Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Megszűnik a Barikád

2017. február 09. 09:13

Anyagi okokra hivatkozva most csütörtökön jelenik meg utoljára a Jobbikhoz több szálon is kötődő Barikád nevű hetilap.

2017. február 09. 09:13

A Magyar Idők értesülései szerint megszűnik a Barikád hetilap, a most csütörtökön megjelenő lesz az utolsó szám, ezt a Jobbikhoz több szálon kötődő lap főszerkesztője, Pörzse Sándor is megerősítette a kormánypárti napilapnak.

Pörzse szerint a lap megszűnésének anyagi okai voltak: magasak a fenntartási költségek, nincsenek állami hirdetéseik és az előfizető is kevés. Hozzátette: nem teljesen kizárt, hogy online tovább él majd a lap. Bár azt nem mondta el, hogy ki döntött a Barikád megszűnéséről, azt leszögezte, hogy nem ő.

Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója, a lapot eddig komoly összeggel finanszírozó jobbikos pártalapítvány, a Gyarapodó Magyarországért Alapítvány kuratóriumának elnöke is anyagi okokkal indokolta a lap megszűnését. Elmondta: a kuratórium úgy döntött, hogy célszerűbb a Barikádra tavalyi évben fordított mintegy 18 millió forintot inkább z internetes nemzeti médiumok támogatására fordítani, így az Alfahír.hu és az N1TV fejlesztésére, mivel azok több embert érnek el.

A Magyar Idők ugyanakkor arról is ír egy meg nem nevezett, belső ügyekre rálátó forrásra hivatkozva, hogy a Barikád megszűnése logikus következménye a párt radikális múltjával való leszámolásnak.

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 139 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2018. február 22. 06:54
A CVP lelangyul...
zakar zoltán béla
2018. február 22. 06:54
Ez nem zene! Erkölcsileg meg 0!!!
Bölcs Ész
2017. május 18. 15:32
Ellenzéki lapért nem sírok, de jobban örültem volna, ha a HVG vagy a 168 Óra szűnik meg.
balbako_
2017. április 27. 13:15
Megint a rohadt Orbán mi? Miért nem tartja el a Barikádot? És Vona miért nem? A kozmetikus számlája rovására fenntarthatná, csakhogy nem kell neki! Púp a hátán a fasiszta múlt manifesztációja és mit szólnának az új cimborák Heller Ágnes, megy a Medgyessy Peti! Ezért megy a lecsóba a lap!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!