Csődvédelmet kért a Neo FM

2012. június 18. 15:47

Csődvédelmet kért a Neo FM rádiót üzemeltető FM1 Zrt. – jelentette be Földes Ádám, a társaság vezérigazgatója hétfőn Budapesten. A rádió tulajdonosait képviselő Horváth László, azt közölte: őszig kértek haladékot a fizetés ütemezésének kialakítására.

2012. június 18. 15:47

Csődvédelmet kért a Neo FM rádiót üzemeltető FM1 Zrt. – jelentette be a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsával szemben jelentős tartozást felhalmozó társaság vezérigazgatója hétfőn Budapesten. Földes Ádám közölte: elmaradásuk rendezésére az országos kereskedelmi rádió pénteken egy 500 millió forintos váltót ajánlott fel a hatóságnak. A vezérigazgató hangsúlyozva, hogy céljuk a rádió további működtetése elmondta: a csődvédelem által időt kívánnak nyerni ahhoz, hogy biztosítsák a csatorna hosszú távú finanszírozását. Azt mondta, erre azért volt szükség, mert a médiahatóság sajtóközleményeinek eredményeként a cég tulajdonosainak a tartozás finanszírozásával kapcsolatos tárgyalásai jelentősen nehezültek. Közölte azt is: tavaly óta keresik a finanszírozás lehetőségét, bankokkal, befektetőkkel és egy alapítvánnyal is tárgyaltak.

Az NMHH Médiatanácsa korábban azt tudatta, a rádió mintegy 750 millió forintos tartozást halmozott fel, amely a bankgarancia hiányából, a médiaszolgáltatási díj hátralékából és az ezek miatt kiszabott bírságokból áll össze. A hatóság a rádió csaknem 40 millió forintos kamatterheit elengedte.

A rádió tulajdonosait képviselő Horváth László, az FM1 Friends Kft. ügyvezetője visszautasította a hatóság azon bírálatát, hogy a menedzsment nem kíván tárgyalni a csatorna további tartozásának rendezéséről. Azt közölte, őszig kértek haladékot a fizetés ütemezésének kialakítására. Cáfolta a médiahatóság azon állítását is, hogy a tulajdonosok hatalmas adósságot hátrahagyva akarnának távozni. Azt mondta: kétmilliárd forintos befektetésük után még egyetlen fillért sem vettek ki a rádióból. A felajánlott váltóról szólva közölte: a mögött cég, magánszemély és az Econet tőkeemeléséhez kölcsönadott összeg áll; a váltót a bíróság jogerősen végrehajthatóvá nyilvánította.

Frissítés:

Az Index cikke szerint Horváth László közölte: „azért vagyunk nehéz helyzetben, mert karanténba kerültünk a hirdetési piacon; a Neo FM-et nem csak az állami vállalatok kerülik, de úgy tudjuk, hogy számos médiaügynökségnél is tiltólistára kerültünk”. Horváth leszögezte: mindent megtesznek azért, hogy finanszírozni tudják a rádió működését, de várják azok jelentkezését is, akik segítenének rajtuk.
 

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
geraz51
2012. október 26. 17:47
Peterdi után szabadon:Az élet nem csupa csermely csobogás!
emhem
2012. június 19. 10:02
jaj, dehogy számoltak. mért pont akkor számoltak volna? orbánnak sem a matematika számított az elmúlt két évben, hanem az ideológia. nomeg a pajtások bankszámlája.
Tyler Durden
2012. június 19. 10:02
Mit is mondott Szalai Annamariska, amikor direkt megszüntették a Slágert és a Danubiust? Nem fog félni attól, hogy a 2 adó - Neo+Class FM - nem fog megélni a reklámbevételekből. Egy picit azért nagyon elszámolta magát azt hiszem...
wartog
2012. június 19. 08:49
Kíváncsi volnék az adósságnak mekkora részét teszik ki, az "istenek" juttatásai.Nem rossz fazon a Bocsi csak hát a "csapat" az "csapat".Nem a mi csapatunk! Ugye ércsük?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!