Regisztráció | Elfelejtett jelszó | Felhasználó törlése

2012. július 18. 16:11 | Írta: Szabó Ákos

A közhatalom gyakorlóinak képmáshoz fűződő jogairól és a kommentelés szabadságával kapcsolatos jogi dilemmákról tartott műhelybeszélgetést a CivilMédia Egyesület és a Soma Alapítvány Budapesten. Mi a fontosabb: a szabad kommentelés avagy a sértő tartalmak korlátozása?

A CivilMédia Egyesület és a Soma Alapítvány műhelybeszélgetésén a magyar sajtó számos képviselője mellett a téma szakértői közül is sokan megjelentek.

Az eszmecsere első fele a közhatalom gyakorlóinak képmáshoz való jogáról szólt. A beszélgetés elsősorban a rendőrök arcának – a hazai médiában szokásos – kitakarásáról és az e körüli feszültségekről szólt. Visszafogott vita alakult ki a témában, később pedig szó esett a téma más vetületeiről is, mint például a jelenség megítélésével kapcsolatos nem egységes bírói gyakorlatról.

Vitaindítójában Dojcsák Dalma, a CivilMédia alapítvány jogásza kifejtette: a hazai bírói gyakorlat nem engedélyezi a rendőrök arcának bemutatását. Elmondta: az egyesületnek a témát érintő alkotmánybírósági beadványa elbírálás alatt áll, szeretnék ugyanis elérni, hogy az intézkedő rendőr arca szabadon publikálható legyen. A jogász szerint ugyanis a jelenlegi bírói gyakorlat korlátozza a sajtószabadságot, a média hatalom felett gyakorolt public watchdog szerepét, ráadásul egyfajta öncenzúrához vezethet. Ez az ún. chilling effect az egyszeri médiamunkást a biztos megjelenés érdekében – helytelenül – kockázatkerülő magatartásra ösztönzi.

Ezt követően Szabó Máté Dániel beszélt az Eötvös Károly Intézet képviseletében. Szerinte a jelenlegi jogalkalmazás diszfunkcionális, a bíróságok nincsenek tekintettel az elméleti háttérre. Elmondása szerint nem a magánszféra és a sajtószabadság egymással való szembenállásaként kell felfogni a kérdést, hanem inkább a magánszféra és a közszféra szembekerüléseként, az információs szabadságjogi kérdésként. Ennek pedig alapelve a hatalom korlátozása, az információs aszimmetria ellensúlyozása.

A Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesületének elnöke, Nádori Péter – aki egyben a Bors főszerkesztő-helyettese is – gyakorló újságírói nézőpontból közelítette meg a kérdést. Úgy vélte: az elvi alapok nem képezik a közgondolkodás szerves részét, az egész ország szellemiségéből hiányzik az a tudat, hogy a sajtó fontos szerepe a hatalom korlátozása, bár vannak olyan szervezetek, amelyek ezt az álláspontot képviselik. A közbeszédben viszont nem szerepel érvként az, hogy ne tegyünk meg egy intézkedést, mert az korlátozná a sajtószabadságot. A helyzet súlyosságára több példát is felhozott. Kifejtette: manapság ha bármit le akar fényképezni az ember, ami nem saját lábujja, engedélyre van szüksége. A parlamenti házelnök kénye-kedve szerint tilthatja ki az újságírókat az Országgyűlés épületéből (hozzátette: ez a gyakorlat már a mostani kormány előtt is fennállt). Interjút bizonyos politikusokkal csak bizonyos sajtótermékek tudnak készíteni, ezért nem látni őket a magyar médiában zavartan magyarázkodni.

A főszerkesztő-helyettes szerint, ha lenne szerkesztőségi kutya a Borsban, az is automatikusan kitakarná a rendőrök arcát, annyira rutinná vált a folyamat. Az újságírók már nem is mérlegelnek. Ez azonban ellentétes az ő újságírói hitvallásával. Az ezután kialakult beszélgetésből kiderült: Nádori úgy véli, ahhoz, hogy idáig juthatott a helyzet az utóbbi húsz évben, a magyar média is hozzájárult.

Az ezt követő vita során Bérczes Renáta, a Fővárosi Törvényszék bírónője kifejtette: a szervezete elé került ügyekben kismértékű bírságokról van szó, az utóbbi időben ez összegszerűen kifejezve kevesebb, mint százezer forintot jelent. Ezt követően felmerült az is, hogy a rendőri eskü alapján a törvénytelen parancs végrehajtását a rendőröknek meg kellene tagadniuk, és ennek a felelőssége alól menti fel őket az arctalanság. A bírónő válasza szerint a jogállami keretek között az azonosító elegendő, nem szükséges az arckép média-megjelenése. Hozzátette: a közhatalmat képviselőkért a közhatalom vállal felelősséget, így egy rendőrért a rendőrség, mint szervezet felel.

És ki a felelős a kommentek tartalmáért?

A kávészünet után a műhelybeszélgetés második fele az internetes hozzászólásokkal kapcsolatos felelősség megoszlásáról szólt. Kárpáti József, a CivilMédia ügyvezetője bemutatta a témába vágó törvényeket és fogalmakat. A kommenteket és blogokat illetően elmondta: ezek nem számítanak sajtóterméknek a médiaalkotmány szerint, így közigazgatási felelősségről esetükben nem lehet szó, az NMHH nem büntet, nem büntethet. A közlő oldal polgári jogi felelőssége azonban fennállhat ezekkel a kommunikációs eszközökkel kapcsolatban is: a bírói gyakorlat szerint minél nagyobb a szerkesztői aktivitás, ez annál inkább felvethető.

Bodolai László ügyvéd, újságíró szerint az volna megfelelő megoldás, ha a sértő kommenteket és egyéb tartalmakat illetően először felszólítást kapna az a portál, ahol megjelennek, majd ha ennek alapján a portál nem jár el, akkor kellene viselnie a következményeket. A beszélgetésből kiderült: hasonló gyakorlat fellelhető a bírói gyakorlatban is. Ezek után azonban felvetődött, hogy egy nem elektronikusan aláírt, egyszerű e-mail megfelelő felszólítás-e, különösen annak fényében, hogy ha megfelelő törvényi ok nélküli távolítanak el bejegyzéseket, azok írója akár szerzői jogainak megsértéséért is perelhet.

A megszólalók szerint az az online sajtótermékek számára a jelenlegi jogi környezetben kielégítő védelmet csak az nyújtana, ha minden komment csak előzetes ellenőrzés után kerülhetne ki egy cikk alá, azonban erre egyszerűen nincsen energiája, pénze és ideje a magyar média szereplőinek. A politikai cikkek kommentelésének ilyen okokból történő letiltása ráadásul a véleménynyilvánítás szabadságát csökkenti.

Kárpáti szerint érdemes lenne valamelyik hazai biztosító érdeklődését felkelteni egy speciális sajtótermék-biztosítás bevezetésére. Ez az orvosi és egyéb szakmai kockázatokat lefedő csomagokhoz hasonlíthatna. Felmerült, hogy a médiaszabályozás kiszámíthatatlan volta miatt a jövőben egyes médiacégek külföldre tehetik át hivatalos székhelyüket, kikerülve a magyar előírásokat.

Szó esett még a közösségi média és a hatalom viszonyáról is: több online portál a Facebook, vagy Google beépülő moduljait használja fel a kommentelés biztosítására. Kiderült: a Google nem adott ki az utóbbi időben ilyen adatot a magyar hatóságoknak, a rendőrségnek pedig általában nincs energiája a nemzetközi jog útvesztőjén át követni a szálakat.

A bejegyzés trackback címe: http://media.mandiner.hu/trackback/3199


68 komment
Összes hozzászóló megjelenítése
A kommentek nem szerkesztett tartalmak,
tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
időrendben | fordított időrendben | értékelés szerint



Rendőrökhöz: Vicc hogy az állami eroszakmonopolium, a végrehajtás arctalan kell hogy legyen. Nehéz másra visszavezetni mint, hogy a rendörők pontosan tudják milyen társadalmi megvetés kiséri a pazarló, korrupt, tulkapássokal teli, hatékonytalan munkájukat.


Kommentekhez: Aki közszereplésre adja a fejét, annak igenis szembe kell néznie azzal, hogy a cselekedetei, mondatai, véleménye komoly indulatokat válthat ki. Sőt kifejezetten helyesnek érzem, hogy ha másnem kommentek formájában szembesül a személyét övező kritikákkal. Nyilván kényelmes és könnyü volt idáig üldögélni az elefántcsonttornyokban, csupa csupa PC emberrel és beszéddel körbe véve magukat, amiből soha nem derült ki valójában a közvélemény miként is vélekedik a munkájukról és a személyükről.

Válaszok:
Zokni | 2012. július 18. 17:03

Hát ki lenne? Természetesen az elmúltnyolcév.


Sztem téved. Nem azokkal a kommentekkel van baj, melyek bírálják a közszereplőket, hanem azokkal, amelyek törvénysértően teszik ezt. A becsületsértés, a rágalmazás, a személyeskedés, a fenyegetés, az izgatás stb. nem tartozik az olyan bírálatok közé, melyek megengedhetőek lennének. Itt egyszerűen arról van szó, hogy moderálni kéne. De az drága.( Mondjuk egy teljes státusz.)

Érdekes egyébként, hogy pl. amíg a HV ellenzékben volt, a szólásszabadság jegyében engedte a hsz-okat, melyek többsége az akkori kormányoldal pocskondiázására szorítkozott. Ráadásul igényelte azt a klikk-mennyiséget is, melyet a f.-ozók jelentettek.
Ma már nincs erre státuszuk és nincs szükségük sem a pluszbevételre. Ezért beszüntették.

Válaszok:
CyB | 2012. július 18. 17:09

Tehát a magyar hatóságok képtelenek megvédeni a saját embereik és hozzátartozoikat? Akkor mit várhatok én tőlük?

Értem mit mondasz, de a te és az én véleményem is azt támasztja alá, hogy megoldás helyett elfedni igyekeznek a problémát.


"Érdekes egyébként, hogy pl. amíg a HV ellenzékben volt, a szólásszabadság jegyében engedte a hsz-okat, melyek többsége az akkori kormányoldal pocskondiázására szorítkozott. Ráadásul igényelte azt a klikk-mennyiséget is, melyet a f.-ozók jelentettek.
Ma már nincs erre státuszuk és nincs szükségük sem a pluszbevételre. Ezért beszüntették."

Pontosan ugyanigy látom. Hozzáteszem hogy nem is olyan régen pont Michnai akadt ki, Orbán Viktor személyét ért kritikán aluli kommenten:).


"Nem azokkal a kommentekkel van baj, melyek bírálják a közszereplőket, hanem azokkal, amelyek törvénysértően teszik ezt. A becsületsértés, a rágalmazás, a személyeskedés, a fenyegetés, az izgatás stb. nem tartozik az olyan bírálatok közé, melyek megengedhetőek lennének."

Egyrészt vannak jól mükodő eszközök az ön moderálásra, ahol a közönség kezében a lehetőség, másreszt ennél még mindig tartom magam, hogy aki közszereplésre adja a fejét, annak ezt viselnie kell.

Válaszok:
Obulus | 2012. július 18. 17:45

Fenyegetést vagy korrumpálási lehetőséget.

Te 'jobbfasz'.


orbán a felelős, meg a kétév


Nem tudom, meg sosem probáltak vastag boritékkal fenyegetni.

Van értelme minden komment után valami sértést egymáshoz vágnunk, te paraszt;)?


Nem volt komoly. A konferenciának ez a kérdése égbekiáltón ostoba. Hát ki lenne? Nyilván az, aki írja. Az alapkérdés ott feszül, hogy meddig felelős, egyáltalán meddig felelhet egy elektronikus médium a platformján megjelenő szövegekért. Amilyen egyszerű a válasz, hogy pl. moderálja a fórumot, olyan komoly kérdések merülhetnek fel e logika mentén. Ugyanis ez messzire vezet törvényileg: 5 év múlva majd valaki bepanaszolja a T-Mobile-t, hogy az általa nyújtott szolgáltatáson keresztül küldték el a francba, és a cég nem tett meg minden szükséges intézkedést?


