Mádl Dalma kapta a Magyar Szabadságért díjat

2012. június 24. 18:49

Mádl Dalma asszony vehette át idén a Magyar Szabadságért díjat, amelyet a kitüntetést létrehozó alapítvány kuratóriuma immár tizennegyedik alkalommal ítélt oda „egy olyan személynek, aki tevékenységével nagyban hozzájárult Magyarország függetlenségéhez, demokratikus fejlődéséhez”.

2012. június 24. 18:49

Mádl Dalma asszony, Mádl Ferenc volt államfő özvegye vehette át idén a Magyar Szabadságért díjat, amelyet a kitüntetést létrehozó alapítvány kuratóriuma immár tizennegyedik alkalommal ítélt oda. A díjat vasárnap délután adták át a gödöllői királyi kastélyban tartott ünnepségen – tájékoztatta a város önkormányzatának kommunikációs igazgatója az MTI-t.

Péterfi Csaba a kuratórium döntésének indoklását idézve elmondta, hogy Mádl Dalma munkásságával segítette a határon túli magyarság megmaradását, kultúrájának őrzését. A köztársasági elnök feleségeként számos jószolgálati és jótékonysági kezdeményezésben vett részt. Az elnöki mandátum lejárta után munkásságát folytatta. 2005-ben, amikor megkapta a Polgári Magyarország kitüntetést, a vele járó 1 millió forintból megalapította az „Istenadta Tehetség” Kistelepülések Hátrányos Helyzetű Tehetséges Gyerekeiért Alapítványt.

Mádl Dalma a Katolikus Caritas jószolgálati nagykövete, emellett a Nemzeti Együvé Tartozás Alapítvány elnöki tisztét is ellátja. A Magyar Szabadságért díjat ünnepélyes keretek között Jókai Anna Kossuth-díjas író méltatását követően Gémesi György, Gödöllő polgármestere és Koltay Gábor Balázs Béla-díjas filmrendező adta át a kitüntetettnek – tette hozzá Péterfi Csaba.

Az elismerést 2000 óta olyan személyiségek kapják meg, akik tevékenységükkel nagyban hozzájárultak Magyarország függetlenségéhez, demokratikus fejlődéséhez. Tavaly Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke vehette át a díjat. A Magyar Szabadság Napját minden évben június utolsó hétvégéjének szombatján tartják, a szovjet csapatok 1990. június 19-i Magyarországról történő kivonulásának, az ország függetlensége visszanyerésének emlékére. Ebből az alkalomból – szintén évente – Gödöllőn, a Világfa előtt láthatnak ünnepi műsort az érdeklődők. Idén június 30-án Koltay Gábor rendezésében A szeretet breviáriuma című darabot mutatják be – közölte a kommunikációs igazgató.

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2012. június 25. 09:10
Dalmama megérdemli. Az előző Fidesz kormány idején ott volt minden rendezvényükön. Úgy, hogy ez a minimum amit megérdemel.
durrbele
2012. június 24. 23:37
Legszebb díjakat is a személyek teszik nevetségessé!Egyszer majd ezt is megszüntetik mint a szocialista hazáért meg a többi hasonló érmeket.Erre ne legyen büszke a mamóka mert nem ő kapta hanem puncsolnak neki a férje emléke kapcsán.
Vén Csataló
2012. június 24. 22:45
Nagyon helyes! Éljen soká Dalma asszony! :)
durrbele
2012. június 24. 21:03
Kell is a haveri kört plecsnivel,pénzel kitömni míg megy a szekér!Csak kérdem azon kívül hogy a férje egy jelentéktelen Közt elnök volt ő mi a szarért kapta a plecsnit?Mit tett érte?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!