110 millió euróra büntette a Facebookot az Európai Bizottság

2017. május 18. 11:50

A Facebooknak azért kell megfizetnie a 34 milliárd forintnak megfelelő összeget, mert a „félrevezető és téves információkat” közölt a WhatsApp felvásárlásakor.

2017. május 18. 11:50

110 millió eurós (34 milliárd forint) pénzbírság megfizetésére ítélte az Európai Bizottság a Facebookot, arra hivatkozva, hogy az amerikai vállalat „félrevezető és téves információkat” közölt a WhatsApp üzenetküldő szolgáltató 2014-es felvásárlásakor – jelentette be a testület csütörtökön.

A bizottság elsősorban azt kifogásolja, hogy az érintettek azt állították a felvásárlás versenyjogi vizsgálatakor, hogy „nem képesek automatikusan összekapcsolni ugyanazon felhasználó Facebook- és WhatsApp-fiókjait”, később azonban ezt lehetővé tették, és az EB szerint már korábban is tudhatták, hogy ez technikailag lehetséges.

A döntés világos jelzést küld a cégeknek, hogy a vállalati fúzióknál az uniós szabályoknak mindenben eleget kell tenniük, ide értve a helyes információk megadására vonatkozó kötelezettséget is – közölte Margrethe Vestager uniós versenyjogi biztos, a büntetést „arányosnak, de elrettentőnek” nevezve.

(MTI)

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
jolly77
2017. május 22. 00:24
Soros György támadja a Facebook-ot! Szabadságot a Facebook-nak! (most komolyan, mosdatlan barlangi trollok, magyarázzátok meg, hogy ha a Facebook-on is a Soros-féle PC-terror érvényesül, meg az Európai Bizottságot is ő mozgatja, akkor ő most büntetgetni saját magát??)
atila68
2017. május 21. 14:26
A Skype-ot tönkretette a Microsoft. A WhatsUp sosem készült el, így már nem is fog. Viber, Telegram.
cutcopy
2017. május 20. 04:09
Üssék csak egymást a liberók.. )
Kanóc
2017. május 20. 04:09
Majd Merkel mama besegít, cserébe a cenzúrázásért.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!