Szolidaritási tüntetést szerveznek a Klubrádió mellett

2013. február 18. 12:16

Arató András bejelentette: a Klubrádió melletti szolidaritás kinyilvánítására demonstrációt szervez vasárnapra a fővárosba a Hadd Szóljon! Egyesület.

2013. február 18. 12:16

A Klubrádió melletti szolidaritás kinyilvánítására demonstrációt szervez vasárnapra a fővárosba a Hadd Szóljon! Egyesület – mondta a rádió vezérigazgatója hétfőn. Arató András ezt azt követően közölte újságírókkal, hogy a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság megtárgyalta a rádió Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának döntése elleni beadványát. A csatorna ebben azt kifogásolta, hogy a hatóság eredménytelennek nyilvánította a rádió által használt 95,3 MHz-es frekvenciára kiírt pályázatot. A bíróság az ítélethirdetést március 5-ére halasztotta.

A vezérigazgató a tárgyalást követően kijelentette: a médiatanács nem hajtja végre a bírósági ítéleteket azt követően, hogy a pályázattal kapcsolatban még 2011 decemberében törvénytelen határozatot hozott. A rádió két frekvencia kapcsán is vitában áll a médiatanáccsal: a 95,3 MHz-es mellett pert indított azért is, hogy a 92,9 MHz-es fővárosi hullámsávra nem kötött vele szerződést a hatóság, annak ellenére, hogy azt korábban a jogelőd Országos Rádió és Televízió Testület pályázatán elnyerte.

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
orbán(c)
2013. február 21. 20:41
Ez nem békamenet egysejtű bácsi.
Soma
2013. február 21. 19:28
Tüntikézzen, akinek ez a rádió kell. Felőlem szólhat! Az életben nem vagyok kíváncsi drágabolgárúrra és a Kunczéra. EWgyetlen másodpercet nem hallgattam belőle, elég volt, amit a kábult hívek elmeséltek.
hiszemafideszt
2013. február 21. 19:28
Tolókocsival nehéz megközelíteni Zoli bácsi. ne menj.
Soma
2013. február 21. 19:27
Lesz megint tüntike. huszan mennek libasorban, hogy tömegnek hassanak. Felőlem szólhat a rádió, az életben nem hallgattam - nem is fogom hallgatni - őket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!