Regisztráció | Elfelejtett jelszó | Felhasználó törlése

2017. február 17. 12:49

Nekem nem egyes műsorokkal volt bajom, hanem azzal a rendszerrel, amiben a mai magyar közmédia működik. Interjú.

Mi volt az a momentum, amiért felmondott? 

Egyetlen konkrét dolgot nem tudnék megnevezni. Az utóbbi időben szakmai kérdésekben, illetve az MTVA által ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban használt kommunikációs megoldásokban akadtak olyan döntések, amelyekkel már nem tudtam egyetérteni. Bennem folyamatosan az vetődött fel, hogy a nevemet, az arcomat, a hitelességemet, amiben 33 év munkám van, adhatom-e ezekhez a döntésekhez. Eljött az a pillanat, amikor egyértelművé vált, hogy tovább nem.

Arra gondol, hogy ha az ön által vezetett vetélkedőből annak ellenére zárnak ki egy játékost, hogy a nevezését előtte már elfogadták, akkor az ebből kirobbanó botrány miatt mindenki azt mondja, hogy a Gundel műsorában megint balhé volt? 

Igen, hiszen a Maradj talpon! tényleg az én nevemhez volt köthető. Ott én voltam a kirakatban. De úgy születtek meg bizonyos döntések, hogy engem nem kérdeztek meg, a sajtóból értesültem ezekről. Aki ezeket a döntéseket meghozza, nem ismert a nézők, az újságolvasók előtt. Ők csak azt mondják, hogy a Gundel műsorában megint áll a bál. Egy szórakoztató műsorban áll a bál? De tovább kell mennem.  

Az elmúlt két évben több olyan döntés is született az MTVA-ban, amit szakmaiatlannak tartottam. Nyilván nem ismerhetem minden döntés hátterét és okát, ezért sokáig igyekeztem csak a magam dolgára koncentrálni. Egy idő után azonban tényleg végig kellett gondolnom, adhatom-e a nevemet mindehhez? Ha ott maradok, azzal gyakorlatilag legitimizálom mások döntéseit. Ha ezzel az én hitelességem sérül, akkor nem fogják nekem elhinni a tévénézők, amit mondok egy műsorban. Mindezt elmondtam a feletteseimnek is. 

Kértem, hogy a cég tegyen meg minden tőle telhetőt azért, hogy a hitelességem helyreálljon. Azt is elmondtam nekik, hogy én a magam részéről csak egyetlen megoldást tudok erre, ha felmondok. Meghallgattak, majd végül ebben maradtunk. Felmondtam. A főnökeim csodálkoztak, nem hitték el, hogy ezért mondok fel. De nem éreztem, hogy olyan igazán meg akarnák oldani a helyzetet. Talán nekik is könnyebb egy olyan pali nélkül, akinek véleménye van. 

(...)

A történtek után nem vetődött fel önben, hogy megválva a vetélkedő műsorvezetésétől »csak« sportriporterként dolgozzon az M4 csatornán? 

De igen, sőt, ezt fel is ajánlották nekem. Ezzel csak az lett volna a baj, hogy ha átülök egy másik műsorvezetői székbe, azzal a problémát nem oldom meg, hiszen a nevemet továbbra is ugyanahhoz a vezetéshez és céghez adom. Lehet, hogy sokan erre azt mondják, hogy hülye vagyok. Nekem nem egyes műsorokkal volt bajom, hanem azzal a rendszerrel, amiben a mai magyar közmédia működik.”

A bejegyzés trackback címe: http://media.mandiner.hu/trackback/28543


Összesen 117 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
időrendben | fordított időrendben | értékelés szerint



Megértem Gundel-Takács szubjektív érzéseit , a lelkiismerete szerint járt el . De neki is tudomásul kell vennie , nem pótolhatatlan . Ezzel a lovagiasság szempontja szerint el is van intézve az ügy .

Válaszok:
sjanos | 2017. február 17. 13:35
avmanster | 2017. február 17. 14:08
marko11 | 2017. február 17. 16:33
Zokni | 2017. február 20. 16:39

--- kevesen hitték el nekem, hogy a "Maradj talpon" körüli anomáliák vezették a végső döntéshez:

Burmann 2017. február 2. 15:17 (5 lájk 6 nemlájk)
"--- Gundel mégiscsak ennek a műsornak /Maradj talpon/ az arca. Az ilyen idiótaságokkal úgy lejárathatják a fideszes hülyék, hogy soha nem tér magához. Lehetséges, hogy ezt látta be, hiszen nem most mondott fel valószínűleg, hanem már legalább két hete. Nagyon közel ahhoz, amikor az idézett eset a tudomására juthatott. (...) Lecserélték a kollégáit, helyettük felvettek olyanokat, akik politikai alapon szűrik a játékosokat, nem csodálkoznék, ha ez az eset lett volna az utolsó csepp a pohárban."

http://media.mandiner.hu/cikk/..


--- te biztosan így tennél, mert neked nincs vesztenivalód. Ha elolvasnád a teljes interjút, rájönnél, hogy másoknak viszont van valamije, szavahihetőség, becsület, gerinc, a nézők tisztelete, sőt szeretete, amiért megdolgoztak, sőt egész életüket ennek tették fel, és ezért nem szeretnék elveszíteni. Tudom, számodra ez felfoghatatlan, mert neked semmi ilyesfajta vesztenivalód nincs.

Válaszok:
Burmann | 2017. február 17. 13:55
Lontrel | 2017. február 17. 14:21

Eljutott már a csúcsra. Úgy gondolja, most kell váltani.

Válaszok:
zenitaph | 2017. február 18. 00:58
zenitaph | 2017. február 18. 00:58

Okoska, inkább azt kellene kérdezned, hogy miért most lett elege az egészből. De ott a válasz, hagyták dolgozni, nem "járatták le" hülye szolgalelkű tehetségtelen alattvalók, akik munkahelyi despotaként rondítanak bele mások munkájába, becsületébe; 1983-1995, 1998, 2007-2009, 2011-2016, nem tűnt fel, hogy ez alatt az idő alatt mindenféle színű kormány volt? Igen, még Gyurcsány is.


Orbán rendszere, ugyanígy üldözi el az összes tehetséget, nyomja el a kreativitást, mert mindenre, ami működik rátelepíti jóltartani szándékozott parazitáit. Ráadásul ezek a paraziták annyira erőszakosak, nagyképűek, beképzeltek, hogy azt hiszik, ők működtetik azt, akiből élnek. Nemhiába ilyenek, hiszen mind magában hordozza azt a ellentmondást, sőt önállóságot sem tűrő felsőbbséges gőgöt, amelytől maga halfej is bűzlik.

Válaszok:
Lontrel | 2017. február 17. 14:17

Nem tartozom a TV-t nézők közé, ezért kérdezem, hogy ki ez a Gundel? Étterem tulajdonos, főzőtanfolyam vezető? Stahl Judit konkurense?

Válaszok:
marko11 | 2017. február 17. 18:16
Tams | 2017. február 17. 18:37
koronaszep | 2017. február 17. 22:53
zenitaph | 2017. február 18. 00:15

"Azt azért megkérdezem: kinek köszönheti Ön a nevét, amit most megvon az MTV-től?"

---- Gundel Takács a nevét a saját teljesítményének köszönheti. Ne álszenteskedj, szerencsétlen. Ha a főnököd megerőszakol, csak mert neki dolgoztál, akkor is hálásnak kellene lenned? Rabszolga.
- Tényleg minden újfideszesben benne van ez a rabszolgalelkület?

Válaszok:
KannibálTatárÚr | 2017. február 17. 16:32

Gondolom akkoriban, ha valaki sportriporter volt nem kellett feltétlenül politizálnia.

Ma nem vezethetsz úgy vetélkedőt sem, hogy ne kelljen adott esetben ellenzéki politikusok önkényes kizárásához asszisztálni.


a köztévét villámgyorsan sikerült tönkre tenni -
benne az egyetlen világszenzáció kulturális csatornát, a DUNA tévét, Sára Sándorék sok éves munkájának gyümölcsét (és nekik nem is kellett ezért Új-Zélandig utazni, elég volt Erdélybe menniük)

de hát a kormánypárt rájött, hogy nem érdekes az a néhány ezer szavazó (ember!), aki még érdeklődik az irodalom, filmművészet stb. iránt, amikor sokkal többen vannak (szavazók!), akik az iránt érdeklődnek, hogy a legutóbbi celeb partyn izéke viselt-e bugyit

le a kalappal Gundel-Takács előtt!


Gundel Takács Gábor a kevés (nagyon kevés!) felkészült, művelt, sőt, tisztességes tévés egyike.
Egyébként mióta a Duna tévét sikerült a ker. tévék színvonalára levinni, én sem nézek túl sok tévét.
Mióta pedig a UPC elvette a Hír tévét, azóta lényegében nem nézek tévét.
Hétfőtől pedig csak a készüléket nézhetjük, mert lemondtam a szolgáltatást.


Most már azt kéne elmagyaráznod, hogy Gundel Takácsnak mi köze van a DK fan Vágóhoz.

Válaszok:
avmanster | 2017. február 18. 04:05


Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció | Elfelejtett jelszó