Blikk

2017. március 6. 10:35
Az elnyomásáról naponta itthon és külföldön panaszáradatot zúdító médiatöbbség tehát ezt írta „tényként”, a tény forrására hivatkozva. És mi van akkor, ha valaki fél percet rászán és megnézi e forrást?
2016. október 7. 10:56
A Fidesz leszalámizta a Jobbikot, Gyurcsány halálos ölelésébe zárta a baloldalt, Orbán felduzzasztotta, feltüzelte és mozgósította szektáját, s ami a legfontosabb: továbbra sem kell számot adnia Mészáros Lőrinc, Habony Árpád és Andy Vajna rohamos vagyonosodásáról.
2016. március 23. 15:05
Nem leszek tehát a TV2 új Naplójának riportere, sőt, legnagyobb sajnálatomra arról is lemondok, hogy folytassam az Összezárva Friderikusszal-t.
2015. november 13. 09:32
Arra mindenesetre jó volt ez az ügy, hogy felkeltse az érdeklődésemet: hogy állnak a közélettel foglalkozó magyar heti- és napilapok, online portálok a nemi egyenlőség tekintetében? Mennyire van 2015 a magyar sajtóban a Trudeau-féle időszámítás szerint?
2014. augusztus 8. 12:18
A 2006 óta főszerkesztő-helyetteseként dolgozó Kolossváry Balázs lett a Blikk megbízott főszerkesztője. Kolossváry Murányi Marcellt váltja, aki a Népszabadság és a NOL főszerkesztőjeként tevékenykedik augusztustól. Kolossváry a Nemzeti Sportnál kezdte a pályafutását, később a Blikknél is a sportrovatnál dolgozott.
Főszerkesztőváltás
2014. június 27. 11:38
A Népszabadság Zrt. rendkívüli közgyűlésén választotta meg főszerkesztőnek a Blikk főszerkesztőjét, Murányi Marcellt – írja a Kreatív. Augusztus 3-án veszi át a print Népszabadság és az online NOL vezetését Murányi.
Befolyás
2014. május 8. 07:06
Immár hetedik éve áll Dirk Gerkens, az RTL Klub vezérigazgatója a magyar média legbefolyásosabb embereit felvonultató lista élén. A Marketing & Média folyóirat által összeállított rangsoron a tavalyi jelentős médiaipari tulajdonosváltások csak kis mértékben éreztették hatásukat.
Sajtó
2013. december 5. 11:49
A Népszabadság és a HVG is 50 ezer eladott példány alá került 2013 3. negyedévére. Alig pár lap tudott erősödni az elmúlt egy évben, közéjük tartozik a Heti Válasz, a Figyelő, az Elle és a Marie Claire.
Not bad
2013. szeptember 21. 23:49
Az MTVA meghosszabbította plusz egy évre a Fábry című műsor szerződését, így a showman jövőre nettó 440 millió forinttal lesz gazdagabb – adta hírül a Blikk.
2013. szeptember 6. 08:45
Nem a demokrata/liberális sajtómunkások szálltak rá O. R. esküvőjére, hanem saját édesapja dobta azt közprédának, teljesen tudatosan.
2013. július 29. 11:02
Ilyesmit a B, C és D kategóriás, a Blikk és a Bors szájából kieső morzsákon tengődő bulvárszájtok szoktak elkövetni.
2013. július 28. 09:35
A Blikk határolódik el az emberi méltóság megsértésétől? Hiszen ők napról napra ezt csinálják, hahó!
2013. május 1. 16:49
Az álságos semlegességet nyugodtan félre lehet tenni olyankor, amikor az egyik oldal éppen törvényt hoz arról, hogy részéről befejezte a beszélgetést.
2013. március 21. 21:49
A Fővárosi Törvényszék igazat adott a Blikknek, és elutasította Kriza Ákos helyreigazítás iránti keresetét.
2013. március 5. 08:56
Több médium is tiltakozását fejezte ki kedden megjelent lapszámában, mert az MSZP a Magyarország ma címmel bemutatott kampányfilmjében engedély nélkül használta fel az általuk készített képeket.
2012. december 3. 09:32
A figyelem fókuszába a politikusok kerülnek, azon belül Rogán, a Blikk kedvenc politikusa.
2012. október 7. 09:23
Nézz magadba! Hát ki a kis rikkancs? Ki az az egyszerű, hétköznapi hős, aki lyukas bakancsban, nyakán a kiáltozástól kidagadó erekkel hozza el számunkra mindazt, amit tudnunk érdemes?
2012. október 7. 09:19
Az alkotó Szőke Lajos eredeti tervei szerint Az Est című folyóirat került volna annak a bronz rikkancsfiúnak a kezébe, akit múlt csütörtökön állítottak az V. kerületi Hild térre. A szobor azonban ma a Blikket tartja – az Index információi szerint Rogán Antal döntése nyomán.

összesen: 23 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó