Regisztráció | Elfelejtett jelszó | Felhasználó törlése

Karácsony Gergely

2013. március 19. 15:17
Idegen a demokrácia logikájától az, hogy kormányok újságírókat tüntessenek ki.
2013. március 11. 18:25
Tízéves szakmai múlt helyett ötéves, médiaszolgáltatásban vagy médiaigazgatásban szerzett gyakorlat is elegendő lesz a médiahatóság elnöki posztjának betöltéséhez.
2013. március 7. 18:43
Ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz Karácsony Gergely országgyűlési képviselő, mert a politikus véleménye szerint a médiatanács a Klubrádió ügyében mutatott viselkedése kimeríti a hivatali visszaélés fogalmát.
2012. november 2. 14:55
Nagy Navarro Balázs szerint erőszakkal távolították el az MTVA székháza előtt tüntetőket a területről, az MTVA szerint viszont jogszerűen intézkedtek. A sátrak áthelyezése miatti demonstráción több MSZP-s, LMP-s és DK-s politikus is megjelent. Horváth Csaba szerint az MTVA lépése a „a legsötétebb diktatúrákat idézi”. A rendőrség eljárást indított a tüntetés szervezője ellen.
2012. október 8. 16:55
A kiskorúak védelméről szóló médiaszabályozás beváltotta a reményeket, a legnagyobb televíziók és rádiók normakövetőkké váltak – mondta Kollarik Tamás. Az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának ülésén a Klubrádió ügye, az Axel-Springer és Ringier fúzió, valamint a filmtámogatások is szóba kerültek.
2012. szeptember 6. 13:51
Fontos lenne Magyarországon egy jól működő közmédia, és erre most pénz is akadna Karácsony Gergely szerint. Az LMP politikusa a minap a témában megjelent blogposztjával kapcsolatban beszélt az ATV műsorában.
2012. szeptember 5. 07:47
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) visszautasítja és alaptalannak tartja Karácsony Gergely LMP-s politikus vádjait, amelyek szerint az MTVA gazdálkodása átláthatatlan lenne.
2012. szeptember 4. 12:55
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezetésének sikerült minden idők talán legröhejesebb közbeszerzési eljárását lefolytatnia.
2012. július 6. 13:30
A médiahatóságnak elvileg kevés eszköze lehet a nyomtatott lapokra, ám a Népszabadság piaci alapon való fenntartható működését a Ringier és az Axel-Springer fúziója tette volna lehetővé. Na ez volt az, amit a Szalai Annamária minden eszközzel megakadályozott.
Igen
2012. június 5. 12:19
Az Országgyűlés hétfőn ismét elfogadta a médiaszabályozás módosítását, amelyet Áder János köztársasági elnök múlt héten formai okokra hivatkozva megfontolásra küldött vissza a Háznak. A szavazást megelőző vitában MSZP-s Mandur László sajnálatát fejezte ki, amiért a köztársasági elnök nem az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult.
2012. május 24. 22:12
A Médiatanács ne írja, hanem hajtsa végre a törvényeket - mondta el a parlamentben Karácsony Gergely. Az LMP-s képviselő a médiatörvény módosításáról azt mondta el a parlamentben, hogy ha a Fidesz egyetlen szempontja csupán saját hatalmának megtartása, akkor jó uton jár.
Döntöttek
2012. május 24. 13:25
Módosult többek között az újságírók forrásainak felfedésére vonatkozó szabályozás, illetve egyértelművé váltak a médiahatóság sajtótermékek tekintetében gyakorolható hatáskörei, valamint a média- és hírközlési biztos jogkörei. A médiaszabályozás módosításának elfogadását éles hangú záróvita előzte meg.
2012. május 23. 09:30
Szükség van a Klubrádió hangjára – jelentette ki Pálffy István, a KDNP frakcióvezető-helyettese az adó Megbeszéljük című műsorában. A Klubrádió szerdán arról is beszámolt, hogy a médiatörvényhez eddig 18 módosító indítványt nyújtottak be.
2012. május 21. 10:23
Ha választani kell a demokrácia és egy alacsony nézettségű szappanopera között, akkor nem lehet kérdés, hogy melyiket válasszuk.
2012. május 16. 15:58
Ne a pártpolitikai logika uralja a médiaszabályozást – ezt kívánja elérni az LMP a médiatörvény módosítása során. Azt ATV vendége Karácsony Gergely volt.
2012. május 16. 14:45
Több javaslatot is elfogadott szerdán az Országgyűlés a médiaszabályozás módosításával kapcsolatban. Az ellenzék szerint a módosítás lehetőséget teremt például arra, hogy a Klubrádió esetében a bíróság által odaítélt frekvenciajogosultság ne legyen érvényesíthető.
2012. május 15. 10:27
Ennek a javaslatnak - amit a biztosan nem a beterjesztője írt, de szerintem még csak nem is olvasta azt - nem a benyújtott javaslathoz van köze, hanem a Klubrádió kicsinálásához.
2012. május 15. 10:05
Az Alkotmánybíróság (Ab) médiaszabályozással kapcsolatos tavaly decemberi döntésének végrehajtását szolgálja a médiaszabályozás módosítása, amelynek általános vitáját hétfőn este kezdte el a Ház. A fő témák az újságírói forrásvédelem, valamint a média- és hírközlési biztos jogosultságai.

összesen: 20 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó