Sötétedik... sőt!

2017. január 7. 12:41

Gágyor Péter
Mandiner

A média csak akkor működik igazán eredményesen/hatásosan, ha nem a propagandisták által elképzelt/elvárt bólogató tömeget mutogatja, hanem a színesebb valóságból ragad ki hiteles képeket.

Gágyor Péter írása
 
 
„Vígadj, magyar haza! s meg ne tagadd tömött
     Javaidtól azt a valódi örömöt,
Amelyért víg hanggal ekhózik a Mátra,
     Az egész országban harsogó vivátra.”
 

Ó drága Csokonai Vitéz Mihály! Másról szól ma e dal, itt dilettánsok manipulálnak dérrel-durral. Vélhetőleg teszik ezt, a jövőt illetően majd talmi és esélyrontó eredményekkel – és nem először.

De nincs új a nap alatt. Ennyi volna a kurta hétköznapi történet: felmondtak egy műsorvezetőnek egy magántévében, mely történetesen jobboldalinak mondja/véli magát. A riporternek elsősorban kulturális mélyinterjúi (megérte rájuk odafigyelni) jelentős nézettséget jelentettek az Echo tv műsorán és a Youtube-on. Ráadásul, Kadarkai Endrét, riport közben szembe dicsérte a régi idők nagy tv-személyisége Vitray Tamás.

Nos, lehet, hogy ez sokakban féltékenységet válthatott ki és ettől (mint ez oly általános) talán nyerget leltek a kutyán. Mert Kadarkait (és a nem jobboldali kórustag Vitrayt) sem lehetett szakmailag lenullázni, hát más szempontokat kerestek a súgó-tanácsadó kórus „mélyebb növésű” eminenciásai. A karavánnak egyre tudatosabban haladnia kell, ugatták szent meggyőződéssel a kutyák. És Mészárosék böllér logikával döntöttek.

Mit számít az ilyenkor, hogy a média nem jóindulatú borotválkozó tükör. Hogy a média valóban csak akkor működik igazán eredményesen/hatásosan, ha nem a propagandisták által elképzelt/elvárt bólogató tömeget mutogatja, hanem a színesebb valóságból ragad ki hiteles képeket. Hogy a lojális bégetések és mosolyok végtelen csokra még a jó szándékok világától is elriasztja a gondolkodó elmét. Hogy a csak egyirányú utazás sosem közlekedés, hanem pusztán menekülés a terméketlen magányba.

De most ez van. Közeledik a választási harc éve, ilyenkor akár a kéretlen jobbágyi igyekezet megrúgja szokásos öngóljait. Lelke rajta, rajtunk viszont az árnyéka terpeszkedik. Vagy inkább, hogy stílszerűek legyünk a visszhangja/echója, esetleg megjegyezhetjük némi malíciával, a hentesüzletekre emlékeztető pállott szaga. 

Mi, a nézők viszont szegényebbek lettünk. Hogy a győzelmi mámorban képzelgő „muszáj-Herkulesek” is szegényebbé tették azok lehetőségeit, akiket minden áron (Istenem, de milyen drága áron!) még is csak támogatni véltek, de ez egy másik kérdés kapkodó, nyugtalan világunkban.

 

„Ezt minap egy jámbor magyar énekelte,
     S benne a huszadik századot képzelte.
Ne is félj, óh magyar, talám akkorára
     Boldogabb nap jön fel reád valahára:
S aki mérget forral hazádnak ellene,
     Megveri a magyar seregek istene.”
 
Az is lehet, hogy nem a „seregek istene” ver majd minket. Volt már olyan a történelmünkben Csokonai előtt és óta is, hogy mi vertünk oda magunknak, és tanulság sincs, mert nem akarunk tanulni!

 

A bejegyzés trackback címe: http://media.mandiner.hu/trackback/27621

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés