A sajtószabadság anatómiája

„Elég komoly horderejű az ügy, és gyorsan meg is született a #jesuisgeci, csak ez a #jesuisgeci baromi féloldalasra sikerült itthon. Szándékosan távol tartottam magam itt a Tutin a Charlie Hebdo témától, most is csak azért említem meg, mert a párhuzam rámutat, hogy normális esetben egy ilyen ügy kapcsán (mégha egészen más súlycsoprtban is van a két eset, mégiscsak sajtószabadságról, szerkesztőségi függetlenségről van szó) normális esetben azt kéne tudnia mondani a teljes szakmának, hogy »veletek vagyunk«. Aztán persze mindenkinek meg lehet a maga véleménye és persze azt nyugodtan el is mondhatja. Vagy csak nekem van hiányérzetem, hogy csak egy oldalról jönnek a szolidarításról szóló vezércikkek/publik? Amikor 5 éve az megy, hogy veszélyben a magyar sajtószabadság, egyszer csak történik valami olyasmi, ami tényleg sajtószabadság-ellenes. Egy tulajdonos egzisztenciálisan fenyegeti a szerkesztőségeinek tagjait, ha nem azt írják, amit ő akar. És a kormányellenes sajtónak annyi jön le a dologból, hogy milyen jó a Bayer-Simicska cicaharcon röhögni, mennyire vicces a geci és hogy milyen fasza, hogy lette egy új Orbánellenes sajtóbirodalom. Bede Mártonnak konkrétan annyi esett le a dologból, hogy bejelentkezett állásra.