külföldi média
2012. október 7. 08:36
Tartalmilag kiegyensúlyozatlannak találta az osztrák köztelevízió programkínálatát a médiahatóság, a televízió vitatja a szakvélemény megállapításait és fellebbezni készül. Az ORF vezérigazgatója a tévé „függetlenségébe való beavatkozásnak” nevezte a hatósági határozatot.
2012. október 4. 14:13
A szabad kibertér példátlan lehetőségeket nyitott meg az emberiség előtt, ugyanakkor globális politikai események katalizátoraként súlyos külpolitikai konfliktusokat is okoz, ezért a kibertér szabad és biztonságos használatának garantálása közös cél – mondta Catherine Ashton, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője a budapesti kibertér-konferencián.
2012. október 2. 12:13
Ukrán újságírók fehér kartonlapokkal és üres újságcímoldalakkal a kezükben demonstráltak hétfőn Kijevben a parlament épülete előtt a rágalmazást bűncselekménnyé nyilvánító törvényjavaslat ellen, amelynek alapján akár több évi börtönbüntetés is kiszabható lenne.
2012. október 1. 09:09
A brit újságírók több mint 25 százaléka állítja, hogy nem tudna a közösségi média nélkül dolgozni. A megkérdezettek 16 százaléka állította, hogy a közösségi média „megöli az újságírást”.
2012. szeptember 28. 08:44
Rágalmazásért tizennégy hónap letöltendő börtönre ítélte az olasz Legfelsőbb Bíróság szerdán Alessandro Sallustit, az Il Giornale napilap főszerkesztőjét egy 2007-ben megjelent cikk miatt.
2012. szeptember 28. 08:27
Üres címlappal jelent meg csütörtökön több ukrán lap tiltakozásul a rágalmazást bűncselekménnyé nyilvánító törvényjavaslat ellen. Az Ukrinform hírügynökség ugyanakkor csütörtökön arról számolt be, hogy ismeretlenek összeverték a 1+1 ukrán televízió egyik újságíróját Kijevben.
2012. szeptember 28. 08:11
Megnyílt a World Press Photo 2012 (WPP) pályázat legjobb képeit felvonultató kiállítás csütörtök este a Néprajzi Múzeumban, ahol a látogató a 2011-es év emlékezetes pillanatait megörökítő 167 képpel találkozhat. A két leghangsúlyosabb téma az arab tavasz, illetve a japán cunami és atomkatasztrófa.
2012. szeptember 7. 17:01
Új, magyar nyelvű platformot indít a Gawker Media Kinja néven. Amint az a Szalai Annamáriának megküldött levelükben írták: az olvasó-újságíró párbeszéd a korábbinál nagyobb hangsúlyt kap majd.
2012. szeptember 6. 13:04
Új jogi védelemben részesülnek Németországban az online portálok tartalmai. Kérdés, nem vesztenek-e a kiadók többet a réven, mint amennyit a vámon nyernek.
2012. szeptember 6. 11:07
Az online sajtó megélhetését azok rontották el, akik az online híreket ingyen adták, és hozzászoktatták az olvasókat, hogy ezért nem kell fizetni. Pedig előfizetés nélkül nem lehet újságokat fenntartani.
85 komment
2012. szeptember 5. 07:51
A közösségi média új evangelizációs lehetőségeiről tanácskoznak ezen a héten Bangkokban a Dél-, Délkelet-, Kelet- és Közép-Ázsia püspökei. Céljuk kidolgozni azokat a módszereket, amelyek segítségével a modern közösségi médiát a lelkipásztori hivatás szolgálatába lehet állítani.
2012. szeptember 1. 08:39
A BBC-nek fontosabb az örmény konfliktus, mint a hazai jobboldali médiának?
2012. augusztus 31. 10:50
Harminc teherautónyi aprópénzzel fizette ki a Samsung azt az egymilliárd dolláros kártérítést, amelyet múlt hét végén szabott ki a Kaliforniai Bíróság az Apple-másolatok ügyében – terjed el a hamis hír a Yahoo spanyol oldalának jóvoltából.
2012. augusztus 30. 11:09
Egy tervezett önkormányzati döntés miatt veszélybe kerülhet a marosvásárhelyi Látó szépirodalmi folyóirat megjelenése, miután a Maros megyei tanács egyik határozattervezete megszüntetné a szerkesztőséget, mint önálló intézményt, és beolvasztaná a helyi megyei könyvtárba.
2012. augusztus 30. 10:02
„Hiteles forrás” mellőzésével, az internetről gyűjtött információk alapján írtak cikkeket a kelet-kínai Santung (Shandong) tartomány gazdasági lapjába, ezért megbüntették az újság vezetőit és munkatársait.
2012. augusztus 30. 09:45
A gyakorlattól eltérően egy román üzletember tulajdonába került a Szatmári Magyar Hírlap című romániai magyar napilap, amely komoly anyagi gondokkal küszködött. A Krónika című napilap szerint így valószínűleg nem szűnik meg az újság, amely egy már létező lapcsoport tagja lesz.
2012. augusztus 29. 10:16
Mintegy harminc százalékos leépítésről, csaknem ezer fő elbocsátásról döntött kedden a román közszolgálati televízió igazgatótanácsa. A televízió arra vállalkozik ezáltal, hogy hét év alatt törleszti a mintegy 140 millió eurónak megfelelő adósságát.
2012. augusztus 28. 16:17
Kínai és külföldi újságírók egyaránt nehéz helyzetben vannak, amikor érzékeny kérdésekről olyan fontos információkhoz szeretnének jutni, amelyek sértik egyes helyi hivatalos emberek érdekeit – nyilatkozta Jü Kuo-ming miután német újságírók Angela Merkelhez fordultak.
CSR
FACEBOOK
RSS











