Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Fizetett hirdetésként jelent meg Áder auschwitzi beszéde

2014. május 17. 10:21

Féloldalas fizetett hirdetésben közöltette Áder János köztársasági elnök Auschwitzban elmondott beszédét a The Los Angeles Times szombati számában Andrew Friedman magyar származású zsidó ügyvéd, miután a lap nem jelentette meg azt az olvasói levelét, amellyel egy Magyarországot súlyos kritikával illető cikkre kívánt reagálni.

2014. május 17. 10:21

Andrew Friedman magyar származású ügyvéd, a Los Angeles-i Bais Naftoli ortodox zsidó kongregáció vezetője azt követően jelentetett meg féloldalas hirdetést a The Los Angeles Times-ban, hogy a lap nem közölte olvasói levelét, amelyben egy Magyarországot kritizáló cikkre kívánt reagálni. Friedman ezért hirdetésben közölte Áder János köztársasági elnök Auschwitzban elmondott beszédét.

Az MTI felhívta Friedmant, aki azt mondta: az általa kifogásolt, május 8-án megjelent cikk a göröggel vetette össze a magyar jobboldalt, amivel nem értett egyet. „Őszintén és nagyon felháborított, hogy 21 százalék neofasiszta van Magyarországon, aki a Jobbikra szavazott 70 évvel a holokauszt után, amikor a nagyszüleimet megölték, anyám Auschwitzban volt, apám pedig Dachauban volt. Nagyon sajnálom, hogy 21 százalék így szavazott. De amit a magyar kormány próbál tenni ellenük, azt nagyra becsülöm” – mondta.

Az emberek Amerikában nem értik, hogy Magyarország ugyanolyan parlamenti rendszer van, mint Izraelben. A magyar parlamentben vannak újfasiszták, az izraeli parlamentben pedig vannak arabok. A magyar kormány, Áder csakúgy, mint Orbán Viktor miniszterelnök és más Fidesz-vezetők számos olyan nyilatkozatot tettek, hogy nem fogadják be a kormányba a Jobbikot, amit méltányolok. Az, hogy ők (a jobbikosok) a parlamentben vannak, nem jelenti azt, hogy a kormánynak is a részét képezik, mint ahogy az arabokat sem fogadják be az izraeli kormányba” – nyilatkozott Friedman. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy semmiféle módon nem kívánja az arabokat az újfasisztákhoz hasonlítani.

Az ügyvéd a The Los Angeles Times által nem közölt olvasói levelében hangsúlyozta, hogy a magyar kormány sokat tesz az antiszemitizmus leküzdéséért. A kérdés az, hogy a pohár félig tele van, avagy félig üres. Azt, hogy tudnának-e többet tenni, nem tudom megmondani. De ők sokat tettek - nyilatkozott Friedman.

Emlékeztetett rá, Áder János Auschwitzban kristálytisztán” arról beszélt, hogy Magyarország nem kívánja tisztára mosni a szerepét, és hogy elismeri a kollaborációt tényét. Friedman szerint az állásfoglalás megható és gyönyörű” volt, ezért kiakasztotta hitközségének templomában.

„Nem gondolom, hogy bármely országban is segítene az, ha folyamatosan az antiszemitizmusról beszélnének. Magyarország elnökének és miniszterelnökének nem szükséges a nap 24 órájában azt hirdetnie, hogy »nem vagyunk antiszemiták«– vélekedett Andrew Friedman.

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 67 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
neuhistoriker
2015. január 29. 20:17
Az egész holokamu egyébként nem más, mint egy fizetett hirdetés. A baj az, hogy tőlünk nyúlják le az árát.
geraz51
2014. június 24. 17:10
Minden tiszteletem Friedman úré!
mantelman
2014. június 04. 01:44
"és azt mikor közli, fizetett hirdetésben, hogy a magyar parlament alelnöke, egy jobbikos volt szkinhed?" *** Te szarházi, neked nem elég, hogy azt közölte, hogy hazánkban 1 millió neonáci van? Miért nem takarodsz ebből az országból, ha ennyire le akarod járatni Magyarországot? Az izraeli Lieberman szavazóiról ki merné állítani, hogy ők soviniszta megszállottak?
Fahrenheit 451
2014. június 04. 01:41
"A magyar kormány, Áder csakúgy, mint Orbán Viktor miniszterelnök és más Fidesz-vezetők számos olyan nyilatkozatot tettek, hogy nem fogadják be a kormányba a Jobbikot, amit méltányolok." és azt mikor közli, fizetett hirdetésben, hogy a magyar parlament alelnöke, egy jobbikos volt szkinhed?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!