Teljes mértékben egyetértek. Vannak olyan szoftverek, amelyikkel automatikusan lehet szűrni a zsidózó náci kommenteket, meg a nyomdafestéket nem tűrő szavakat.

Válaszok:
antala | 2012. július 18. 17:55
heep | 2012. július 18. 18:37

Ez igaz, csak épp magát a problémát nem megoldja, csak elfedi. A kiadók, médiacégek szívesen választják ezt érthető okokból, de ettől a probléma marad, csak épp másnál jelentkezik. Tök jó, hogy pl. a mi rendszerünk nem engedi publikálni a zsidó szót, de a dózsi-t engedi. Persze senki nem tudja, hogy miről van szó.
Ez az egész kérdés fából vaskarika: ez nem kiadói, számítástechnikai kérdés, hanem társadalmi elsősorban. Vajon miért nem rendeznek ilyen témájú konferenciát mondjuk az egyébként informatikailag igen fejlett Finnországban. Azért, mert ez nem informatikai probléma.


Hazánk olyan ország, ahol a lónak csak egy oldala van. Arany középút, mint olyan, nem létezik.
A Mandiner nagyszerű tulajdonsága, hogy a szerkesztőség nem korlátozza senkinek a véleményét. Tehát a szólásszabadsággal nincs baj.
A moderálásmentességet viszont ocsmány tahók tucatjai használják ki arra, hogy frusztrációjukat, verbális indulataikat a kommentekben gátlástalanul kiéljék. Zúdul a mocsok, a rágalmazás, egymás minősítgetése, sőt fenyegetése, sokszor a legundorítóbb, alpári stílusban.
A békülékeny stílusból azonnal a rosszul értelmezett "elvhűség" hiányát olvassák ki sokan és tovább tüzelik egymást egyre harciasabb, hisztérikus hangnemben. Érdekes, hogy e stílusjegyeket mindkét tábor csakis a másiknak tulajdonítja :)
Javulást e téren csak a kulturálódás, a polgári és valódi keresztényi erények terjedése, a kommentálók habitusába való beépülés biztosítja majd (egy-két generáció múlva, vagy soha napján)


"A becsületsértés....,melyek megngedhetőek
lennének."....Ebben az idézetben nagyon fúrcsán
itélsz!Azt lehet érteni belőle,amit a kommentelők tesznek.Ha nem nyomatékositja sértő és gyalázkodó megjegyzésekkel a kommentjét,
"akkor az illető puha pecs".Ha valaki sérelmezi az "anyázást",vagy egyéb mocskot,amivel a hatal-
mat,vagy képviselőit illetik,az diktatúra!
Csak az a "szabadság",ha mindenkit elküldhetünk
a qourva anyjába,mert itt van civil kurázsi.
Nem lehetne saját szavainkat moderálni?
No jó,néha felmegy a pumpa,de felnőtt emberekhez ez nem illik!


"Ha meg ilyen Zuroffokat idehívnak, az amúgy is eléggé nem kedvelt mivoltukat illetőleg, csak még rosszabb megítélését fogja eredményezni."

Nem kell azt hivni, jön magától. Másrészt ha megnézed viszonylag elenyésző a közvélemény beli támogatotsága, leszámitva néhány széplelkű bölcsészt.

Ebből se pro se kontra nem lehet messzemenő következtetéseket levonni a hazai zsidóság beilleszkedését illetően.


Ezek szerint te voltál a témája ennek a konferenciának.


..."Váddal az önnön szivemig ér:
Mundenki gyanús nekem,aki él!"..
/Arany J.:Tetemrehivás/


"Vannak olyan szoftverek, amelyikkel automatikusan lehet szűrni a zsidózó náci kommenteket, meg a nyomdafestéket nem tűrő szavakat."


Tipikus ballib vélemény. Mindent szabad ami a ballibnek megfelel. Zsidózni rossz, Horthyzni jó. Minden ennek ellentmondó véleményt szűrni, tiltani kell. Ráadásul ez struccpolitika. Aki zsidózik az attól, hogy kimoderálják továbbra is zsidózni fog, csak majd szépen körülírja. Amikor ma valaki a kommentjében a liberálisokat írja akkor is zsidózik és ezt minden olvasó pontosan tudja. Még csak a libsi szót sem kell ehhez használni. A trágárság is leírható finom szavakkal. A "menj az anyád picsájába" helyett a "közelítsd meg a nőnemű ősöd szaporító szervét" is ugyanazt jelenti csak átmegy minden moderáló szoftver szűrőjén. Ráadásul én egyfajta gőzleeresztő szelepnek is tartom a moderálás nélküli site-okat. Inkább itt adja ki írásban magából a frusztrációját mindenki mint tegye ezt tettlegesen, verbálisan egy nyilvános helyen.


Ritka dolog, hogy egyet értek veled. Tényleg hányingerkeltő amit az Áder Izraelben művel.


Ez nem a kommuniste internacionalizmus ismerve, hanem a totalitárius rendszerek, egyszemélyi diktaturák, és személyi kultuszoké.


"Akinek nem tetszik a tévéműsor, ott a kikapcsoló gomb, tessék használni!"
Göncz Árpád, miután nem írta alá a TV elnök leváltásáról szóló törvényt.


Ne azon vittkozzunk, hogy miért kell a rendőrök arcát letakarni, hanem erról, hogy miért kell az alaposan gyanusított bünözők felismerhetőségét megakadályozni. A bűnözőt elfogó rendőr nem ér annyit, mint a bűnöző?

Válaszok:
julianus | 2012. július 18. 20:04

Na, ja! A bűnözőnek joga van, a rendőrnek meg szolgálati parancsa. ;-)
A média majd megmondja mit lehet, a nézőnek meg kuss, így lesz demokratikus. ;)


Első gondolatom:
Ha valamihez nem értesz, ha valamivel nem tudsz mit kezdeni, akkor szervezz konferenciát! Nevezjetjük műhelybeszélgetésnek is.
Elolvastam a műhelybeszélgetés végeredményét és igazolva láttam első gondolatomat.
No, de akkor ki a felelős a kommentekért?
A kiagyalója.
Már persze csak akkor, ha van értelme a felelősséget firtatni.
Arról lehet és kell is beszélni, hogy a személyiségi jogok megsértése jelenleg helyesen van-e kezelve jogrendünkben?
Arról is érdemes lenne, hogy az ilyen-olyan tagadás, mint vélemény miért büntetendő cselekedet?
Sajnálom, hogy az értékelés végére nem biggyesztette oda a tudósító, hogy milyen volt a svédasztal.


Minden komment a "Lapot" reprezentálja.

Hamis , álszent az a nézet, ami szerint oda fizetik a nagy reklám-zsozsót, ahol nagyobb a kattintás-szám!
Akinek tíz-húsz nikkje van, az sem olvassa el , nézi meg a reklámokat, meg az sem, akinek van is valami az agyában.
A kommentek zöme balliberális fizetett droidoktól és a gazdáiktól származik.
Az élet meg a "harctéren" zajlik.

Válaszok:
trendo | 2012. július 19. 06:01

Ez Iránban így van. Ha egy perzsának azt mondják, hogy "rózsa az arcodba", az kést ránt, mert valami olyat jelent, mint lóf.sz a s.ggedbe.


"...nem tett semmit..."

"Tétlenül nézte..."

http://orulunkvincent.blog.hu/..

A zsidókat a magyar állam deportálta. Nem tétlenül nézte a deportálást, hanem aktívan végrehajtotta.
...
A magyar állam, a magyar csendőrség, magyar köztisztviselők hajtották végre a deportálásokat. Először zsidótörvényeket hozott a magyar állam, aztán gettósított a magyar állam, azután pedig vagonokban küldte a halálba a polgárait. Tétlenül nézésről nem volt szó.


Most hogy jön ide Simon Peresz? Ja, tudom! Repülővel :))))


Te komolyan azt hiszed, hogy pl. a Táncsics alapítványnak van arra pénze, hogy kretén "betelefonálókat" és "bérkommentelőket" zsoldban tartson?
Ha volna, biztos másra költenék, nem ilyen baromságra.

Inkább fel tudom tételezni, hogy inkább a kormányoldal ügybuzgói netezgetnek íróasztaluk mellől, munkaidőben. Feltehetőleg ők is max. önszorgalomból:)

Válaszok:
Soma | 2012. július 19. 07:23

Az attól függ, hogy a kritika milyen kultúrált.
Mert az anyázást, személyét vagy hozzátartozóit sértő megjegyzéseket nem tartom elfodahatónak!
A nyilatkozatait, intézkedéseit, stb. jogos.


Ezek szerint a rendőr arcát nem, de az azonosító számát jól láthatóan megmutathatják?
Már az is valami...
Az amerikai rendőrök arcát miért nem takarják?


Két eset lehetséges: vagy sohasem szavaztál, vagy ilyen becstelen, legocsmányabb váddal illethető politiusokat választottál!

Kicsit hirtelen volt ez a kijelentés, ugye?


Na, ne mán!
Minden olyan alapítványnak arra van pénze, amire a "szponzorok" pénzt szánnak!
A francia vörös bandita "szakmai" és "erkölcsi" nagyságát megalapozó hülyeségre most sok pénz van.
Nem hinném, hogy annyira naív vagy, mint amennyire sugallod!


Szerintem a "droid"-nak vagy "troll"nak nevezett egyedek nem pénzért, csak saját önfényezésükért, ill. szaktás buzgalmuk lelki megtámogatása érdekében, önszorgalomból kommentelnek. Változatlanul városi legendának tartom azt, hogy ilyen hülyeségekért bárki is pénzt pocsékoljon.
Az általad említett két fórumot valóban nem ismerem. De úgy tűnik nekem, jónéhány elejtett megjegyzésből, hogy ide a HV-től jöttek át főleg, mikor ott megszűnt a hsz. lehetőség. (Ami szerintem lehet, hogy beszariság volt Borókaiéktól, mindenesetre sok embert megfosztott a véleménykifejtés lehetőségétől) Merő gonoszkodásból: esetleg némi pénzkeresetüktől is? :)))) (ha már bérblogolókról beszélünk)


"...Nem hiszem, hogy létezne olyan magyar közszereplő, ... akinek lenne becsülete..." -írja.
Hát, remélem, téved.


"Orbánt a Dunába, Szijjártót meg utána!" -írja. (Egyébként ez vsz valaminek az átírása...)
Ezzel semmi gond. Ha ki kell moderálni, akkor ki kell. Nálam is szoktak néhe lófaszok röpködni a klaviatura fölött.
Szedjék ki! Majd leszokom róla.

Válaszok:
Soma | 2012. július 21. 12:55

Fuszekli!
Gondolom, ha feleségedet valaki eltéríti, akkor is türelmesen mefvárod, amíg az illető leszokik róla!
Rendes ballibsi vagy!

Válaszok:
Zokni | 2012. július 24. 10:26

eddig a youtube-on működik legnormálisabban a kommentárok rendszere: a megfelelő keretekben a közösség működteti, az alpári hozzászólások eltűnnek


Nem t'om, mi a "ballibsi" abban, ha alkalmazkodik valaki a megengedett limitekhez. Nekem két fajta van itt a neten: a magammal szembeni elvárások, és a moderátori igények. Káromkodni ritkán, de szoktam: a rasszizmus ellen vagyok, és az abban megnyilvánuló embertelenség olykor csúnya szavak használatára késztet.
De ha kivágják, körülírom.

Ami legjobban idegesít, pl. a HV utolsó moderátori gyakorlata (mielőtt letiltották a kommenteket): a mindenkori Szerzőknek, a teljesítményükkel arányos bírálata kicenzorálása. Félreértés ne essék, szinte soha sem küldtem el a melegebb éghajlatra őket, de a következetlenséget, elfogultságot, befolyásolási szándékot, választási promóciós aktusokat kegyetlenül, és gúnyosan szóvá tettem.
A végén sokszor kiszűrték. Na, azt utáltam. (Biztos a főszerk. csinálta, mert az ő írásai a nyílt Fidesz-vonalat vitték - ma is egyébként...)


július 18. 18:39

Köszi a bemásolásokat, ezek tényleg nagyon jó írások!



Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció | Elfelejtett jelszó