Lehet pályázni a Vízy Dorka-díjra

2017. március 28. 14:26

Másodjára ítélik oda a Vízy Dorka-díjat. Rádiós, televíziós és írott sajtóban dolgozó újságírók pályázhatnak (életkori megkötés nélkül), április 20-ig. A díj 250 ezer forint.

2017. március 28. 14:26

A Vízy Dorka Alapítvány idén másodjára ítéli oda a Vízy Dorka-díjat egy kiemelkedő újságírói teljesítmény elismeréseként. A díjra rádiós, televíziós és írott sajtóban dolgozó újságírók pályázhatnak (életkori megkötés nélkül) egy, az előző évben megjelent anyaggal. Egy pályázó egy munkával nevezhet. Az írott sajtóban megjelent munkák között nincs terjedelmi megkötés, a televíziós és rádiós anyagok időhatára maximum 10 perc. A munkákat azokról a területekről várják, amelyek Dorkának különösen fontosak voltak: egészségügy, tudomány, környezetvédelem, vallás, illetve a művészetek/kultúra tárgyköréből. A díj egy egyszeri 250.000 forintos támogatás.

A díj odaítéléséről szakmai zsűri dönt, melynek tagjai megegyeznek a tavalyi évben segítségünkre lévőkkel, azaz Beszterczey Judit, Karafiáth Orsolya, Kovács Gabi, Madarász Zsolt, Stumpf András, Szily László segítik a Vízy Dorka Alapítvány munkáját. A díjkiosztó időpontja ismét Dorka születésnapja, azaz május 29. körül lesz. A pontos időpontról a pályázókat és a sajtót (illetve a barátokat, érdeklődőket) időben értesítjük. 

A pályamunkákat a [email protected] címre várják, elektronikus formában, 2017. április 20-ig.

A Vízy Dorka Alapítványt a nagyszerű újságíró, rádiós műsorvezető és szerkesztő emlékének ápolására alapították Dorka családja és barátai. A tavalyi évben a Vízy Dorka Alapítvány felhívására összesen 128 pályázat érkezett. A hattagú szakmai zsűri döntése alapján az elismerést Hanula Zsolt kapta, az Indexen 2015 szeptemberében megjelent „Nem a gyerekeket kell félteni az internettől, hanem a nyugdíjasokat” című írásáért.

 

Vízy Dorka 1995-ben került a Magyar Rádióhoz, ahol először a Napközben riportereként dolgozott. Évekig vezette a Petőfi Rádió Délelőtt című magazinját. Dolgozott továbbá a Calypso Rádióban, a Csúcsforgalom és a 180 perc című műsorban, valamint a Duna Televízió ifjúsági műsorában is.  2007-től napi rendszerességgel vezette a Közelről című délutáni magazint a Kossuth Rádióban. Újságírói munkásságát a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2006-ban Szalézi Szent Ferenc-díjjal, a Magyar Rádió többször nívódíjjal ismerte el. Betegen is hibátlan minőséget produkált, az utolsó pillanatig dolgozott. 2014 karácsonyán, 41 évesen érte a halál.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Claypool
2017. március 30. 15:50
BlueDolly ❤ / Cink forever!
ousiv
2017. március 29. 22:27
ez éhbér
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!