Kövér László

2017. június 1. 11:22
Egyáltalán nem új, amit ezek a fiatalok az Origo szerkesztőségében műveltek. A nácik hatalomra jutását ábrázoló filmekben visszatérő motívum, amint ilyen „öntudatos legénykék” járják a szerkesztőségeket, hogy „rendet csináljanak”. Interjú.
2016. december 7. 21:08
RIP Mandiner. Szégyen vagy, Bakó Beáta! Szégyen vagy, Partos Bence!
2016. október 20. 10:03
Kövért nem a Parlament tulajdonosának tették meg, hanem a ház vezetésével bízta meg a nép. És nem személyes, nem is a pártja érdekében, hanem a nép érdekében kell tevékenykednie.
2016. május 31. 14:02
A PM-es Szabó Tímea azt szerette volna, hogy hívják vissza Kövér Lászlót a házelnöki tisztségből, amiért a politikus több újságírót is kitiltott a Parlamentből. Répássy Róbert szerint viszont nem hogy nem sértett törvényt Kövér, hanem éppen hogy betartotta azt.
2016. április 29. 18:56
Amíg zsúfolt széksorok fogadják a mindenkori kormánypropagandát, addig a hatalom kénye-kedvére tilthat ki újságírókat bárhonnan.
2016. április 27. 08:50
Meglehet, kiszorítanak majd bennünket a Kossuth térről, a teljes belvárosból, az ötödik kerületből, akkor sem tehetünk mást, mint ami a hivatásunk: kérdezünk, ha a közérdek ezt követeli meg.
2016. április 27. 07:28
Ha nem lenne tragikus, nevethetnénk is a szánalmas parlamenti honcselédek önalázásán.
Rossz helyen
2016. április 26. 15:29
Mivel megsértették az Országgyűlés szabályzatát, ezért Kövér László házelnök stábja határozatlan időre kitiltotta a Parlamentből a hvg, az Index, a Népszabadság és a 24.hu videóstábjainak munkatársait, akik mind a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak pénzügyeiről kérdezősködtek volna, az indoklás szerint tiltott, nem a sajtó számára kijelölt helyen.
2016. január 14. 08:41
A Magyar Nemzettel kapcsolatban a minap azt a tájékoztatást kaptam a házvezetéstől, hogy a Hivatal lemondta a Magyar Nemzetet, így azt a jövőben nem tudják a rendelkezésemre bocsátani.
A kis kitiltási botrány vége
2015. december 14. 11:27
Egy hónap kényszerszünet után visszamehet az Országgyűlésbe az RTL Klub, amelynek stábját Kövér László házelnök november 20-án tiltotta ki a Házból. A döntésről az Országgyűlés sajtófőnöke szerint az RTL-hírigazgató Kotroczó Róbert már egy hete tud.
2015. november 27. 10:44
Sajtófőnöke levelében hivatkozott arra, hogy az RTL stábjai többször sértették az országházi sajtótudósítás rendjét. Több, vagy számos esetről az országház sajtóosztálya nem küldött értesítést, nekem ilyenekről tudomásom nincsen.
2015. november 27. 10:33
Szánalmas, pitiáner, ostoba, ócska és végtelenül szomorú. Ha valaki 1989 őszén azt mondta volna nekem, hogy márpedig egyszer ilyen lesz, kétszer körberöhögöm. És tessék, ilyen lett.
2015. november 25. 14:22
Hallott már a 9/2013. számú házelnöki rendelkezésről, amire hivatkozva az RTL Klubot kitiltotta Kövér László a parlamentből?
2015. március 26. 20:01
Különös vízió a házelnök fejében. Egyszerre követel pártatlan és tárgyilagos, valamint kormánypárti közmédiát is.
Mocskolódó blogok
2015. március 25. 20:29
Magyarországon egyre inkább „pártos sajtó” működik, a közmédia feladata pedig az objektivitás és a kormány álláspontjának közvetítése Kövér László szerint. Az Országgyűlés elnöke egy rádióinterjúban leszögezte: nem Simicska Lajos az első számú szereplő. Kövér szerint a blogok a „mocskolódás szabadságát” képviselik, a Népszava pedig revolverlap.
2015. március 19. 09:44
Az egész ország azt várta a második Orbán-kormány megalakulása után, 2014-ben, hogy egyfajta konszolidáció lesz. De itt valami más történik. Például a polgári sajtó kivéreztetése. Interjú.
2015. március 17. 12:31
A mindennapokban már érződött a Fidesz-bojkott előszele: az utolsó fajsúlyos kormánypárti politikus Szijjártó Péter volt a tévé képernyőjén múlt héten, a többiek folyamatosan mondták le a részvételüket – mondják Hír Tv-s forrásaink. A bojkott és Kövér László Magyar Hírlap-interjúja lehet az oka Rákóczi Péter hírfőszerkesztő távozásának is.
Ellenzéki média
2015. március 17. 08:31
A Fidesz-frakció hétfői zárt ülésén Rogán Antal ismertette Kövér László Magyar Hírlapban megjelent interjúját, melyben a házelnök ellenzéki médiának minősítette a Magyar Nemzetet és a Hír TV-t – írja a Népszabadság. A lap szerint az ülésen azt ajánlották a fideszeseknek, hogy ne nyilatkozzanak ennek a két médiumnak.

összesen: 28 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó