Nagyon ciki már

2012. március 28. 21:59

„TERMÉSZETES ORBÁNIZMUS”. Sokat gondolkodtam, hogy mit is jelenthet ez. Nem jöttem rá. Remélem, előzetes egyeztetés után valaki megírja majd. Etikai kérdés lenne.

2012. március 28. 21:59
Békés Márton
Békés Márton
Jobbklikk

„A Schmitt-ügy a kommunista-posztkommunista állapotok közötti átmenet, vagyis a demokrácia szürke zónájának tipikus esete, úgy is mondhatnánk, hogy a plágiummal való PhD-címhez jutás a »tudás spontán privatizációjának« tekinthető. Hogy is szól a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata? Úgy, hogy az »az átmenet két zavaros évtizede« után, az általa kiváltott »mély lelki, politikai és gazdasági válság« miatt következett el a 2010-es választás hatalmas sikere, amely a szavazófülkékben bekövetkező forradalomként a megújulás reményével hatott. A '90-es évek elején - a doktori eljárás rendezésének 1994-es megvalósulásáig - bizony sokszor előfordult, hogy nem konkrét tudományos teljesítményért, hanem hivatalból kapott valaki akadémiai címet. Nincs okunk abban kételkedni, hogy a másolással, vagyis plágiummal készült, a mai tudományos minősítési eljárásoknak közel sem megfelelő módon kapott doktori cím a posztkommunizmus egyik megnyilatkozási formája, amelyet éppen úgy egyszer és mindenkorra magunk mögött kell hagyni végre, mint a posztkommunista gazdasági és politikai elitet, vagy az elmúlt évtizedek balliberális véleménydiktatúráját. (...)

A Schmitt-ügyre, mint 19-re, újabb lapot húzott a Heti Válasz, pontosabban Borókai Gábor, aki már a botrány kipattanásakor megírta egyébként, hogy ebben a kérdésben »nem bloggereknek« kell dönteniük. (Nem is döntenek, csak véleményt nyilvánítanak, ahogyan Borókai is.) Stumpf András Schmitt-ügyet egyéni hangnemben értékelő cikkét a lap on-line kiadásáról személyesen törölte az újság főszerkesztője, aki ezt a magyarázatot fűzte a dologhoz: »Stumpf András tegnapi publicisztikáját visszavontam, amint megtudtam, hogy szerkesztői láttamozás nélkül került ki a Heti Válasz online oldalára. Nálunk nem szokás, hogy fontos ügyekben a szerző - legyen az akár a főszerkesztő is - ne konzultálna kollégáival, lévén a Heti Válasz műhely. Most mégis így történt. Az első benyomást persze nem lehet másodjára megszerezni, főként nem az újságírásban. Most mégis erre teszek kísérletet.« Mit lehet erre mondani? Stumpf András nem egyeztette a szövegét a köztudottan »műhelyként« (???) működő lap felettes énjével, így hát nyilván törölni kell a cikkét, bármennyire is ciki ez. Márpedig nagyon az. Ez ugyanis szintén etikai kérdés.

Van még tovább, illetve lejjebb is. Múlt héten a Heti Válasz címlapját - a megérdemelten Kossuth-díjas - Ákos képe díszítette (ez átlag félévente egyszer amúgy is előfordul), azzal a felirattal, hogy »KONZERVATÍV IKON«. Ákos közismert számának címfeliratban való megidézése és az énekes felfogására jellemző konzervatív szó társítása nyilván magyarázható, de azért talán mégsem kellene ennyire előre szaladni. Konzervatív ikonnak maximum Ronald Reagant szokás tartani, őt is csak halála után. Az eheti Heti Válasz címlapját a szintén - megérdemeltem - Kossuth-díjas Miklósa Erika mosolygós arca díszíti, a felirat azonban újra elgondolkodtató: »TERMÉSZETES ORBÁNIZMUS«. Sokat gondolkodtam, hogy mit is jelenthet ez. Nem jöttem rá. Remélem előzetes egyeztetés után valaki megírja majd. Etikai kérdés lenne.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hőhe
2013. december 26. 16:31
Első ? Én csak arra volnék kíváncsi, hogy mi van az agyon hallgatott Schmitt-ügy-well, és főleg az ő kapcsáján ?
tutturuttu
2012. április 30. 16:27
Snittet a Dunába,a csutit meg utána!
farkatlan kutya
2012. április 05. 00:01
"Ez a címlap, és a hasonló gusztustalanságok azonban mindenképpen pozitívak abból a szempontból, hogy néhány év múlva egyfajta elrettentő kordokumentumokként fognak szolgálni." Az biztos! Az öregek mikor mondják, hogy én éltem az átkosban, na azt mi már a "természetes orbánizmus" rendszerére fogjuk érteni :)))
huttinger
2012. április 02. 18:41
""Schmitt Pál miatt péntek este megszakítja adását a köztévé, az elnök valami nagyon fontosat akar mondani.""" Hogy fogja a ballibekre kenni az egészet,mikor tudósok mondták ki a végítéletet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!