Szocioújságírók a nyolcker valóságáról

2017. március 07. 15:33

A Konkrét adásában a szocioújságírás műfajáról, személyes tapasztalataikról beszélgetnek a vendégek. Életszagú rádióműsor a társadalom peremére került emberek nehézségeiről.

2017. március 07. 15:33
7:09-nél kezdődik a hétfői Konkrét felvétele. A Klubrádió vendégei a szocioújságírásról beszélgetnek. A szakmai diskurzus során saját élményeikről, izgalmas életképekről is beszámolnak a meghívott újságírók. 
 
Aki tudni szeretné, mekkora árat árat fizet József gyerekei túró rudijáért, miért nem adnak leckét és mégis miért integrál egy szegregált iskola, egyedül vannak-e Józsefváros éjszakázói, mi az »repülős trükk«, amit a Klinikák környékén próbálgatnak, és hogy ki szeret kit a kilátástalanságban, az indítsa el. (...) Nem szomorú adás, vendégeim szavai tiszták” – ajánlja műsorát Böcskei Balázs. 
 
Pál Dániel Levente újságíró, az Úr nyolcadik kerülete szerzője arról beszélt, hogy habár maga az írás nehéz műfaj, tömegek kvázi analfabéták és nehezen fogadják be a szövegeket. Neki mégis voltak olyan munkái, amit több ezren lájkoltak. „Mentünk a kilences buszon és egy félig arab részeg figura elkezdte éltetni az ISIS-t” – meséli. Ő ezt felvette a telefonján, másnap már hívta az RTL, akiknek a videón történtek mellett a nyolcadik kerület valóságáról is beszélt. 
 

A második részben László-Bencsik Judit újságíró, édesapja '80-as években írt „Bosnyák téri színjátékok” című művének mai lenyomatáról osztja meg gondolatait. Megtudjuk, hogy a tömegközlekedés egyik legjobb módja a társadalom mélyebb megismerésének, a kevésbé frekventált járatok pedig különösen izgalmasak. „Ha az ember egy ismeretlen járatra felszáll, akkor nagyon izgalmas megfigyelni azt, hogy változik az utazóközönség” – mondja az újságíró.

Prókai Eszter, az Abcúg újságírója a morális szürkezónát festi le, amikor József történetét mutatja be, aki ápolóként dolgozik, Vajdaságról került fel Pestre. József családjának egy lakáshitel miatt voltak anyagi problémái, ezért a családfő elkezdett a munkahelyén lopni, volt hogy a haldokló ujjáról húzta le a jegygyűrűt.

Pál Dániel Levente egyik írásának részletét idézi fel: „Szúró, vágófegyver?” – kérdezi a rendőr. „Csak a szavak erejével” – válaszol mosolyogva a kidobó. A teljes adást itt érheti el.

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Harangláb
2017. március 08. 21:33
...Írhatnának már egy kicsit a fehér ember viszontagságairól is...
SilentBob
2017. március 08. 21:33
Mi ez a vérgőzös nosztalgia az ávósfattyúknál? http://www.rubicon.hu/magyar/nyomtathato_verzio/megorizve_megszuntetni_prada_meinhof_forradalmi_esztetika_es_vizualis_recepcio/ Ó, ha gyilkolni szabadna újra, csámcsogva, hersegve szívnák a vért
SilentBob
2017. március 08. 21:32
"A Konkrét adásában" Ulrike Meinhof 1957 és 1969 között a konkret című baloldali folyóirat munkatársaként dolgozott, Ulrike Meinhof a Konkret című lapban a merénylet után azt fejtegette, hogy az erőszakra hasonló eszközökkel kell válaszolni. A Vörös Hadsereg Frakció első erőszakos akcióját 1968. április 2-án követte el, amikor négy tagja – Andreas Baader, Gudrun Ensslin, Thorwald Proll és Horst Söhnlein – felgyújtott két frankfurti áruházat. Értem.
Bayo
2017. március 08. 13:40
"Prókai Eszter, az Abcúg újságírója " LOL!LOL!LOL!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!