A kétmilliárd forint hároméves költségvetését jelentette volna a sorozatnak, ami – csak halkan jegyzem meg – bőven alatta van a többi ismert sorozat azonos időszakra kivetített költségeinek. Interjú.
„Már jó ideje világosan láttam, hogy mi folyik a Marslakók körül. (...) Egyszerűen haragudtak rá a nézők, mert hallották, hogy kétmilliárdos költségvetéssel készült. Ez az összeg valóban hatalmasnak hangzik és belátom, vérlázító lehetett azt olvasni, hogy ezt én kaptam. Egyszerűen csak annyi történt, hogy ezt a pénzt hozzám társították, nekem pedig nem sikerült eloszlatnom a ködöt.
A valóság ezzel szemben az, hogy a kétmilliárd forint hároméves költségvetését jelentette volna a sorozatnak, ami – csak halkan jegyzem meg – bőven alatta van a többi ismert sorozat azonos időszakra kivetített költségeinek. Egyetlen fillért sem kaptunk előre, csak azt fizették ki, ami adásba került. Nem szeretnék mentegetőzni és elismerem, én vagyok a hibás.”
CSR
FACEBOOK
RSS











37 komment
Összes hozzászóló megjelenítése
A kommentek nem szerkesztett tartalmak,
időrendben |
fordított időrendben |
értékelés szerint
Hozzászólók szűrése
A kommentek nem szerkesztett tartalmak,
időrendben |
fordított időrendben |
értékelés szerint
tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
A valóság ezzel szemben az, hogy a likud tezsvírpártja, mindenféle genetikai hulladék szellemi szennyével rombolja tovább, az amúgyis kontraszelektált tömeget.
minek kell egyáltalán effélére pénzt adni? miért nem mehet ez piaci alapon?
Ha valaki tudja hogyan reagálnak a nézők, akkor miért magyarázkodik utólag és miért nem előre jelzi a meglátásait?
Egyébként a sorozat nem (csak) ezért bukott meg: nagyrészt azért, mert tényleg nem volt túl jó.
Lássuk be: a Marslakók simán jobb mint a 2 kertv agyzsibbasztó teleregénye, de azt nem szabad elfelejteni, hogy mások a célcsoportok.
A valóságshow-kon és a celebdagonyákon nevelkedett közönség max. sportesemények miatt kapcsol az m1-re, sorozatot ők ott nem néznek (még akkor is ha a köztv már abban is veri a 2 kertv-t).
A qvalifikáltabb köztv-t nézők pedig nem biztos, hogy kíváncsiak egy újabb teleregényre (vagy legalábbis nem egy ilyen internetes újság szerkesztőinek életét bemutatóra).
A heti hetes után bármilyen megbízásod vérlázító volt! De neked, pontosabban a koszos fajtádnak ez is "járt"! Rohadj meg!!! (Csúnyulást nem kívánhatok...)
ja! jáksó a zsidók miatt csengetett el kétmilliárdot és csinált egy nézhetetlen sorozatot...
halivúdban állítólag elég sok zsidó van, és mégis tudnak filmet csinálni. nem lehet, hogy az a baj, hogy jáksó túl sok lusta és semmirekellő félázsiaival dolgozott?
Nem te vagy a hibás.
Ahogyan a majom sem hibás ha berakják a katedrára. Inkább az, aki berakja oda!
Laci,mást jelent egy izléstelen és dehonesztáló
igénytelen műsorban együtt bohóckodni a "Nemzet
Kossuth dijas Bohócával"és hasonló társaival.
Ez más közönség,más műfaj.NEM NEKED VALÓ.
Magas neked mint kismackónak a hintaló.
Hogy egykori társadtól-nemes klasszikus-
idézzek:"..szivodnya Mása,máma más a kása..."
bülbülvár
nem vagyok Jáksófan és ez már sajnos el lett krva, de azért ilyet manapság nem sokat hallani:
"Elismerem, én vagyok a hibás"
Arra a teleregényre pedig pláne nem kíváncsiak, amelyet Jáksó hoz össze.
