Regisztráció | Elfelejtett jelszó | Felhasználó törlése

2012. augusztus 9. 09:03

Az Apple megszerzett pár Samsung belsős dokumentumot, melyben a Samsung mérnökei pontról pontra hasonlítják össze az iPhone menüjét, majd másolják le azt.

„Zajlik már egy ideje a per a Samsung és az Apple között, nézem is fél szemmel. Eddig nem igazán foglalkoztam vele, egyrészt mert már a Samsung Galaxy megjelenésekor kiveséztem a témát milliószor, másrészt meg játszák le egymás közt.

Azért emlékszem mekkora flame volt minden egyes Apple oldalon, amikor arról volt szó, hogy gátlástalanul másol a Samsung… Nos erre most már bizonyíték is van, az Apple megszerzett pár Samsung belsős dokumentumot, melyben a Samsung mérnökei pontról pontra hasonlítják össze az iPhone menüjét, majd másolják le azt. A doksit elnézve nagyon úgy néz ki, hogy az Apple áll nyerésre ebben a csatában.
Ettől függetlenül továbbra sem érdekel a dolog, és javaslom ti se foglalkozzatok ezzel többet a kelleténél, még ha erősen az Apple javára dönt majd a bíróság, akkor sem fog a Samsung belereccsenni, nyilván jóelőre végiggondolták és kiszámolták minden lépésüket mielőtt lekoppintották az iPhone-t, meg az iPadet.”

A bejegyzés trackback címe: http://media.mandiner.hu/trackback/3620


1 komment
Összes hozzászóló megjelenítése
A kommentek nem szerkesztett tartalmak,
tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
időrendben | fordított időrendben | értékelés szerint




Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció | Elfelejtett jelszó