Kisgazda mozgalom a magyar föld védelméért

2012. február 09. 18:50

A magyar föld védelméért, annak törvényben szabályozott magyar tulajdonlásáért indít mozgalmat a Kisgazda Polgári Egyesület.

2012. február 09. 18:50

Március 10-én mozgalmat indítanak a kisgazdák a magyar föld védelméért – közölte Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesület – Kisgazda Polgári Szövetségpárt országos elnöke. Szerveződésük célja annak elérése, hogy minél előbb szülessenek meg azok a földvédelmi törvények, amelyek a külföldiek földvásárlási moratóriumának lejárta – vagyis 2013 májusa – után is garantálják, hogy a magyar föld magyar kézben maradjon - ismertette Turi-Kovács Béla.

Célkitűzésük továbbá az – folyatta –, hogy olyan jogszabályok szülessenek, amelyek hosszabb távon is biztosítják a kis- és középbirtokok megmaradását. Emellett megoldást kell találni a vidéki, illetve az elszegényedett családok gyermekei továbbtanulásának segítésére is – tette hozzá a politikus.

Márciusi budapesti gyűlésüket – mint mondta – felhívásnak szánják, arra kérve mindenkit: saját környezetében is igyekezzen a lehető legtöbbet megtenni a magyar föld védelméért.

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
=nessuno=
2012. február 09. 23:59
Nevetséges Turi,meg a kisgazda egyesület...Nagy szívességet tesznek a kormányközeli földmaffiának.
vizipipa
2012. február 09. 23:38
Turi-Kovács Fideszes. Vagyis indul egy Fideszen belüli meccs. Gazdálkodók minden egyéb földtulajdonos. Lézer Jani vajon melyik oldalon áll? (Na jó, ez költői kérdés volt.)
Soma
2012. február 09. 22:29
Kér dolgot ne felejtsünk el! A föld azé, aki teleszüli, vagy azé, aki elveszi. Mondjuk adósság fejében.
Laibach
2012. február 09. 22:24
Amíg tagjai vagyunk az Eu-ak és amíg nem lesznek újra vámhatárok és védővámok addig itt a mezőgazdaság vonalán sem lesz fellendülés, csak vegetálás. Azt hoznak be az országba amit akarnak. Amúgy lassan 2 év kormányzás után végre az utolsó óra előtt történt valami, nem sok de valami megmozdult. Viszont a Fidesz részéről továbbra is néma csend van a témában. Szavakban védjük tettekkel nem, parasztvakítás továbbra is. A hazai, ugarisztáni állapotokat a legjobban jellemzi az, hogy jelenleg 2 év kormányzás után is, honnan hoznak be cukornádat!!!!!! a kaposvári, osztrák érdekeltségű cukorgyárba feldolgozásra, hogy enyhítsék a hazai cukorhiányt?? Mozambikból!!!!!Muhahaha! http://www.trademagazin.hu/piaci-hirek/mozambikbol-erkezik-nadcukor-a-kaposvari-cukorgyarba.html
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!