Törökország

2017. április 27. 20:24
Egy török bíróság csütörtökön elfogadta azt a vádiratot, amelyben az ügyészség életfogytiglani börtönbüntetést kért az egykori Zaman című napilap 30 olyan vezetőjére és újságírójára, aki állítólag kapcsolatban volt a tavalyi puccskísérlet kiterveléséért felelőssé tett, Amerikában élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónokkal.
Sajtószabadság
2016. december 19. 11:51
Ötvenhét újságírót öltek meg 2016-ban, tízzel kevesebbet, mint az előző évben, viszont Szíriában tizenkilencre nőtt a meggyilkolt újságírók száma a Riporterek Határok Nélkül jelentése alapján. A szervezet szerint az újságírók egyre inkább elhagyják a veszélyes országokat. A megölt újságírók zömét 2016-ban a saját hazájukban gyilkolták meg. Nőtt a bebörtönzések száma is, emiatt elsősorban Törökország a felelős.
Per
2016. november 3. 07:25
Megkezdődött a Jan Böhmermann német humorista ellen Recep Tayyip Erdoğan török államfő által indított per Németországban. A török elnök ügyvédje szerint a szerző a művészet szabadságával visszaélve rasszista, emberi méltóságot nem tisztelő módon ábrázolta Erdoğant. Böhmermann ügyvédje szerint a szerző szándéka nem a becsületsértés volt, hanem a politikai szatíra határainak kipuhatolása.
Tisztogatás
2016. október 31. 10:27
Őrizetbe vették a Cumhuriyet című török kormánykritikus lap főszerkesztőjét hétfőn, valamint a lap több munkatársánál házkutatást tartottak. Azzal gyanúsítják őket, hogy bűncselekményt követtek el a július 15-ei puccskísérletért felelőssé tett Fethullah Gülen vezette nemzetközi hálózat, valamint a Kurdisztáni Munkáspárt szeparatistái nevében.
2016. október 8. 13:29
Így cserélte le Erdoğan elnök a legnagyobb ellenzéki török lap szerkesztőségét tavasszal.
2016. július 27. 11:28
A korábban a Gülen hálózathoz tartozó, de március elején már állami felügyelet alá vont Zaman című török napilag 47 korábbi vezetője és publicistája ellen adtak ki elfogató parancsot a török hatóságok.
2016. május 9. 20:10
Erdoğan török államfő bírósági eljárást indított Németországban az Axel Springer médiatársaság vezetője ellen, amiért kiállt az őt becsmérlő gúnyvers szerzője, Jan Böhmermann mellett, jelentette be hétfőn a politikust németországi sajtójogi ügyekben képviselő ügyvéd.
2016. május 7. 14:59
Megpróbálták lelőni egy kormánykritikus török napilap főszerkesztőjét bírósági tárgyalásának szünetében. A lap két munkatársát utóbb öt évre ítélték „kémkedés és államtitkok felfedése” miatt.
2016. április 25. 17:56
Kiutasították hétfőn Törökországból David Lepeska amerikai újságírót, akit a repülőtérről fordítottak vissza. Nemrégen már egy orosz és egy német médiamunkást is kitettek az országból.
2016. április 19. 13:23
Nem engedték belépni Törökországba az isztambuli reptéren Volker Schwencket, az ARD német közszolgálati televízió tudósítóját. Schwencket ehelyett őrizetbe vették, de arról nem adtak hivatalos tájékoztatást a török hatóságok, hogy miért.
2016. április 18. 11:17
Miért nem tudja most Merkel a párizsihoz hasonló karakánsággal odakiáltani: „Ich bin Böhmermann?”
2016. április 15. 17:58
Megtaláltuk a teljes Böhmermann-videót, amelyből kiderül, hogy Jan Böhmermann azért szavalta el az Erdoğant övön aluli sértésekkel bombázó verset, hogy bemutassa, mit nem lehet megtenni Németországban a vélemények és művészetek szabadságának égisze alatt, ezzel is provokálva a török elnököt. Még azt is elmagyarázta Erdoğannak, hogyan perelheti be.
Schade
2016. április 12. 23:00
Lemondta a német közszolgálati ZDF-en sugárzott műsora, a Neo Magazin Royale következő részét Jan Böhmermann. A humorista az Erdoğan török elnökön való gúnyolódása miatt kirobbant diplomáciai botrány legújabb fejleményei miatt döntött így. Az ügyben kedden Angela Merkel is megszólalt. Böhmermannt közben Lengyelországból is kritizálják.
2016. április 12. 21:05
Egy Erdoğan-közeli török tévécsatorna Mainzba küldte riporterét, hogy reklamáljon a ZDF-nél a török elnököt ért rágalmakra. A török tényfeltáró azt állítja, nem engedték be, ezért két, a tévé parkolójában beszélgető ember testtartásából vezette le a sajtószabadság németországi állapotát.
Német szólásszabadság
2016. április 11. 22:00
Megerősítette a mainzi ügyészség, hogy a török elnök feljelentést tett Jan Böhmermann német humorista ellen, aki a ZDF-en alpári módon poénkodott Erdoğanon.
2016. március 29. 16:45
A török külügyminisztérium behívatta a német nagykövetet az NDR német csatorna egyik szatirikus műsora miatt, amely egy Recep Tayyip Erdoğant és a török-EU megállapodást kifigurázó dalt közölt. A törökök a műsor letiltását követelik, a német kormány hallgat, a tévé főszerkesztője kiakadt.
2015. november 27. 12:29
Két török újságírót letartóztattak Törökországban, amiért nyilvánosságra hoztak egy videót arról, hogyan csempésznek át a titkosszolgálatok fegyvereket Szíriába. Terroristákkal való együttműködéssel vádolják őket.
Magyar Kétfarkú Kutya Párt
2015. október 30. 09:57
Leállítják Paks 2 építését, feloszlik az MSZP, többet költ a kormány oktatásra, a gyalogosoké lesz a pesti Duna-part: ezekkel a címekkel jelentetett meg egy Magyar Hírlapot a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, teljesen átvéve a lap külalakját és címét.

összesen: 24 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó