
A Frankfurter Allgemeine Zeitung egyik cikke megállapította, hogy bár a kormány a médiatörvénnyel pórázra akarta kötni az újságírókat, a kritikai újságírás mégsem halt ki az országban. „A kritikus riporterek egyszerűen csak csinálják tovább” – írták.
„Magyarország kormánya az új médiatörvénnyel rövid pórázra akarta fogni az újságírókat. A rádiónál és a televíziónál ez sikerült, az írott sajtónál nem. A kritikus riporterek egyszerűen csak csinálják tovább” – állapította meg a FAZ csütörtöki számában Kata Kottra. A szerző felidézte a médiatörvény elfogadása óta történt fontosabb ügyeket, amelyek közül kiemelte azt az esetet, amikor az MTI Ángyán Józsefről egy olyan hírt jelentetett meg, amely a volt államtitkár „korrupt ügyleteit” taglalta és mindehhez forrásként pedig egy névtelen blogbejegyzést nevezett meg. Megemlítette, hogy a „széles körben elterjedt gyanú szerint” a kormány arra használta fel a hírügynökséget, hogy aláássa az egykori államtitkár hitelességét és a korrupció vádját saját magáról Ángyánra terelje. Hozzátette, hogy végül az MTI visszavonta a vádakat.
Kottra szerint ez a példa egyrészt rámutat az erős kormányzati befolyásra, másrészt pedig arra is, hogy a kritikus újságírás Magyarországon nem halt el. Kifejtette, hogy a napilapokban, magazinokban, az internetes portálokon és a blogokon naponta tucatjával jelennek meg olyan hírek, kommentárok és elemzések, amelyek a Fidesz-kormányt bírálják. 2011 elején két médiatörvény lépett hatályba, amelyek bel- és külföldön is nagy visszhangot váltottak ki – emlékeztetett a szerző, majd felidézte, hogy több újság is üres címlappal jelent meg emiatt. A törvények sokat vitatott pontjai végül nem vezettek a kritikai újságírás végéhez – írta. Koltay András nyilatkozatára hivatkozva a cikk megemlítette, hogy paradox módon épp a szélsőjobboldali Jobbik hívta fel a figyelmet a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményére, hogy érvényt szerezzen álláspontjának. A párt több száz indítvánnyal terhelte meg Médiahatóságot, mivel szerintük a híradásokban nem veszik figyelembe eléggé. A cikkíró hozzátette, hogy ezek többségét ugyan elutasítják, de júliusban a Médiatanács a Jobbiknak adott igazat.
A döntéssel kapcsolatban a német lap ismertette azt az esetet, amikor a Schweitzer rabbit ért támadás kapcsán nem közölték Mirkóczki Ádám nyilatkozatát. A cikk kitért a Klubrádió ügyére, amelyről elmondta, hogy Gyurcsány Ferenc egyik bizalmasához tartozik. A szerző szerint az a Médiatanács „kicsinyes politikai bosszúja”, hogy a Klubrádió frekvenciáját egy ismeretlen pályázónak adták át: szerinte a botrány a sajtószabadság fenyegetettségének szimbólumává tette a Klubrádiót. Kottra felidézte, hogy az Alkotmánybíróság 2011 decemberében korlátozta a Médiatanács hatásköreit és kitért arra is, hogy a lapoknak a legfőbb problémát az jelenti, hogy az állami vállalatok leginkább a kormánypárti sajtóban hirdetnek. A cikk szerint mióta a Fidesz kormányoz, már nem érvényes az az íratlan szabály, hogy ezeket az összegeteket 70-30 százalék arányban osztják fel a kormányoldal és az ellenzék médiumai között. 2012-ben a Magyar Nemzet tizenkétszer annyi pénzt kapott állami hirdetésből, mint a Népszabadság – idézi a FAZ ismertetését a Médianéző.
CSR
FACEBOOK
RSS












31 komment
Összes hozzászóló megjelenítése
A kommentek nem szerkesztett tartalmak,
időrendben |
fordított időrendben |
értékelés szerint
Hozzászólók szűrése
A kommentek nem szerkesztett tartalmak,
időrendben |
fordított időrendben |
értékelés szerint
tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Te akarsz ezzel valamit allitana, nezz utana te, es kozold mire jutottal. A FAZ megtette, ez most teny. Lehet regen is igy volt, lassuk, igazold.
ezek mit várnak? rákosi sem egyik napról a másikra helyeztette párt irányítás alá az addig független sajtót. orbánéknak 2014-ig van még két évük.
kínában is megjellennek rendszeresen a kommunista rendszert bíráló cikkek. aztán szépen leülik az újságírók.
Dehát azért szavaztunk a FIDESZre, hogy az efféle vircsaftnak vége legyen, nem?
Hát abból a FAZ rövidítésbél erőst hiányzik a nagy Sö bötű!
Eszes német baromfiak
hallgatnak a Kottra:
nem hallják a kotkodácsa,
milyen nagyon gyatra.
Kapirgálnak a széthordott
magyar szemétdombon,
hátha bizony terem nekik
majd média-bonbon.
De nem kapnak ott egyebet,
csak lerágott csontot:
hallgatnak a hamis Kottra,
s mást sem lelnek pont ott!
Ha már a mi szemétdombunk
oly szépen szétronták:
eriggyenek a szomszédba
csipkedni a Pontát!
Téged kéne leültetni.
A WC-re.
Cifrafosással.
FAZ? Valami nem hiányzik e mozaikszóból?
biztos a METROPOLRA gondolt a FAZ újságírója...
ügyes!
Az ellenzéki sajtó meg jól ellesz a Közgép
és hasomlók pénzén-miközben habzó szájjal
üvölti,hogy elnyomják.A kormány sz@r,de a pinze
fáintos!
Van ilyen kérem.Nagy faz ez a FAZ!
Ebbe a"büdös likba" (sajtószabadság)minenki bekotor!Most éppen a piciny Kata Kot(t)ra bele!
Mindjárt elsőre a szegény Klubrádió mártir
sorsát csócsálja.Megemliti a "fenebátor"-névtelen
bloggert,korunk hősét!
Miután itt ellentmondásba keveredik,nem adja fel!
Továbbhalad!Az a rohadék Orbán kormány nem ad egy sovány buznyákot sem arra hogy naponta anyázzák!Hát nem szemétség ez?A saját pénzemen csak
nem anyázhatom őket!Adjanak rá pénzt!
A Népszabi szerinte 70-30 %-közölt fizetéses hirdetéseket a Kormányhű és ellenzéki
viszonylatban.
Ezzel szebmen mi történt?Nemhogy hirdetéseket
nem kaptak,de az állami intézményekből Gyurcsány még alapot is kitiltotta!
No okos Kata hát igy állunk Köpecen!
mi van?
a Népszabadság, Klubrádió meg a többiek nem is a piacról élnek?
pedig azt hittem azért volt akkora pofájuk annakidején
Fos.
Az.
FAZ.
" 2012-ben a Magyar Nemzet tizenkétszer annyi pénzt kapott állami hirdetésből, mint a Népszabadság"
Miközben, a Népszabadság eladott példányszáma a duplája.
Kérem. Ne kerülgessük a forró kását.
A FAZ(S) szerkesztőség úgy akar "tárgyilagos" maradni, hogy elismeri a tényt hogy az ellenzék minden csatornán , bántatlanul továbbra is hazudozhat és csúsztathat, gátlástalanul megirhat mindent amit például még németországban sem lehetne.
Megúszná -e büntelenül a német FAZ amennyiben Merkel kancellárt becsületsértő módon rágalmazná?
NEM!
De itt magyarországon az ellenzék azért teheti meg, mert a kutya sem törődik a már unalomig ismételt személyeskedő hazugságaikkal.
Ilyenek- Orsós cigány... Plágium Pál stb.
A sarki, kóbor kutyát sem érdekli a hatalmukat vesztett, elmeroggyant balliberálisok sajtóokádékai.
Azon a néhány hülyén kívül, aki a mostani rendszerváltással sokat veszett- azok pedig nézzék csak, az ATV-n Kálmán döglégy Olgát. :-) Olvassák a Népszarát. :-)
Nem egészen, mert egyik lap sem az eladott példányokból, hanem a hirdetési bevételekből él.
Az eladott példányszám az, ami a hirdetőket ösztönzi az újságban való hirdetésre.
Éppen a piac törvényei ellen szól az, hogy az állami cégek nem hirdethetnek a Népszabadságban.
Maximálisan egyetértek! Pontban igy van, ahogy megfogalmaztad.
Még annyit tennék hozzá, amit már beirtam egy másik témába, hogy én emellé már beinditottam a saját magam online bojkottját is. Nem most, már régebben. Kezdtem a hvg-vel és a 168 órával. Egyszerűen mindig megnézem, hogy egy online hirlink hová vezet. Amennyiben eme kettő valamelyikéhez, akkoor még akkor sem kattintok rájuk, ha mégolyan felcsapós is a felcimük.
Személyemben eggyel több lett azok száma, akik a kattintások hiányát mért hirdetőiket bizonytalanitják.
Pontban attól lesz egyre elvielhetetlenebb és szarabb a média, hogy a hirdetők határozzák meg egy-egy újság létét.
Tudom, hogy ez a világ trendje, de akkor is helytelenitem. Vissza az őskorba, abból éljenek meg, ahány példányt akár nyomtatott változatban, akár online változatban eladnak.
Már csak azért is vissza kell fordulni, mert létezése óta annyi szennyet eddig összesen nem tudott a világ minden médiuma összehozni, mint amit az utóbbi egy-két évben összetermeltek.
Ennél rosszabbat már csak a fészbuk és hasonszőrű társain végtelen mennyiségben átáramló elképesztően nagy baromság jelent. Hogy a rágalmazásokat már meg se emlitsem.
Ma már ott tartunk, hogy egyszerűen olvashatatlanok a hirek, információk legtöbbje. A fészbuk meg... Nem is csoda, hogy egyre több ember fordul el tőlük. Meg is érdemlik.
Igaz, helyette majd más ostobaságot fog az online világban felnőtt nagyérdemű olvasni. De ez legyen az ű dóga is, meg az ű joga is.
Bejelentkezés