Murdoch betöltötte a 81-et

2012. március 12. 11:14

Nyolcvanegyedik születésnapját ünnepli Rupert Murdoch, a brit médiamágnás, és annak is örülhet hogy az előző évet maga mögött tudhatja – írja a Huffington Post. A lap olvasói eldobható mobiltelefont ajándékoznának a News Corporation lehallgatási botrányba keveredett fejének.

2012. március 12. 11:14

Nyolcvanegyedik születésnapját ünnepli Rupert Murdoch, a brit médiamágnás, és annak is örülhet hogy az előző évet maga mögött tudhatja – írja a Huffington Post. A cikk emlékeztet: tavaly nyáron a News Corporation feje átélte a News of the World című bulvárlapjához köthető lehallgatási botrányt, ami a nagy múltú médium megszűnéséhez, illetve egykori vezetőinek letartóztatásához vezetett. Rupert Murdoch fia, James Murdoch februárban mondott le a cég vezérigazgatói pozíciójáról, hogy New Yorkba költözve ideiglenes háttérbe húzódhasson.

A botrányok mellett ugyanakkor sikerei is voltak a korosodó mogulnak: a News Corporation részvényei januárban megdöntötték egy éves rekordjukat, februárban pedig megjelent a The Sun vasárnapi kiadásának, a Sun on Sundaynek első száma, amely bár konzervatívabb annál, mégis a News of the World után keletkezett űrt próbálja pótolni.

A Huffington Post olvasóinak születésnapi ajándékjavaslatai közül az „eldobható mobiltelefon” tűnik a leghasznosabb ajándéknak.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!