Nyugati sajtóterror

2016. augusztus 21. 16:46

A nyugati sajtóterror már odáig eszkalálódott, hogy a Soros-támogatású intézmények és portálok feketelistákat tesznek közzé, melyeken felsorolják, szerintük mely hírforrások mögött állnak orosz titkosszolgálatok.

2016. augusztus 21. 16:46
Lovas István
Magyar Hírlap

Mint történt ez Antoine Deltourral és Raphael Halet-val. Azzal a két luxembourgi újságíróval, akiket augusztus 4-én 12, illetve 9 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek. Bűnük: nyilvánosságra merték hozni, hogy a Nagyhercegség Jean-Claude Juncker mai uniós bizottsági elnök miniszterelnöksége és pénzügyminisztersége idején adóparadicsomi kedvezményeket biztosított multicégeknek.

Az ítélethirdetés után e mintademokrácia államügyésze súlyosbításért fellebbezett. A Magyarország és Lengyelország esetében oly hangos, Juncker által irányított Európai Bizottsága hallgatása mellett.

Miközben a nyugati sajtóterroristák által sajtódiktatúrának nevezett Magyarországon a Matolcsy György MNB-elnök Marsra kilövetésének követelését egyetlen héten kihagyó újságírókat a médiatulajdonosi buksisimogatás elmaradása létükben fenyegeti.

A nyugati sajtóterror már odáig eszkalálódott, hogy a Soros-támogatású intézmények és portálok feketelistákat tesznek közzé, melyeken felsorolják, szerintük mely hírforrások mögött állnak orosz titkosszolgálatok, ezzel azok bűntársként beállítva e források olvasóit, nézőit, hallgatóit.

Az amerikai kongresszus, az Európai Bizottság és nyugati agytrösztök pedig halálos veszélynek bélyegzik e »putyini propagandaeszközök« tudatmódosító hatását.

Már nincs messze az idő, amikor a nyugati médiában eltitkolt vagy hazug módon beállított, túlnyomó részt száraz tényeket kamerafelvételekkel illusztrálva közlő hírportálokat „gyűlöletbeszédet” közvetítőknek fogják nyilvánítani, amelyek termékeinek fogyasztásáért börtönbüntetés jár majd.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 86 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
írmag
2017. február 17. 00:08
Schwarzot a szülőföldjének támadása élteti, mert most amerikai antinacionalista! Tényleg, nem kérte ez a magyar állampolgárságot?
Lotti
2016. október 30. 00:32
Egyrészt igaza van, a nyugati sajtó nagyobb része kifejezetten liberális kezekben van. Ennek megfelelően manipulálja a közvéleményt. Másrészt, a hazai sajtóban az utóbbi években a korábban hasonló helyzet átfordult. Ma a "közszolgálatinak" titulált sajtó egyoldalú kormánypropagandát terít intenzíven.
kamasuka
2016. október 09. 11:16
Butafasz amerikaiak, butafasz Sorosmédia. Nagy felkonc lesz itt, ha egyszer betelik a pohár ...
Fahrenheit 451
2016. október 08. 18:37
Orbán nem képes létezni ellenségkép nélkül.. ez működteti.. ahogy a többi paranoiást is.. pedig az ép emberek számára természetes, hogy lehet ellenfél, akinél lehet jobbnak lenni különösebb felhajtás nélkül is..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!