Regisztráció | Elfelejtett jelszó | Felhasználó törlése

Nem lesz heti a Heti Hetes
2017. január 18. 09:21

Idén már nem lesz minden héten Heti Hetes, a korábban tervezett 40 helyett csupán 16 adást rendelt be az RTL. A döntés mögött nem politikai, hanem gazdasági okok állnak.

Idén szeptemberben lesz majd 18 éves a Heti Hetes, de a műsor addigra már nem lesz heti, miután az RTL úgy döntött: 40 helyett csak 16 adást rendel be a politikai beszélgetős műsorban a 2017-es évre – írja a Blikk.

Ónodi György, a műsor producere a lapnak elmondta: a csatorna producere az év végén közölte velük, hogy  2017-ben 40 adás helyett csupán 16 lesz: március-áprilisban, valamint október-novemberben megosztva. Ónodi hozzátette: nem politikai, hanem gazdasági okok állnak a döntés mögött, de nem a szereplők gázsija óriási, hanem a műsor technikai igénye hatalmas.

Az RTL részéről a Blikk megkeresésére azt közölték: „A Heti Hetes az RTL egyik legrégebbi és legsikeresebb brandje. Nagyon fontos számunkra ez a műsor, a jövőben is számolunk vele, ezért gondoljuk úgy, a Heti Hetesnek meg kell újulnia.” Mint Kolosi Péter, az RTL Magyarország vezérigazgató-helyettese kifejtette: „A Heti Hetes a mai napig hozza azokat a számokat, amit elvárunk tőle, hogy az RTL II-n, ami egyébként csatornaátlag- vagy a feletti mutatókat jelent. Ez pedig egy jól működő formátum így.”

A bejegyzés trackback címe: http://media.mandiner.hu/trackback/27884


Összesen 62 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
időrendben | fordított időrendben | értékelés szerint



Sajnos ennyi fér bele az RTL favicckvótájába, elég havonta egy hh és egy saskabaré, hogy közel kerüljenek a limithez.


Tudtam, hogy ma is valami iszonyú tragédiára ébredek!
Elég jól bírom! :))))


Vona kap önálló műsort......


Ne mar ez a szar meg megvan? Ket Hernadi-horkantas utan rakevert geptaps..


Le vagyok maradva. Kunczéról nem is tudtam, hogy szerepel benne.

Válaszok:
blondiner | 2017. január 18. 10:50

Évek óta nem láttam egy Heti Hetest sem. Kábé 2003-2004-ig volt számomra nézhető. Akkor vált egyértelművé, hogy bár a humor ellenzéki műfaj, ezek szerint rossz oldal volt ellenzékben, legalábbis a műsor szempontjából. :)


16-tal több a kelleténél:-))


Úgy indult. Akkor az első Orbán kormány idején, sose felejtem el, ott lógott a fejük fölött Orbán képe, azt mondták: Itt mindig az aktuális miniszterelnök képe lesz! Majd nekirontottak Orbánnak, a Fidesznek, akkor még azt gondoltam, hogy ez tényleg egy kizárólag "a kormányt" bíráló műsor. Nos 2002-ben jött Medgyessy, de nem került a fejük fölé céltáblaként az "aktuális kormány" feje, és nem is találtak semmilyen bírálni valót a Medgyessy kormányon, hanem eleinte csak mindenféle semmitmondó dolgokon "humorizáltak", hogy ki mit evett, Mimikének (Farkasházy felesége), hogy tört le a cipősarka nyaralásközben stb.
Majd mit ad Isten néhány adás után, gőzerővel elkezdték ekézni, az akkor ellenzékben lévő Orbánt, és a Fideszt! És ez így ment, éveken keresztül, és így ment Gyurcsány alatt is, hogy csak, kizárólag Orbánon találtak kritizálni, és elítélni valót. A 2006-os október 23.-án történetről például, egy szavuk sem volt!!!
Na, akkor hagytam abba, végleg a műsor nézését, azt sem tudtam, hogy még léteznek, igaz RTL tv-t sem nézek soha, illetve nem is nagyon nézek semmilyen tévét.
De a fentiek miatt, már olyan régen kikívánkozott belőlem, hogy valahol leírjam: ezeknél, elfogultabb, jellemtelenebb társasággal még nem találkoztam az életemben!
Soha nem tudtam megérteni, hogyan tudnak tükörbe nézni, mélységes szégyenérzet nélkül!?

Válaszok:
Negue | 2017. január 20. 02:06

jav: 23.-án történtekről....



Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció | Elfelejtett jelszó