Ötvenhét újságírót öltek meg idén – Szíria „pokollá vált”

2016. december 19. 11:51

Ötvenhét újságírót öltek meg 2016-ban, tízzel kevesebbet, mint az előző évben, viszont Szíriában tizenkilencre nőtt a meggyilkolt újságírók száma a Riporterek Határok Nélkül jelentése alapján. A szervezet szerint az újságírók egyre inkább elhagyják a veszélyes országokat. A megölt újságírók zömét 2016-ban a saját hazájukban gyilkolták meg. Nőtt a bebörtönzések száma is, emiatt elsősorban Törökország a felelős.

2016. december 19. 11:51

Ötvenhét újságírót, köztük öt nőt öltek meg az idén munkavégzés közben, elsősorban háború sújtotta országokban, a tavalyi hatvanhéttel szemben – derül ki a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi szervezet hétfőn nyilvánosságra hozott, év végi jelentése szerint.

Szíria 2016-ban a tanulmány szerint „pokollá vált”, itt 19 újságíró vesztette az életét a tavalyi 9 után. Afganisztánban 10-en, Mexikóban 9-en, Irakban 7-en, Jemenben pedig 5 újságíró halt meg. Rajtuk kívül 9 bloggert és a médiában dolgozó további nyolc munkatársat is megöltek 2016-ban a munkájával összefüggésben. 

Saját hazájukban ölték meg a legtöbb újságírót

Az elmúlt évtizedben 780 újságírót öltek meg a munkájával összefüggésben az RSF összesítése szerint. Az RFS az idei csökkenést azzal magyarázza, „hogy az újságírók egyre inkább elmenekülnek a túl veszélyes országokból: Szíria, Irak, Líbia, de még Jemen, Afganisztán, Banglades vagy Burundi is a tájékoztatás fekete foltjává vált, ahol a büntetlenség uralkodik.

Az 57 megölt újságíró közül négy – köztük egy Szíriában lelőtt holland és egy iraki – kivételével valamennyien a saját hazájukban haltak meg. Idén a megölt újságírók kétharmada háborús konfliktusokban halt meg, szemben a tavalyi évvel, amikor több újságíró elvileg békés országban vesztette életét, mint például Párizsban, a Charlie Hebdo szatirikus lap elleni iszlamista merényletben megölt karikaturisták.  

Törökország miatt nőtt a bebörtönzött újságírók száma

Az őrizetbe vett, illetve bebörtönzött újságírók száma 2016-ban a Törökországban kialakult helyzet miatt viszont emelkedett.Pillanatnyilag 348 újságíró és blogger van rács mögött világszerte, ezen belül csak Törökországban több mint százan. Ez 6 százalékos emelkedést jelent 2015-höz képest.

Ha csak a bebörtönzött hivatásos újságírók számát vizsgáljuk, az 22 százalékos növekedést mutat, Törökországban pedig négyszeres emelkedés látható a júliusi puccskísérlet következményeként – mutatott rá az RSF a bebörtönzöttekről szerdán kiadott jelentésében. 

Címlapfotó: Alisdare Hickson

(MTI)

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Karpo
2016. december 20. 15:34
nem is csoda, hiszen kelet-aleppóban nem volt egyetlen tudósító sem
Starlord
2016. december 20. 07:40
"Még autó balesetben is többen halnak meg..."
Bayo
2016. december 20. 07:40
Ha azt nézzük, hányan halnak meg évente a sajtó áldásos uszításai következményeként -katonák, menekültek, egyszerű polgárok, - meglepően kevés. Ami persze nem azt jelenti, hogy többnek kéne lennie, hanem hogy fel kéne nőnie a szakmának a felelősséghez. Mert az nagyon nem megy. Mondjuk nem is holnap lesz ilyesmi, ha egyáltalán elkezdődik.
térdfigyelő kamera
2016. december 20. 07:40
Minden tiszteletem azoké akik megérdemlik, de minden cinizmus nélkül kérdem: mi az, hogy "meggyilkolták? Nem inkább üzemi baleset?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!