Regisztráció | Elfelejtett jelszó | Felhasználó törlése

2012. augusztus 17. 14:36

Bár ítéletek sora mondta ki jogtalannak a Klubrádió elhallgattatása érdekében tett lépéseiket, a médiamindenhatóság a törvények helyett továbbra is csak Orbán Viktor útmutatását követi.

Eddig sem volt kétségünk, hogy a kizárólag a Fidesz által jelölt tagokból álló Médiatanács Orbán Viktor és pártja érdekeit követi. De eddig legalább azt hihettük: talán az általuk tollba mondott médiatörvény kereteit tiszteletben tartják. A jogszabály ugyanis kimondja: a Médiahatóság „kizárólag a törvénynek van alárendelve”.  Most kiderült, még annak sem.

A tanács tehát fütyülhet a törvényességre, az igazságszolgáltatásra, a bíróságra. Hiszen, bár ítéletek sora mondta ki jogtalannak a Klubrádió elhallgattatása érdekében tett lépéseiket, a médiamindenhatóság a törvények helyett továbbra is csak Orbán Viktor útmutatását követi.

A bíróság akár ki is teheti ítéleteit az ablakba, ők juszt is a kapott politikai parancsot teljesítik, oszt’ jó napot! Ideje volna, hogy az „oszt’ jó napot” helyett egy másik köszönési módot, mondjuk az „isten veled”-et vegyék használatba. 

És ha ennyi törvénytelenség után végleg elköszönnek a média világától, a nézőktől és a hallgatóktól, azt sem bánjuk, ha a lemondó nyilatkozatuk hátoldala esetleg nem lesz beszámozva és aláírva.

A bejegyzés trackback címe: http://media.mandiner.hu/trackback/3805


72 komment
Összes hozzászóló megjelenítése
A kommentek nem szerkesztett tartalmak,
tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
időrendben | fordított időrendben | értékelés szerint



"ítéletek sora mondta ki jogtalannak a Klubrádió elhallgattatása érdekében tett lépéseiket"

Oh, my Gosh, a cenzorasszony aggódik...
Mekkorát bír változni a világ 25 év alatt.:P

Válaszok:
egysegelem | 2012. augusztus 17. 14:57

Akkor mára ezzel megvan a "demokratikus" "hófehérke" meg a "hét törpe" - igaz kicsit megöregedve, megrottyanva.

Válaszok:
pipafa | 2012. augusztus 17. 16:58
koronaszep | 2012. augusztus 17. 20:23

Ez most valami aktuális eseményre való reakció, vagy csak úgy eszébe jutott írni valamit???

Válaszok:
Jason Bourne | 2012. augusztus 17. 14:56

Mennyire hiteles az MSZMP KB. cenzora.


Ez jó kérdés. Le van maradva egy-két ütemmel, most a náci-színház meg Csurka antiszemita darabja van porondon.
Nincs képben az öreglány.


Eppen, hogy nem sokat valtozik a vilag, emberek gondolatai, ertekrendje valtozhat ugyan, de a problema eppen az, hogy Mo nem sokat valtozik. A cenzorasszonynak pedig igaza van, bar ne lenne, es akkor elmondhatnank, hogy valtozott a vilag.

Válaszok:
Jason Bourne | 2012. augusztus 17. 15:39

Az úgynevezett „rendszerváltó” elit szégyene, és az egész „rendszerváltás” teljes kudarca, hogy ez a szocialista szipirtyó még mindig a közéleben, és az országgyűlésben képviselő lehet.

Válaszok:
egysegelem | 2012. augusztus 17. 15:01
Nyugika és lazaság | 2012. augusztus 17. 22:41

Jo látni, hogy a megujult Mszp prominensei - Lendvai, Török, Szanyi, Gurmai - teszik a dolgukat.


Nem, az a rendszervalto elit szegyene, hogy 2012-ben _igazat_ vagyok kenytelen adni neki.


Az "MSZP-s vércse" így neveztik többen Lendvai Ildikót, pedig semmi, a világonsemmi köze a valósághoz.Ugye?


