Négyes metró: 21 milliárd tanácsadásra

2010. szeptember 22. 18:31

Az Állami Számvevőszék jelentése szerint a 370 milliárd forintba kerülő metróépítés keretében huszonegy milliárd forintot költöttek el különböző szakemberek tanácsaira.

2010. szeptember 22. 18:31

Huszonegy milliárd forintot fizettek kikülönböző tanácsadó cégeknek és szakértőknek a négyes metró építéséhez kötődően - derül ki az Atv.hu szerint az Állami Számvevőszék jelentéséből, mely a 4-es metró beruházását vizsgálja. A jelentés még titkos, csak a jövő hét végén kerül nyilvánosságra.

A kedvezményezettek között a Metróber Kft. mellett megtalálható egy olyan vállalkozás, mellyel Antall Attila még 2007-ben kötött szerződést hárommilliárd forintos kerettel. A listán szerepel az AAM Tanácsadó Kft. is, ez a cég 154 milliót tehetett zsebre, amiből 49 millió a szakértők szerint nem áll arányban a teljesítéssel. Jogi tanácsadásra 530 millió forintot költöttek.

A jelentést vizsgáló munkacsoport vezetője szerint a tanácsokra költött 21 milliárd forintos összeg nem számít magasnak egy 370 milliárdos projekt esetében. Gyekiczki András úgy véli: az összeg  - amiből hétmilliárdot mérnöki tevékenységre fordítottak - ideálisnak tekinthető.

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
denever
2010. szeptember 23. 08:38
"Jogi tanácsadásra 530 millió forintot költöttek." és mégis ennyire előnytelen szerződéseket kötöttünk. vagy éppen ezért.
elio
2010. szeptember 22. 19:58
"A jelentést vizsgáló munkacsoport vezetője szerint a tanácsokra költött 21 milliárd forintos összeg nem számít magasnak egy 370 milliárdos projekt esetében. Gyekiczki András úgy véli: az összeg - amiből hétmilliárdot mérnöki tevékenységre fordítottak - ideálisnak tekinthető." tovább tanulok kínomban röhögni.... :) az eredetileg tervezett ktgkeret: kb. 190 Mrd Ft volt,ehhez képest is nézhetnénk a 21-et... és mire volt elég a 21? - hogy folyamatosan fel lehessen tornászni a ktgeket? (vagy ha a végső ktg reális..., akkor ügyesen kellett az elején elhallgatni, hogy megfelelő döntés szülessen, és ehhez kellett a sok szakértő?) - minden szakértő javasolt egy újabb megállót a kedvenc villamosmegállója alá? - ha kálvin-fővám-sztgellért tereknél áll majd egy-egy metrószerelvény, hátha összeérnek, és akkor miénk lesz a leghosszabb metrószerelvény a világon :) - mennyit kapott a jogász szakértő, hogy segített jól elcseszni (már ha véletlen volt) az alstrom-szerződést? abból az összegből a kár mekkora hányada finanszírozható? jó lenne egy vizsgálat arra is, hogy egy valóban szükséges szinten igénybe vett, jó eredményű szakértői munka mennyibe került volna, és ezt kellene összevetni a 21 milliárdot, megtoldva azzal a kárösszeggel és pluszktg-gel, amit valódi szakértői munkával el lehetett volna kerülni.
Öreg
2010. szeptember 22. 19:50
Az SZDSZ-MSZP hordát nem csak körbeveszi, de el is temette a korrupció. De ki fogja ezt nekünk visszafizetni. Jó lenne tudni, a tanácsadó cégek kihez tartoznak.
Mimes
2010. szeptember 22. 19:39
Elég rossz tanácsokat adhattak, ha 30 év alatt nem sikerült megcsinálni egy épphogy 8km hosszú metró vonalat... Én adok egy tanácsot, tök ingyen: csináltassátok meg az egészet - alagutastul, szerelvényestül - az oroszokkal, az államadósság fejében!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!