büntetés

2017. május 18. 11:50
A Facebooknak azért kell megfizetnie a 34 milliárd forintnak megfelelő összeget, mert a „félrevezető és téves információkat” közölt a WhatsApp felvásárlásakor.
2016. június 9. 17:11
Újabb egy-egy millió forintos bírságot kapott a Class FM, amiért a Morning Show-ban olyan kijelentések hangoztak el, amelyek nem voltak megfelelőek a műsor korhatár-besorolásához.
2016. május 12. 10:19
A Class FM szolgáltatóját 750 ezer, az RTL Klubot 100 ezer forint bírsággal sújtotta a médiatanács.
2015. november 27. 10:33
Szánalmas, pitiáner, ostoba, ócska és végtelenül szomorú. Ha valaki 1989 őszén azt mondta volna nekem, hogy márpedig egyszer ilyen lesz, kétszer körberöhögöm. És tessék, ilyen lett.
2014. szeptember 25. 10:47
A kábítószer-fogyasztás helytelen megjelenítése és bemutatása, illetve téves korhatár-besorolás miatt mintegy 39 millió forintos bírságot rótt ki a Médiatanács az RTL Klubra az Éjjel-nappal Budapest című sorozatával összefüggésben – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a honlapján csütörtökön.
2013. február 5. 10:14
Az emberi méltóságra, valamit a kiskorúak védelmére vonatkozó jogszabályok megsértése miatt bírságolta meg a TV2-t a médiatanács. A reklámszabályok megsértése miatt további 2,5 millió forintos büntetést kapott a csatorna.
2013. január 25. 16:02
Három televíziós csatornának, a Duna TV-nek, az M2-nek és a TV2-nek kell pénzbírságot fizetnie túl hangosan sugárzott reklámokért a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) döntése értelmében.
2013. január 11. 20:54
Hivatalból vizsgálja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, hogy történt-e jogsértés „a köztelevízió erotikával túlfűtött és véres filmrészletekben bővelkedő” Camelot című filmsorozata ügyében – írja a hvg.hu.
2012. november 16. 14:45
A Mérték Médiaelemző Műhely kritikus hangnemben ismertette kutatásainak eredményeit az új médiatörvény alkalmazásával kapcsolatban. Koltay András, a médiatanács tagja úgy védekezett: sok minden, ami kritizálható, az ORTT-s maradvány.
2012. szeptember 11. 09:27
Ha egy irányelvet nagyon szigorúan veszünk, akkor az már könnyen lesz a ló másik oldala, és mint ilyen, okozhat kellemetlenséget nekünk, reklámipari segédmunkásoknak is.
2012. augusztus 30. 10:02
„Hiteles forrás” mellőzésével, az internetről gyűjtött információk alapján írtak cikkeket a kelet-kínai Santung (Shandong) tartomány gazdasági lapjába, ezért megbüntették az újság vezetőit és munkatársait.
2012. augusztus 6. 10:36
Egy 2009 márciusi Mónika show miatti büntetését tölti le hétfőn az RTL Klub, emiatt 12 órától éjfélig elsötétül a csatorna. Az ORTT azért szabta ki anno a 720 perces elsötétítést, mert az RTL Klub megsértette a médiatörvény kiskorúak védelmére vonatkozó rendelkezéseit.
2012. július 31. 18:40
A médiahatóság eddig nem reagált azokra a jelenségekre és vitákra, amelyek a nyilvánosság, a közbeszéd területén a szélsőséges és kirekesztő megnyilvánulásokat illetően tapasztalhatóak, lényegében tehát engedi, hogy a szélsőséges megnyilvánulások komolyabb teret nyerjenek – írja a Mérték Médiaelemző Műhely felmérésének legújabb kivonatában.
2012. július 29. 09:53
Bővelkedett ugyan az aggályos tartalmi elemekben az RTL Klub legutóbbi Való Világ szériája, de a hatóságnak egyszer sem kellett szankciót alkalmaznia a kiskorúak védelme érdekében – tudatta a médiatanács.
2012. június 26. 08:46
Jelentősen, százmillió dollárnál is többel visszavetheti a Facebook bevételét egy kaliforniai bíróság, amely azt találta aggályosnak, hogy a közösségi oldal fizetség vagy a letiltás lehetősége nélkül közzétette, hogy bizonyos oldalakat kik like-oltak.
2012. június 21. 09:43
Komolytalan az az elvárás, hogy hétköznap reggelente azért ne lehessen kissé bárgyú és ízléstelen, ámde teljesen elfogadható vicceket elsütni, mert „a műsorvezetők nem tanúsíthatnak olyan magatartást, mely a gyermek számára nem követendő”.
2012. június 1. 15:13
A Magyar RTL Televízió Zrt. vizsgált reklámjai nem feleltek meg az összehasonlító reklámokkal szemben támasztott tárgyilagosság követelményének és a fogyasztók megtévesztésére is alkalmasak, így a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 10 millió forint büntetést szabott ki.
A Realt kivertük bazmeg!
2012. június 1. 10:23
Ötvenezer forint pénzbüntetéssel sújtotta a Tilos Rádiót a Médiatanács, mivel a Kolorlokál című műsorában „elhangzott obszcén káromkodások alkalmasak voltak arra, hogy azokat a tizenkét éven aluli hallgatóság ne értse meg vagy félreértse”.

összesen: 21 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó