pályázat
2013. április 9. 06:57
Tíz napra blogot és országot cserélnek a Big Blog Exchange – A nagy blogcsere elnevezésű nemzetközi blogverseny legjobbjai. A több mint ezer blogger részvételével zajló verseny dobogóján jelenleg magyar versenyző is szerepel.
2013. március 28. 21:07
Megérkezett az első pályamű az NMHH és DUE közös videopályázatára, amelyen az indulóknak a digitális átállás előnyeit kell bemutatniuk. Ebből a videóból kiderül: a borotvától nem lesz élesebb a kép.
2013. március 21. 20:58
Mintegy 240 millió forintnyi támogatásról döntött legutóbbi ülésén a médiatanács, ezzel rádiós és tévés hírműsorok, magazinműsorok gyártásához, valamint közösségi médiaszolgáltatók működési költségeihez járult hozzá a testület.
2013. március 20. 12:57
A Fővárosi Törvényszék első fokú ítélete nyomán az MTVA köteles kiadni az Átlátszó részére a Várhegyi Attila cégével, a Prestige Média Kft.-vel kötött szerződést. Kiderült: a fideszes politikus cégén kívül más vállalkozások nem tettek ajánlatot az Alapnak.
13 komment
2013. február 16. 11:27
Helyi és körzeti televíziók, rádiók kaptak közel 134 millió forintos rezsitámogatást a médiatanács pályázatán. Előnyt élveztek azok a pályázók, akik 2011-ben és 2012-ben nem nyertek el támogatást, azonban a közszolgálati célú műsorszám készítésére kiírt pályázaton is részt vesznek.
2013. február 8. 13:09
Egy kalózt ábrázol annak a kisfiúnak a rajza, aki idén megnyerte a Doodle for Google-versenyt.
2013. február 6. 09:33
Eddig több mint 20 alkotást sikerült elindítani 180 millió forintos támogatással az animációs területen – jelentette be Kollarik Tamás, a médiatanács filmtámogatásokért felelős tagja a szervezet által rendezett keddi budapesti konzultáción.
2013. február 3. 21:57
A kisközösségi rádiós frekvenciák pályáztatásával kapcsolatosan hirdet közmeghallgatást a médiatanács. A hatóság elsősorban azokat várja, akik kisközösségi rádió elindítását tervezik.
2013. január 23. 16:08
A néző a távirányítóval szavaz, ha azonban egy filmben elementáris erővel jelenik meg az ellentmondás vagy a dilemma, abban a katarzis lehetősége van, azt nézni fogják az emberek – mondta Vitézy László a Magyar Média Mecenatúra támogatott filmjei kapcsán.
2013. január 23. 15:59
Tizenkilenc rádió és televízió kapott összesen csaknem 110 millió forintos támogatást a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa rezsipályázatának idei első fordulójában.
2013. január 23. 15:54
Reviczky Zsolt, a Népszabadság munkatársa nyerte el Isten veled, Malév! című sorozatával a XXXI. Magyar Sajtófotó Pályázat nagydíját.
2013. január 20. 01:09
A Klubrádió szerint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa nem hajtja végre a bíróságok jogerős ítéleteit. A Klubrádió negyedik alkalommal is bírósághoz fordult.
2013. január 20. 00:24
A Google minden évben meghirdeti versenyét, amelyben gyerekek rajzait várja egy új Doodle-höz. Az idei év témája: életem legjobb napja.
2013. január 18. 18:33
A tavalyinál több támogatásra számíthatnak a közösségi médiaszolgáltatók és a filmesek a Magyar Média Mecenatúra program keretében. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa elfogadta a 2013-as támogatási tervet.
2013. január 14. 20:44
Nyilvánosan zajlik majd a XXXI. Magyar Sajtófotó Pályázat zsűrizése, a grémium munkája a helyszínen és az interneten is követhető lesz. A január 6-án zárult pályázatra 253 fotós 7751 képet küldött be.
2013. január 11. 21:16
Az Adaptive Media nyerte a TV2-csoport online reklámfelületeinek értékesítésére kiírt tendert, ezzel ötödik évébe lép a két cég kereskedelmi együttműködése – számolt be a Médiapiac.
2013. január 10. 12:29
A Macskássy Gyula-pályázat második fordulójában hat pályázó filmterveit támogatja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa a Magyar Média Mecenatúra program keretén belül összesen 40,7 millió forinttal.
2013. január 8. 15:10
A magyar médiaszabályozás ügyének az új évben várhatóan európai szintű következményei is lesznek.
CSR
FACEBOOK
RSS


