A törvény nem egyenlő az igazságossággal.

Törvényesen borsot törni??? Mint Gyurcsány orra alá, aki törvényesen bepereli azokat akik megrágalmazzák plagizálással, és a gatyájukat is leperli, merthogy NINCS RÁ BIZONYÍTÉK. Ugye mindennyian tudjuk, hogy miért nincs.

Ez a törvény, perelhet.


Sajnos az MSZP országfosztásának utólsó két évében már mindig átkapcsoltam másik adóra, ha Ildikót megláttam, pedig akkor nem aggódott, magyarázta a tutit...

Most csak simán nézem, milyen szé is lett az utóbbi néhány évben. Már tudom nézni ...


Ez az "oszt jó napot" milyen primitív szöveg. Valóban hozzájuk méltó.


Mindenki nyaral a szociknál, hogy Ildi nénit újra élesítették a megújulás jegyében? :D


Egyik nap Cita mama másik nem Ildi néni még Kovács elvtárs hiányzik a héten jelképezvén az MSZP fiatalos-modern megújulását. :D

Válaszok:
luga | 2012. augusztus 17. 16:00

Ez kb olyan, mint ha Mengele szolalna fel orvos etikai kerdesekben.


De, változott a világ is, ezért változott a szigorú kommunista cenzorasszony demokráciáért és szólásszabadságért aggódó szocialistává.
Ha Ildikó néni nem változtatta volna meg nézeteit a változó világ hatására, akkor most kb. lángost sütne valamelyik strandon.

Válaszok:
Viktus | 2012. augusztus 17. 15:41
egysegelem | 2012. augusztus 17. 15:41

Nem véletlen, hogy ezek különös anyagból vannak gyúrva sok mindent elvisel az arcbőrük :D

Válaszok:
Virág et. | 2012. augusztus 18. 01:57

De itt nem Lendvai a lenyeges, hanem, hogy epul egy autoriter rendszer 2012-ben Mo-n, ahol a miniszterelnok szavat es parancsait lesi a vegrehajto apparatus teljes legenysege, es se jog, se torveny, semmi sem szamit,csak a Vezer akarata. Es ebben, nem sok a kulonbseg a kommunista es a mai rendszer kozott.

Válaszok:
Viktus | 2012. augusztus 17. 15:45

Hagyjuk már ezt a rizsát semmi más nem történt a kormányzati pozícióba kerülő kis kakas átvette az ellenőrzést a szemétdomb felett.
A szocik kétharmados felhatalmazás nélkül erőből ugyanazt tették. Érdekes módon akik most a klubrádió miatt nyavajognak hónapok óta vidáman csinálták ki anno a Pannon rádiót ...

Válaszok:
egysegelem | 2012. augusztus 17. 15:55

Szerintem ez nem igaz, a szociknak is volt 2/3-uk, es igencsak mertektartoan alltak a hatalomhoz. Szo nem volt az alkotmany atirasarol vagy arrol, hogy minden kozhatalmi pozicioba Horn Gyula szemelyes baratai, frakciotarsai kerulek. A Pannon ellehetetlenulesenek semmi koze a hatalomhoz, olvad el a wikin a tortenetuket. Ma pedig a hatalom kizarlolagosan egy szuk kor szamara torteno bebetonozasa zajlik, es a kozhatalmi poziciouk leosztasa ugyanezek szuk barati kor szamara zajlik. 2010-es valasztasok ota olyan tortenik Mo-n ami soha elotte (leszamitva az 50-es eveket vagy annal regebbi esemenyeket). Aki a mostani helyzetet barmi modon csak megprobalja az elmult 20 demokratikus evhez hasonlitani, analogiat probal keresni, az hazudik. Ilyen merteku demokracia lebontas es hatalomkoncentracio nem volt a rendszervaltoas ota.

Válaszok:
Viktus | 2012. augusztus 17. 15:59

Az a legnagyobb baj,hogy nagyon nem mindegy, ki mondja. Még talán igaza is van Sopánkának (a stílusról most jobb nem beszélni),de épp az ő szájából egyáltalán nem hiteles.


A pannon rádió szétverésében vastagon ugyanezek a baloldali személyek vettek részt az ORTT-vel karöltve.
A 2010-es választások óta nem történt olyan, mint Gyurcsány idejében az ötvenes évek hatalomgyakorlása lásd. sortűz, emberek tanú! kihallgatásra előállítása-házkutatások hajnalban stb.


Volt már H. Kovács is. Két nappal ezelőtt.


" ha a lemondó nyilatkozatuk hátoldala"

Hehe. Álmodik a nyomor. Tessenek választásokat nyerni és akkor majd lesz lemondás. Addig meg el lehet merengeni a régi szép cenzúrás időszakon. Amikor még ez a botoxlady szabhatta meg, hogy ki és mit mondhat, írhat.


Ez aztán a kabaré szoci módra, megszólalt sajtószabadság ügyben a legilletékesebb elvtársnő, a cenzorka asszonyság, aki vagy 20 évig volt az MSZMP KB főcenzora. Ezeknek aztán tényleg vízilóbőr van a pofájukon.

Válaszok:
Virág et. | 2012. augusztus 18. 02:04

Uraim! Már megint a ki mondja és nem az amit mond. Akkor kezdjem én is na megint ezek a! Mondja el Ön is a véleményét vagy az nincs? Persze értelmes párbeszédhez nem szokott. Majd kénytelen lesz mert ennek az erőböl lesz igazam csörtetésnek hamarosan vége. A "ripacsok"-nak befellegzik akár tetszik akár nem. Kis idő és napi hírré válik melyik fideszes fordított hátat a vezérnek. A fideszen kívül is van élet? Van de az sem lesz egyszerű, mire ezt a sok szart eltakarítjuk utánuk. Helyreállítjuk a jogállami kereteket, reparáljuk ami helyrehozhatatlan. Úrrá leszünk a bizalmi válságon.
Hiába fenyeget a "vezér" a demokrácia helyébe lépő rendszer szükségességével. A választási regisztráció presziójával. Itt a vége!

Válaszok:
heep | 2012. augusztus 17. 18:06

A szappanoperában új szerpet kapott a piros-
kék plajbászos cenzorhölgy.Ráncai mélyültével
(a leharcoltság jelei egyre jobban látszanak
valaha botox-szal feszesre húzatott arcán).
Eddig csak viszonylag keveset"közszerepelt",
mivel őt bizták meg,hogy az apparatcsikok
"bikkfanyelvére "forditsa le "A PÁRT"
ideológiáját a visszakapaszkodás során.
Igy aztán az agilis izgő mozgó és rikácsoló
stilusa valamit gyengült.
Engem egy hajdan volt"Esti Mese" ZSÉMBES NÉNI-
jére emlékeztet.
A Klubrádiót meg legfeljebb nem hallgatja
Batrus,H.Clinton,Sörös Gyuri(Most mézes hetei
vannak,nem hiszem, hogy arra lenne kiváncsi)
---Oszt'jónapot!


Ilyenkor szokta megkérdezni Oldgóbé, amit meg szokott kérdezni.
(félek, nehogy „összeshozzászóló” legyek :))

Válaszok:
julianus | 2012. augusztus 17. 17:11

Kotkodának ismét sikerült megvédeni ama Szent Szólás és Sajtószabadságot.
Ebben ő mindig jó volt.


:))))
Na, ja! Oda se neki. Egyik hozzászólásom nekem sem jelent meg, pedig igencsak finoman fejeztem ki magam a "puha papirral" megjegyzéssel.


Van, ami soha nem változik....


Hölgyeim és Uraim!Ime fiatalodik az MSZP.A Klubrádió meg nagyon fáj!!


Neked is ugyanazt tudom válaszolni mint a botoxladynek:

Hehe. Álmodik az Ászok.


Bizony !
JackHárpi nélkül a médiaszabadság egy élő halott.
Ha Hárpi megszólal, az maga a harmonia caelestis.
Csoda, ha sírnak a múzsák ?


