nyílt levél

2017. április 16. 14:45
Hogyan tájékoztatta félre a szervezőket a 888.hu?
2017. február 3. 13:10
Rákay Philip, úgy tűnik, nagyon mérges lett, hogy megírtuk, hogy miután az állam kétmilliárdért megvásárolta a mi pénzünkből a mezőhegyesi ménesbirtokot, aztán a cég az igazgatóságába emelte Rákayt, és akkor még hatmilliárdot rakott a cégbe tőkeemelés formájában, szintén a mi pénzünkből.
2016. november 30. 11:52
A MTI hírkezelési gyakorlata immár túllépett a szakmai és erkölcsi határokon, súlyosan sérti a tájékozódáshoz való alkotmányos jogot és ellentétes az MTI működését keretbe foglaló, hatályos magyar törvényekkel is.
2016. október 22. 08:48
A kormány kilövési engedélyt adott ki a Népszabadság munkavállalóira, vagy hajlandó végre fellépni a törvények betartásáért?
2016. június 15. 17:21
Úgy tűnik azonban, hogy létezik az a szűk, üzleti kör, akik eddig haszonélvezői voltak a Petőfinek, nehezen fogadják el a változásokat. A nyílt levél ezeknek a közreműködőknek a sugallatára született és egyáltalán nem fedi le a magyar könnyűzenei élet egészét.
2015. november 18. 14:52
Megdöbbenve és szomorúan vettük tegnap tudomásul két politikusuk, Kunhalmi Ágnes és Mesterházy Attila közlését, miszerint az MSZP bojkottálja portálunkat, mert az „kormánypárti médium”.
2015. május 27. 17:23
Igen, szabad vagyok, mert a munkaadóm többé nem fenyeget kirúgással, ha nem akarok leleplező anyagokat gyártani Orbán Ráhelről, és nem kell napirenden tartanom Orbán Viktor nem létező ügynökügyét, ha tudom, hogy az egész csak egy pitiáner bosszú.
2014. június 5. 10:55
Tisztelt Elnök úr, tisztelt Vezérigazgató úr, akkor most ennek a miniszteri nyilatkozatnak a tükrében fel kell tennünk a kérdést: ez a 300 milliárd forint, ez a körülbelül 1 milliárd euró most zsebpénz, vagy vérdíj?
2014. május 13. 14:05
Az ATV az elmúlt évek mindinkább beszűkölő, mindinkább pártállami irányítású magyar sajtójában valójában demokratikus ellenzéki szigetként funkcionált. Az elmúlt napokban azonban megnyitotta kapuit a neonáci eszmék képviselői előtt.
2013. április 10. 14:20
Olyan telefonhívást kaptam, amelyről azt gondoltam, hogy a Kádár-rendszer óta nemigen fordulhat elő.
2013. március 23. 09:41
Arra kérjük, hogy haladéktalanul kezdeményezze a jogszabályi környezet megváltoztatását, hogy a kitüntetések és a díjak visszavonhatóak legyenek.
2012. október 25. 02:03
Mit szóltál volna ahhoz, ha a januári Békemenet után én meg azzal foglalkoztam volna, hogy miért mentél el közel egy hónapra Kínába nyaralni?
2012. szeptember 19. 17:45
A több személlyel külön-külön készített interjúkból Önök egy olyan, párbeszédnek látszó valamit vágtak össze, amelynek végkicsengése egyértelműen az oltásellenes oldalnak kedvezett.
2012. augusztus 16. 15:51
A Népszava szakszervezeti csoportja nyílt levélben kérte a svájci tulajdonost: adja át a kiadói jogot a szerkesztőségnek. Miután a titkár Zsebesi Zsolt nem adta ki a levelet támogatók listáját a főszerkesztőnek, felmondásra kényszerült.
2012. augusztus 16. 10:30
Azt kérjük a tulajdonostól: adja át a kiadói jogot és a lap logóját a szerkesztőségnek, hogy Magyarországon vívhassuk meg a harcot a fennmaradásukért, olvasóinkra és a baloldali gondolkodású polgárokra támaszkodva.
2012. május 2. 18:51
Az LMP és minden jóérzésű magyar polgár nevében követelem, hogy az MTI azonnal adjon ki helyesbítő közleményt, és tegye világossá, hogy az általa kiadott hír minden alapot nélkülöz.
2012. március 22. 19:45
A Médiatanács és a médiaszolgáltatási pályázatokon nyertes médiaszolgáltatók olyan hatósági szerződést kötnek egymással, amelyek jelentős mértékben alakítják a szolgáltatók működési feltételeit. Ezek, a médiarendszert érintő alapvető információk jelenleg nem nyilvánosak.
2012. március 19. 10:30
Követeljük, hogy a köztévé ne legyen a fajgyűlölet szócsöve! Követeljük, hogy a köztévé önálló személyiséggel bíró egyéniségekként mutasson be mindenkit!