A nácik is azt csinálták, amit a Momentum

2017. június 01. 11:22

Egyáltalán nem új, amit ezek a fiatalok az Origo szerkesztőségében műveltek. A nácik hatalomra jutását ábrázoló filmekben visszatérő motívum, amint ilyen „öntudatos legénykék” járják a szerkesztőségeket, hogy „rendet csináljanak”. Interjú.

2017. június 01. 11:22
Kövér László
Figyelő

„Ön ellen folytatott először átfogó médiás lejárató kampányt még 2002-ben az akkori ellenzék. Ugyanők most nagyon hangosan és felháborodottan kérik ki maguknak a jobboldali média »karaktergyilkosságait«. Mit szól ehhez a jelenséghez? 

Nem ellenem folytattak elsőként lejárató kampányt. Ezt már az első szabad választások idején Orbán Viktor ellen is kipróbálták, aztán jöttek az MDF politikusai, például a néhai Horváth Balázs belügyminiszter, akinek épp a napokban avattunk szülővárosában, Veszprémben emléktáblát, majd pedig 1992-t követően a Fidesz elleni irgalmatlan sajtóháború, melynek bevezetéseképpen a sajtó liberális urai megüzenték nekünk, hogy »ugyanabba a szemétkosárba fogunk dobni benneteket, ahonnét kivettünk«. Legfeljebb ezek a kampányok nem voltak olyan durvák és hatékonyak, mint a későbbiek – vagy legalábbis több erőfeszítést igényeltek a merénylők részéről –, hiszen akkoriban még csak a közszolgálati médiumok léteztek, nem voltak se kereskedelmi tévék, se internetes portálok. A világhálós felületek teljesen új lehetőséget nyitottak a lejáratásra, hiszen a célkeresztbe vett politikusnak lehetősége sincs nagyon arra, hogy jogi úton megvédje magát. Ugyanis legtöbbször a rágalmaknak nincsen „gazdája”, nem világos, hogy valójában kin is lehetne elégtételt venni. Arról nem is beszélve, hogy miközben az egyik hazugság alól kimosná magát az ember, rögtön három másik érkezik. 

Ezek szerint lehetetlen megvédenie valakinek a becsületét?

Becsületét? Szkeptikus vagyok azzal kapcsolatban, hogy ez jelent-e még valamit a mostani médiatérben. A személyiségi jogvédelem ma csak papíron létezik, a minden tekintélyt, minden emberi közösséget és minden viselkedési normát aláásni akaró liberális »gondolatipari« nyomulás pedig szisztematikusan bomlasztja a civilizációs korlátokat. Márpedig ha valaki nem tudja megvédeni a becsületét, az azt is jelenti, hogy nincs neki, elveszett. Ezért a folyamatért a baloldal és a sajtója a felelős. Mindig ők lépték át először azokat a határokat, amelyeket a politikában vagy a közbeszédben addig még senki. Az újságírást pedig – Lenin óta – mindig is harci eszközként fogták fel. 

Határátlépésnek tartja a Momentum Mozgalom elnökének Origóban tett látogatását?

Úgy látom, ezeknek a fiatal balosoknak annyi gátlásuk sincs, mint amennyi a politikai felmenőiknek eredetileg talán még megvolt, csak időközben rúgták le magukról. Kétségkívül, a rendszerváltás óta ilyen esemény még nem fordult elő, ezzel együtt egyáltalán nem új, amit ezek a fiatalok az Origo szerkesztőségében műveltek. A nácik hatalomra jutását ábrázoló filmekben visszatérő motívum, amint ilyen »öntudatos legénykék« járják a szerkesztőségeket, hogy »rendet csináljanak«. Talán nem véletlen, hogy a semmiben egyet nem értő bal- és jobboldali médiumok – ha nem is túl hangosan, de – közösen emelték fel a szavukat a Momentum akciójával szemben. Megérezték, hogy olyan »innovációs kísérlet« volt ez, amelynek dominóhatása lehet, és nem biztos, hogy érdemes ilyen precedenseket teremteni – ki tudja, kin csattan nagyobbat az ostor?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 95 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kispufi
2021. május 04. 02:13
észrevetted, hogy magadban beszélsz? nem gyanús? és sajnos most már én se foglak hallani a pöcegödörből. felkészül az új reg, haver. gyanítom, faszverő lesz a következő név.
na még ez is
2020. február 19. 22:34
Hogy ment itt az ajvékolás jópárszor, mikor valaki lenácizta (okkal vagy ok nélkül) a jobboldaliakat vagy azok egy csoportját. Erre ez a kreténség most (a momentum és a nácik. Istenem...) . Persze tudom, nekik szabad...
teljesenertelmetlen
2020. január 28. 17:08
Jól beszél!
gomeli1213
2019. november 09. 22:59
A komcsik meg pontosan azt csináltak, mint a fityisz. De hát ők azok! Gazemberek!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!