Az őskövület vörös cenzor, már megint össze vissza habratyol!!


Tegnap véletlenül megláttalak Bánónál és megijedtem a hangodtól.Csak nincs valami baj?Drága jó nagymamám mondta,hogy ilyenkor ecsetelni kell. Kovács Laci bácsi biztos segít majd.Ilyen állapotban nem lehet egy rendes riportot csinálni veled a klubrádióban


"vagy Mária rádiót! Bár inkább az utóbbit mégse"

Azt még az ellenségednek se kívánd!


De bizony, Szalaiék törvényt sértenek, mert szembehelyezkednek a bíróság ítéletével.
Ha egy pályázaton az egyik szereplő nem teljesíti a kiírás szerinti feltételeket, nem az egész pályázatot kell semmisnek tekinteni, hanem azt kell kihirdetni győztesnek, aki minden feltételnek megfelelt.


Még azelőtt menjen nyugdíjba, miellőtt az öregek otthonából elcsavarog!


Mindíg öröm látni micsoda megújulási energiátúl duzzad az MSzMP-MSzP! Föl, Föl, Te éhes proletár! Természetesen az a bibi, hogy ez a kádári őskövület média-kérdésekben valószínűleg a leghiteltelenebb, valaki egyszer elmesélhetné, hogy a Lendvai-fajták miért ülhetnek a mai napig a Parlamentben?


Onnan tudom mindig, hogy valaki mekkora kommer majom, hogy folyamatosan ezt a beszólást hallom tőle, vagyis, hogy: "Oszt' jó napot!"


Ildi néni kézcsókra nyújtja kis kacsóját.


Lendvainak igaza van .
A legbiztosabb jele, hogy az amúgy többre képes kommentelők sem érdemi, hanem személyeskedő hozzászólásokat eregetnek.
Jobb lett volna, ha csendben maradsz, Kedves Barátom, van, ami védhetetlen, neked sem fog menni .
üdv, Szepi komád

Válaszok:
Viktus | 2012. augusztus 17. 21:43

Mondja ezt Lendvai Cenzor Ildikó.


julianusnak van igaza most Lendvai Ildi meg kéregessen a Kapolyaitól meg a többitől akiknek kitolták a milliárdokat anno ...


Váltsd le a népet.

HÁROMSZOR rájuk szavazott.


A rinocérosz talán találóbb.
Bauelesen: Hinocéhosz


...mi lenne, ha a téma valóságtartalmával,...és kevésbé a nyilatkozó személyével foglalkoznátok?


Lotyó nem veszed észre, hogy nem vesz senki érszre!


Az példátlan, hogy a Ildiko Lendvaiová komcsi főcenzor, ahelyett hogy élete végéig Recsken müszerészkalapáccsal termelné a murvát itt osztja az észt a pártérdekeket követő Médiatanácsról, végül is tapasztalata van vastagon a témában! Annyi esze lehetne a maszopnak, hogy ne olyan nyilatkozzon erről aki maga is nyakig sáros!


Ha jól értem, arról van szó, hogy a „meggyőzőbb” erejű hozzászólókat, akik ázsiaikecskebszós nemiszervlengetős, anyázós, középresz@ró(azt csapkodó) stb érvrendszer nélkül nem (vagy nehezen) tudják kifejezni magukat, némiképp leválasszák a fősodorról.
Azokat az „összes hozzászóló”-ra kattintva élvezheted.
(én legalábbis így értelmezem)
Így, ha továbbra is a mosdatlan stílust kifogásolnád, az a perverz lelki igényedről szólna, hiszen az oldalt +klikkel érted el, amire senki nem kényszerített.
(én azért még kiraknám a 18 éven felülieknek jelzést)
Így aztán a más kultúrkörökből valók is jól együtt lehetnek övéikkel, a sajtószabadságot nem érné csorba (a kecske is hízna).
Meg még számtalan előnye lehetséges, amiknek felsorolását a kommentelőkre bíznám …
-------------------------------------------------------
(bocs a késésért, de nem ülök mindig a gép mellett)



Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció | Elfelejtett jelszó