Szolidaritási tüntetést szerveznek a Klubrádió mellett

2013. február 18. 12:16

Arató András bejelentette: a Klubrádió melletti szolidaritás kinyilvánítására demonstrációt szervez vasárnapra a fővárosba a Hadd Szóljon! Egyesület.

A Klubrádió melletti szolidaritás kinyilvánítására demonstrációt szervez vasárnapra a fővárosba a Hadd Szóljon! Egyesület – mondta a rádió vezérigazgatója hétfőn. Arató András ezt azt követően közölte újságírókkal, hogy a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság megtárgyalta a rádió Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának döntése elleni beadványát. A csatorna ebben azt kifogásolta, hogy a hatóság eredménytelennek nyilvánította a rádió által használt 95,3 MHz-es frekvenciára kiírt pályázatot. A bíróság az ítélethirdetést március 5-ére halasztotta.

A vezérigazgató a tárgyalást követően kijelentette: a médiatanács nem hajtja végre a bírósági ítéleteket azt követően, hogy a pályázattal kapcsolatban még 2011 decemberében törvénytelen határozatot hozott. A rádió két frekvencia kapcsán is vitában áll a médiatanáccsal: a 95,3 MHz-es mellett pert indított azért is, hogy a 92,9 MHz-es fővárosi hullámsávra nem kötött vele szerződést a hatóság, annak ellenére, hogy azt korábban a jogelőd Országos Rádió és Televízió Testület pályázatán elnyerte.

A bejegyzés trackback címe: http://media.mandiner.hu/trackback/7086