Eladja-e Széles a médiabirodalmát?

2010. július 30. 15:24

Nagy az érdeklődés Széles Gábor médiavállalkozásai után: mind az MSZP, mind a Jobbik szívesen növelné az általa elért emberek számát. Azonban úgy tűnik, hogy az üzletember most nem akarja eladni az Echo TV-ből, Vital TV-ből és a Magyar Hírlapból álló cégcsoportját.

2010. július 30. 15:24

Kelendővé vált Széles Gábor médiabirodalma: már nem csak a szélsőjobb, hanem a baloldal is szívesen megszerezné akár csak az Echo TV-t, vagy az ezen kívül a Vital TV-ből és a Magyar Hírlapból álló teljes csomagot. Az Index értesülései szerint az Echo TV és a Vital TV megvásárlása iránt is érdeklődtek a Gyárfás Tamás körül csoportosuló vállalkozói körök: az előző kormány delegáltjaiból álló Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványon keresztül szerveztek volna a TV2 volt műsorvezetője, Bárdos András vezetésével hírcsatornát.

Azonban Széles nem tűnik nyitottnak az üzletre: egy, a saját lapjában megjelent interjúban elmondta: „nem arról vagyok híres, hogy megveszek egy vállalatot, és gyorsan továbbadom”. Tárgyalások vélhetően tényleg zajlottak, azonban a jelenlegi helyzetben Széles valószínűleg nem tudná jó áron eladni csatornáit, miután az Echo TV fő előnyét adó teljes országos lefedettség veszélybe került, miután a T-Home a szerződés felbontását tervezi.

A Jobbik irányából is érdeklődnek a nagyobb médiafelület iránt, azonban a választási kampány során elmérgesedett a viszony Széles és a Jobbik között: Vona Gábor pártelnök állítólagos szerelmi ügyeit csak a Magyar Hírlap hozta címlapon és az Echo TV-ben korábban szereplő Pörzse Sándort is kirúgta a vezetőség. A szintén médiát kereső LMP-nek nincsen pénze egy hasonló vásárlásra, így a párt várhatóan csak saját hírportált indít.

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
doncamillo
2010. július 31. 08:10
SajtosPogácsa: akik nem kézpénzt talicskáztak, azok "természetben" élvezték a maszopközeliek kiváltságait (tiszta dzsentri tempó...): saját tetőterasz, medence, audi full extra, étkezési csekkek, ajándék biztosítási szerződés, ruhapénzek, szabadságmegváltás....hogy csak a leggyakoribbkat említsem..ezekben még nincsen benne pl. a riviérai koktélozás meg a "kísérő+ széplányok "biztosítása":-)))) - kinek-kinek érdemei szerint:-)))
states
2010. július 30. 19:17
Szélesnek valamit kezdenie kell mindenek előtt az Echoval, mert elképesztően alacsony színvonalúak a műsorok, már rég el kellett volna kergetni jó néhány a műsorszerkesztésért felelős vezetőt. És ez teljesen független a csatorna politikai irányultságától.
drienovác
2010. július 30. 16:47
gondolom, ingyen kéne... mert pénzük nincs rá, az valószínű - ha volna, csináltak volna saját adót
doncamillo
2010. július 30. 16:19
Támadnának a "szürke eminenciások"..kéne nekik a jobbos média gyengítése, szúrja a szemüket az a két televízió...A múltkor i az index indította el suttogó proagandáját állítólagos meg nem nevezett forrásaira hivatkozva..Széles televíziója kiválóan megy, az pedig csak az index aljas hazugsága, hogy csak kevesen nézik...szeretnék az elvtársak!!! Akkor mért akarnák megvenni?! Csináljanak maguknak, ha tudnak! Most, hogy az alapítványi pénzt nem sikerült lenyúlniuk, minden módon próbálkoznak! Remélem, Széles elég kitartó lesz, ne törődjön ezekkel!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!