Megbírságolták a Magyar Idők főszerkesztőjét

2017. június 27. 08:51

A lap jogerős bírósági végzés ellenére nem hajlandó közzétenni egy helyreigazítást a Jobbikkal kapcsolatban.

2017. június 27. 08:51
Jobbik
Közlemény

„Megbírságolták a Magyar Idők főszerkesztőjét, továbbra is a törvények felett áll a kormánysajtó

Százezer forintos pénzbírságot szabott ki a Pesti Központi Kerületi Bíróság Gajdics Ottóra, a Magyar Idők nevű propagandalap főszerkesztőjére, ugyanis a lap jogerős bírósági végzés ellenére nem hajlandó közzétenni egy helyreigazítást a Jobbikkal kapcsolatban. A fideszes pártsajtóra egyébként jellemző ez a magatartás, hiszen hiteltelenségüket csak úgy tudják megőrizni, ha nem közlik az igazságot, nem tartják be a törvényeket. A közpénzen hizlalt kormánylapok ellen nem először indít végrehajtást a nemzeti néppárt, sőt nem ez az első pénzbírság, amit kiszabtak rájuk, ugyanis a fideszes pestisracok. hu főszerkesztőjét, Huth Gergelyt is bírságolták már meg korábban hasonló ügy miatt.

A Jobbik ezidáig már több, mint ötven sajtópert nyert meg a Fidesz-KDNP hazugsággyáraival szemben.”

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Google
2021. szeptember 20. 20:31
Itt csak eppen arrol nem volt szo, miert birsagoltak meg a Magyar Idok foszerkesztojet. A tobbi zagyvasag.
Google
2021. szeptember 20. 20:31
Nemzeti neppart..., hogy oda ne rohanjak! Mar pontosan csak a nep hianyzik a neppartosodashoz. Es hat mi ez a cukiknak? Meg tobb kutyas, macskas kepet a zembereknek! Szebb tujat!
3M..
2020. január 10. 23:30
A "magyar" időknek bírósági végézése van arról hogy hazudik. Ennyire hiteles a többi állításuk is a Jobbikról. Szebb Jövőt!
Bodor Zoltán
2020. január 10. 23:28
Zagyvaság a Bíróság ítélete? Vazze, ha már annyira kényes a törvények betartására Gajdics (lásd: Civil Törvény), akkor magára ezt miért nem tartja kötelezőnek?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!