Ha én tapsolhatok el mindenféle érdemi következmény nélkül kétmilliárdot, akkor én is eljátszanám az "én vagyok a hibás"-t. Főleg, ha a kétmilliárdot adók erre megkérnek...
A helyesírás ellenőrzőt nem ártana használnia,ha már alsó tagozatban nem tanult meg helyesen írni!!!!
Jáksónak kár volt magát égetnie a Heti hetessel,most már "ráégett"
Neked se, ami azt illeti:
„helyesírás-ellenőrző”
Elmagyarázom.
1) Jelöletlen tárgyas összetétel („helyesírásT ellenőrző”, amiből a tárgyrag kimarad), ezért egybeírandó.
2) Háromtagú, ezért szótagot számolunk, hogy kötőjelezni kell-e.
3)8 szótag, és 6 szótagig lehet a 2 tagnál hosszabb összetételeket egybeírni, ezért az értelemszerű helyen kötőjelezünk.
Na jó azért az már értékelhető, hogy a köztv nem tart müsoron mindenáron egy félresíkerült megbizást, hanem korrigál. Gondolom, hogy nem gondolták előzetesen a forgatókönyvet olvasva, hogy ez jőn ki belőle. A lényeg az, hogy igenis legyenek saját gyártású produkciok és a talulópénz után, majd jobban odafígyelnek azok akik elbirálják a pályázatokat.
Ha kétmilliárdot nem is, de sokat megért a kis Szentesi-Zöldi elkámpicsorodott kis orcája, hogy nem ők, a hűséges lakájok lesznek tömve közpénzen, hanem az ellenség. Igaz, azóta Szentesi-Zöldi bajtársa, Zsoca meg is kapta a bűn zsoldját, sajnos éppen a jobb sorsra érdemes Másfélmillió lépés megszentségtelenítésére...
-"A valóság ezzel szemben az, hogy a kétmilliárd forint hároméves költségvetését jelentette volna a sorozatnak, ami – csak halkan jegyzem meg – bőven alatta van a többi ismert sorozat azonos időszakra kivetített költségeinek.-" Persze a zsengéd is bőven alatta volt a többi -egyébként igen-igen silány-sorozatnak.De nem csak te vagy a hibás.Az is aki botor módon azt képzelte ,hogy képes lehetsz egy elfogadható produkcióra.Vagy nem képzelte ,de így kívánták az érdekei.
"Lássuk be: a Marslakók simán jobb mint a 2 kertv agyzsibbasztó teleregénye"
Én kb. 5 percet néztem belőle (belátom, ez nem egy reprezetatív minta), de hangosan anyázva kapcsoltam el, annyira béna párbeszédek és nyomorék színészi játék volt benne. A kertévés sorozatok, bár végtelenül sablonosak, legalább valamiféle tudatos munkának tűnnek. Igaz, azokból is vagy két éve láttam valamennyit.
Dehogy hibás Ön.
Készített egy sokmilliárdos sorozatot.
Ma, 2012-ben, Magyarországon.
MINDEN STIMMELT.
Az összes pozitív karakter zsidó.
Minden negatív vagy kétételmű alak nem-zsidó.
Maga igyekezett. Tanár úr kérem, én készültem.
Mennyi is maradt a zsebében, maga zsidó ?
Habonynak úgy barátja, h lyuksógora.
Magyarország, a korlátlan lehetőségek hazája..
Ne izgulj Jáksó, te csak a formádat hoztad, a főhibás az a barom, aki neked megbízást adott. (Rákay Philip)
Még nagyobb barom az, aki Rákay-t megbízta a mai beosztásával. Tehetségtelen hülye.
Engem nem érdekel(t), hogy mibe került, de a sorozat első részeinek nézése után először unatkoztam, aztán bosszankodni kezdtem, majd nem is néztem...
Pocsék egy munka. Mind a történet, mind a dramaturgia, mind a szinészi játék! (Nem ők tehetnek róla). Számomra nézhetetlen...
Akkor már inkább a "Hachtion".
Jaksó tanulj belőle!
Bejelentkezés