Origóban

Feljelentést tesz az Origo a Momentum látogatása miatt

2017. május 19. 08:20

A Momentum Mozgalom elnöke, Fekete-Győr András által számon kért origós Kovács András szerint megdöbbentő, hogy egy magát komolyan vevő párt olyan jogsértésre vetemedik, hogy betör egy magántulajdonban lévő épületbe. Az Origo feljelentést tesz az ügyben.

Feljelentést tesz az Origo a Momentum Mozgalom csütörtöki látogatása miatt, amikor is Fekete-Győr András, a párt elnöke számon kérte a portál egyik munkatársát, Kovács Andrást. Erről maga Kovács számolt be a Magyar Időknek. Az Origo munkatársa a lapnak azt mondta: megdöbbentőnek tartja, hogy egy magát komolynak mondó párt elnöke olyan jogsértésre vetemedik, hogy engedély nélkül betör egy magántulajdonban lévő épületbe. Kovács szerint ha ugyanezt a jogsértést Orbán Viktor vagy más fideszes politikus követte volna el egy ellenzéki médiummal szemben, már rég tüntetést szerveznének.

Az Origo munkatársa szerint az ügy előzménye feltételezhetően az volt, hogy korábban e-mailben azt kérdezte a párttól: kapcsolatban állnak-e Soros Györggyel, illetve kapnak-e tőle bármilyen anyagi támogatást.

A bejegyzés trackback címe: http://media.mandiner.hu/trackback/30255