Olcsó blognak híg a leve

2012. május 04. 10:34

Mint egy valódi blog szerzője, kikérem magamnak, hogy a Napraforgoblogot egy lapon említsék velünk. Ez csupán egy digitális röpcédula, névtelen gyalázkodás.

2012. május 04. 10:34
Bella Péter
reposzt

„A Napraforgoblog (így leírva) nem blog. Egy fércmű, egy külön célra összegányolt valami (Ángyán Józsefet, a Vidékfejlesztési Minisztérium volt államtitkárát megvádolandó), ami messze van az előbb említett oldalaktól. Az MTI, mint hírértékkel bíró oldalt említi mégis, ki tudja miért? Ángyán József ügyével, megszólalásaival ebben a bejegyzésben nem foglalkoznék, a Napraforgoblog megjelenése az MTI-nél viszont kifejezetten pikáns témát adott (ahogy az említett »valódi« blogoknak is: itt, itt és itt.) (...)

Egy kis időt vett el csupán az életemből az, hogy egy pontosan ugyanolyan oldalt készítsek a semmiből, mint amit az MTI átvett, majd hírként közölt. Az MTI, ami a közmédia része, a legfontosabb hírszolgáltató. Függetlenül a Napraforgoblog egyetlen posztjának igazságtartalmától, csupán a kínzó kérdések maradnak a számunkra. Már nem kel félni a névtelen bloggerektől? Egy hirtelen összegányolt oldal is jó a legnagyobb magyar hírügynökségnek, de vajon miért? Hova vezet ez? Honnan tudtak a Napraforgoblogról? Ki döntött? A sas, ha jó oka van rá, mégis kapkod legyek után?

Mint egy valódi blog szerzője, kikérem magamnak, hogy ezt az oldalt egy lapon említsék velünk. Ez csupán egy digitális röpcédula, névtelen gyalázkodás. Szomorú, hogy erre hírt lehet ma Magyarországon alapozni.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lelánczi
2012. május 05. 11:34
Piszkos bolsevista trükkök ezek, a pártállami időkben így mennek a dolgok, jobb, ha megszokjuk.
atila68
2012. május 05. 00:00
Ugyan. Az index címoldalra is rendre felkerülnek "komoly" blogok. Ott van például a "subba" ami semmilyen kritikát nem visel el, pedig fikázásból élnek, vagy a "pilates" vagy mi a fitnesz témájú, ami meg rendre fizetett hirdetéssel, termékelhelyezéssel, és pongyola stílussal operál. Nehéz eldönteni mitől lesz jó egy blog. Lendvai Ildikó a kuruc.infot emelte autentikus forrásként egy parlamenti interpelációba. Ángyán József meg akkor járt volna el a legjobban ha le se szarja, így inkább örüljön eddig tízből kilencen azt sem tudták, hogy létezik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!