Miért kellene nekem baloldali tévében dolgoznom?

2017. február 22. 13:54
Kálmán Olga
Index

Én korábban és most is azt mérlegeltem szakmai szempontból, hogy ki lesz ott. Nem azt, hogy ki a tulaj, ahogy az ATV-nél sem érdekelt, hogy a Hit Gyülekezete a tulajdonos. Interjú.

Mi volt előbb, a besokallás vagy a Hír TV-s megkeresés? 

Időben nem volt nagy eltérés, nem úgy kell elképzelni, hogy megkerestek, és sokáig érlelődött bennem a dolog. A kettő összetalálkozott, és a döntést is viszonylag hamar hoztam meg, két nap alatt. Szeretem magam körül a rendet, leültem otthon egy négyzetrácsos papírral, húztam egy vonalat, és két oszlopba rendeztem a váltással járó előnyöket és hátrányokat. És az előnyök közé sokkal több dolog került.

Például mik?

Akarok-e váltani? Igen. Jó lenne máshol? Igen. Jó lenne mások között? Igen. Jó lenne valamilyen formában mást csinálni? Igen. A bőrömből persze nem tudok és nem is akarok kibújni, nagyjából ugyanazt fogom a Hír TV-ben is csinálni, mint az ATV-n: nincsenek, nem is voltak soha szerepálmaim, soha nem akartam zenés-táncos showműsort vezetni közönség előtt. Összegeztem a négyzetrácsos papírra írt dolgokat, és december 15-én felmondtam. Elég szerencsétlenül jött ki, hogy aznap volt az ATV karácsonyi bulija, és ezen a kormánypárti sajtó el is csámcsogott egy kicsit, mondván: milyen ember az, aki karácsony tájékán jelent be ilyet? Mennyivel lett volna jobb, ha várok január 1-ig, és két nappal az év első adása előtt jelentem be, hogy kösz, én mentem? A pletykákra egyébként rácsodálkoztam egy kicsit, mert egy szó sem volt igaz abból, hogy évek óta tárgyalunk, abból sem, hogy hívott az RTL, de csak az RTL II-n kaptam volna műsort, és nem fogok kapni 4 millió forintos fizetést sem. Aki ismeri a szakmát, pontosan tudja, hogy ilyen havi fizetés nincs a szakmában, mindenesetre köszönöm Habony Árpádnak, vagy aki ezt a kommunikációs bravúrt kitalálta, mert ezek szerint igen nagyra becsüli a piaci értékemet. 

Csak a Hír TV kereste meg?

Igen. Vannak olyanok az ember életében, amikor megérzi, hogy „na, most kell váltani”. Nekem nagyon kevés ilyen volt, egy kezemen meg tudom számolni. Ez is egy ilyen pillanat volt.

Amikor a táblázat készült, Simicska Lajos melyik oszlopba került?

Egyikbe sem. Ő a tulajdonos. Nem főnököm, nincs befolyással a munkámra. Ilyen alapon a köztévés munkánál is szerepelnie kellett volna a mindenkori miniszterelnöknek vagy kormányzó pártnak az egyik oszlopban. Le kéne akadniuk a magyar sajtómunkásoknak a tulajdonos kilétéről, mert nyilván vannak vállalhatatlan helyzetek, de az, hogy valaki, valamikor alapított egy céget, de a napi munkába nem folyik bele, az nem tartozik ezek közé. (...)

A Hír TV akkor az ön értelmezésében egy teljesen vállalható munkahely?

Én korábban és most is azt mérlegeltem szakmai szempontból, hogy ki lesz ott. Nem azt, hogy ki a tulaj, ahogy az ATV-nél sem érdekelt, hogy a Hit Gyülekezete a tulajdonos. Nem szóltak bele a napi munkába, nem kaptam tőlük útmutatást, irányítást, javaslatot, semmit. A lényeg a szakmai, napi munka. A Hír TV-nél nekem Tarr Péter, M. Kiss Csaba vagy D. Bányász Gergő személye megfelelő szakmaiságot jelent. Nem Simicska Lajos lesz a főszerkesztő.

Találkozott már Simicskával?

Igen. Mindenképpen meg akartam nézni magamnak, a tárgyalások alatt mondtam, hogy szeretnék vele beszélni, mert kíváncsi vagyok arra, miért akar engem a tévéjébe. Azt mondta, hogy »Olga, csinálja tovább ugyanazt, amit eddig, csak szabadabban«. Ez elég jól hangzott.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://media.mandiner.hu/trackback/28641

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés