Regisztráció | Elfelejtett jelszó | Felhasználó törlése

Mandula news
2017. január 20. 14:33

Indul a Mandula híroldala: az eddig is működő, baloldali ellenzéki hangvételű Nyugati Fény blog hírportállá alakul.

A Hír24 arról ír: két évnyi működés után hírportállá alakult a 2015 januárjában létrehozott Nyugati Fény című blog. A nyugatifeny.hu hírportál főszerkesztője az a Mandula Viktor lett, aki eddig a blognak is a gazdája volt.

Mandula a lapnak így beszél a fejleményekről: „Aztán jött a 2016-os év, amikor a Fidesz totális háborút indított az ellenzéki média megmaradt foszlányai ellen. Elnémítani a kritikus hangokat – megzsarolni, felvásárolni, beszántani minden szerkesztőséget, amelyik nem a központi narancspropagandát szajkózza. Ekkor határoztam el, hogy megalkuvás helyett beleállok és egy olyan független, kritikus médiát fogok csinálni, amelynek eszményeit a legjobb tanáraimtól tanultam”.

A fenntartást közösségi finanszírozásból, azaz adományokból képzelik el.

A működésről így vall Mandula: „Tudjuk, hogy nem ebből fogunk meggazdagodni, nem is akarunk. Az összes haszonleső, gerinctelen igazodó már rég a Fidesz farpofái között lebzsel. Aki a mi oldalunkon akar érvényesülni, az úgyis becsületből, hitből csinálja. Ezért annak is nagyon-nagyon örülünk, ha a szerverbérlést, informatikust, technikai biszbaszokra valót összedobjátok. A tartalmat úgyis elköteleződésből gyártjuk.”

A bejegyzés trackback címe: http://media.mandiner.hu/trackback/27939


Összesen 52 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
időrendben | fordított időrendben | értékelés szerint



Szörnyű ez a nagy elnyomás, ami a szabad sajtót sújtja. Sehol egy ellenzéki hang.


Osztódással szaporodnak.


Itt egy sopánkodó balos a többi sopánkodó balos hiszékenységének vámszedője !...


Már beleszálltak Botkába:-))) hogy lesz így összefogás, előválasztás? :-)))))



Gyurcsány Ferencet hozta ki egy internetes szavazás a legalkalmasabbnak arra, hogy a baloldal miniszterelnök-jelöltje legyen. A nyugatifény.blog.hu-n indított felmérésen az MSZP-s Botka László áll a második helyen, de a DK elnökétől jó pár százalékponttal le van maradva.

Szigetvári Viktor nekiment a DK-pártblognak és le is leplezte őket – ezt írta a pestisrácok.hu. Az internetes oldal szerint a Nyugati fény blogoldal tartalmát Vágó István, Gréczy Zsolt DK szóvivő és a propelleres Mandula Viktor állítja elő.

Azt is írják, hogy ezen a Szigetvári Viktor által csak Vágó-Gréczy-Mandula trió DK-s pártblogjának nevezett Nyugati Fényen indult az az internetes szavazás, amelynek résztvevői egyértelműen Gyurcsány Ferencet tartják a legalkalmasabbnak arra, hogy a baloldal miniszterelnök jelöltje legyen.

A DK elnöke mögött az MSZP-s Botka László áll a második helyen, de Gyurcsány Ferenc mögött alaposan le van maradva. A harmadik az Együtt politikusa Juhász Péter, majd Bokros Lajos és a sor végén Karácsony Gergely áll. Az internetes oldal azért indította a szavazást, mert szerintük a pártok még sokáig – idézem – “eltötyörésznek majd” az előválasztással.

Válaszok:
billwilson | 2017. január 20. 17:24

Én nem bánom, ha marakodnak a semmin:-))))))))


Szerinted minek nagyobb az olvasottsága?
Ezeknek, vagy a Habony médiaművek sajtótermékeinek?

Mindezt pedig egyértelmű Fidesz vezetés mellett.
Szóval Árpi valamit nem jól csinál...

Válaszok:
Text adósság | 2017. január 21. 06:12


Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció | Elfelejtett jelszó