Életük végéig börtönbe rakna harminc ellenzéki újságírót Erdoğan

2017. április 27. 20:24

Egy török bíróság csütörtökön elfogadta azt a vádiratot, amelyben az ügyészség életfogytiglani börtönbüntetést kért az egykori Zaman című napilap 30 olyan vezetőjére és újságírójára, aki állítólag kapcsolatban volt a tavalyi puccskísérlet kiterveléséért felelőssé tett, Amerikában élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónokkal.

2017. április 27. 20:24

Az érintetteket azzal vádolják, hogy fegyveres terrorszervezet tagjai, továbbá megpróbálták megdönteni a török kormányt, a parlamentet, valamint az ország alkotmányos rendjét. Az első vádpontért mindegyikük 7,5 év és 15 év közötti szabadságvesztést kaphat, míg a továbbiakért egyaránt háromszorosan súlyosbított életfogytiglani börtönbüntetést kért rájuk az ügyészség.

Állami gyámság alá helyezve

A Zamant 2016 márciusában állami gyámság alá helyezték, később pedig be is zárták arra hivatkozva, hogy az újság feltehetően Gülen nemzetközi hálózatának a szócsöve. A lépés a lap angol nyelvű változatára, a Today's Zamanra is vonatkozott.

Az első meghallgatást szeptember 18-ára írták ki az ügyben. A 30 vádlottból 21-en előzetes letartóztatásban vannak. A török belügyminisztérium legutóbb április 2-án közölt adatai szerint tavaly július 15. óta 113 260 embert vettek őrizetbe Törökországban a hatalomátvételi kísérlettel összefüggésben, közülük 47 155-öt előzetes letartóztatásba is helyeztek.

Merkel: Elfogadhatatlan ez az egész

A letartóztatások mellett mintegy 120 ezer embert menesztettek vagy függesztettek fel állásából egyebek közt a katonaság, a rendőrség soraiból, az oktatás, a média és az igazságszolgáltatás területéről, azzal gyanúsítva őket, hogy kapcsolatban álltak a gülenista mozgalommal vagy más, Törökország által terrorszervezetnek nyilvánított csoportokkal.

Angela Merkel német kancellár csütörtökön a német szövetségi törvényhozás alsóházában (Bundestag) kijelentette: az ankarai vezetés tevékenysége súlyosan megterheli Németország és Törökország, illetve az Európai Unió és Törökország kapcsolatát. Merkel aláhúzta, hogy a sajtó és a vélemény szabadságának korlátozása nem egyeztethető össze a jogállamisággal, és elfogadhatatlan, hogy a török végrehajtó hatalom bírósági döntés nélkül bűnösnek bélyegez embereket. (MTI)

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2017. május 25. 19:00
Nyilván nem helyes, de az is elgondolkodtató, hogy Várkonyi Tibor, Aczél Endre, Németh Péter és társaik szabadlábon lehetnek "demokratábbak". Valahol a kettő közt van az igazság nemde?
balbako_
2017. május 25. 18:59
Ha ezt 1990-ben nálunk is megteszik, akkor itt lenne a paradicsom.
exfahrenheit
2017. május 19. 13:12
"Az ügyészség kéri nem Erdogan." ennek a mondatnak a jelentését még aszerint is érthetnéd, hogy "Polt kéri nem Orbán."
Bástyaelvtárs
2017. május 10. 17:37
te egy állat vagy Felvállaltan diktatúrapárti gyilkos. . Veled egyszerűen nincs mit beszélni
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!