Grafikonok, ábrák olvasható feliratozása
• Magyar nyelv
• A bemutatott kritériumok követelményrendszernek megfelelő számozása
• Folyamatos oldalszámozás
Az alkalmazott elválasztó lapok nem számítanak bele az oldalszám-korlátozásba, kivéve, ha bármilyen, a pályázat elbírálása szempontjából fontos információt - szöveget, idézetet, ábrát - tartalmaznak
(Forrás: A Magyar Agrárgazdasági Minőség Díj
2009 évi Pályázati kiírása)
Kedves Bálint a te írásod nevetséges, mert nem tudod mi van benne a kiírásban, de mondod a magadét. Amennyiben az van a kiírásba előírva, amiért elutasították, akkor bármennyire is nevetségesnek tűnik be kellett volna tartani.
Kedves Julianus,
1.) Az Ítélőtábla alaki hibaként nem a hátoldalak számozásának és cégjegyzés szerinti aláírásának hiányát állapította meg, hanem arra hivatkozott, hogy a pályázat 1., 2., 12., 13.,19. és 25. oldalai semmilyen módon nem lettek aláírva, ill. az egyéb oldalak pedig nem cégszerűen kerültek aláírásra.
Mecsoda különbség!
2.) Az Ítélőtábla csupán a médiahatóságnak a pályázat győztesére vonatkozó rendelkezését helyezte hatályon kívül és arra kötelezte a médiahatóságot, hogy eljárást erre figyelemmel folytassa le.
Azaz a médiahatóság önkényesen döntött a pályázatok újboli vizsgálata mellett és egy világröhejt kiváltó unortodox jogértelmezéssel próbálkozik.
Természetesen tudom, hogy nem fogod ezt az érvelést elfogadni (immár két és féléves közös "múltunk" alapján tisztában vagyok ezzel), de ez a végzés is a bíróságnál köt ki és hamarost meglátjuk, melyik jogértelmezés a törvényes.
gyalázatos és szánalmas ahogy megpróbálják eltörölni a kevés ellenzéki médium egyikét.
Sok mindenért lehetett hibáztatni és kárhoztatni az előző médiarendszert, de ennek az egypárti rezsimnek nincs olyan eleme, amely jobb (legalábbolyan sz@r) volna mint a régi...
A rendszerváltás óta ez az első olyan médihatósági testület, amely egypárti...
Kár volt fárasztanod ennyi sok szöveggel, mert ez nincs köszönő viszonyban azzal, amit írtam.
A pályázati kiírás a döntő, s nem az ki mit mond, vagy mit vél felfedezni, vagy mit nem. A bíróság is a pályázati kiírásban foglaltak alapján dönthet. Amennyiben amit írtam nem szerepel a kiírásban, akkor egyértelmű, hogy a bíróság nem ad helyt a hatóság határozatának. Igen, a két és féléves múlt alapján tudnod kell, hogy a hit az én fogalomtáramban máshol szerepel és nem az érvelések között.
Az lehet, hogy nincs köszönő viszonyban sem, Kedves Barátom, de ez lenne a lényeg, amit Bálint írt.
Kedves Julianus,
az Ítélőtábla természetesen a kiírás alapján döntött, amikor a pályázati eljárás győztesre vonatkozó rendelkezését hatályon kívül helyezte. Ezt hosszasan és részletesen le is vezeti ítélete indoklása során.
És természetesen az Ítélőtábla nem az egész pályázati eljárást meszelte le.
Az ítéletben sehol nem esik szó a hátoldalakról, amint az én hszben sincs egy kukk sem a hitről(?).
Tényszerű volt hszem, amiben a "ki mit mondnak, stb" semmi nyoma sincsen.
Ezt nem vitattam, mert az itélőtábla indoklását sem ismerem, mint ahogy a felperes beadványát sem olvastam. Előfordúlhat, hogy a beadványban csak az aláírás hiányát vitatják és mást nem. Az Itélőtábla ezt vizsgálta és a többit nem. Teljesen mindegy, hogy egy, vagy huszonegy formai hiba van, amiért a pályázatot el kell utasítani. Semmi mást nem tartalmaz az eddigi írásom, mint azt; egyértelműen akkor lehetne valós véleményt alkotni, ha ismerjük a kiírást tartalmát. Te ismered? Elérhető valahol? (Erre vonatkozik a hit, a ki mit mond, vagy nem mond. Röviden azt fogadom el, amit modomban van ellenőrizni. Ennyi és nem több.)
Megjegyzésként: Egy órája e-mail csatolmányaként kaptam egy 271 oldalas kiírást, melyben szerepel minden oldal sorszámozása, zárójelben az üres oldalre is hivatkozik. Szerepel továbbá az is, hogy minden oldalt cégszerűen alá kell írni. Hiánypótlásra, javításra nem ad lehetőséget.
Kedves Barátom, te ebben a témában sem vagy releváns. Remélem érthető vagyok.
Kösz az infót. Jogállamban egyértelmű kell legyen akkor a szitu.
szerintem teljesen normális, hogy alá kell írni az üres papírokat meg le kell pecsételni is. az ember úgy szokott szerződést is írni, meg pályázatot, hogyha valami hiányzik róla, akkor a pályázatot kiíró vagy a másik szerződő fél bele tudja írni, persze.
ideális esetben pedig a lapok élét is alá kell írni, mert oda is átcsúszhat a szöveg.
miert nem hivatkoztak arra, hogy nem volt megszabva a topologiai besorolas igy ok minden lapot Moebius szalagkent tekintettek es ennek megfeleloen csak egy oldaluk van.
A Moebius szalagokat az aljas mediahatosag kettevagta a diktator szemelyes parancsara...
Bejelentkezés