Nem fogadták el a Neo FM váltóját

2012. június 19. 09:58

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság szerint a Neo FM tulajdonosai által felajánlott váltó elfogadásának jogi és gyakorlati akadálya is van, ezért a hatóság számára az nem más, mint egy darab papír. A hatóság a hatályos jogszabályok alapján nem tudja elfogadni az értékpapírt.

2012. június 19. 09:58

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság szerint a Neo FM tulajdonosai által felajánlott váltó elfogadásának jogi és gyakorlati akadálya is van, ezért a hatóság számára az nem más, mint egy darab papír. A hatóság szóvivői irodája, reagálva a Neo FM-et működtető FM1 Zrt. vezetésének hétfői nyilatkozatára – amely szerint a cég egy 500 millió forintos váltót adott át a médiahatóságnak a csaknem 750 millió forintot kivető tartozása törlesztésére – azt közölte: a médiatanács hatósági jogkörében eljárva a hatályos jogszabályok alapján nem tudja elfogadni az értékpapírt.

A kommüniké úgy fogalmaz: ha az üzleti vállalkozás vezetői által felkínált papír mögött valódi fedezet van, akkor a tulajdonosoknak lehetőségük van annak beváltására, azaz a médiatanácsnak felajánlott papírdarabot maguk tudják készpénzzé tenni, ez esetben a hétfő éjfélig tartó határidőig van lehetőségük a korábban vállalt 200 millió forintos tartozás teljes rendezésére. A közlemény értelmében az ígérvény elfogadása praktikus akadályokba is ütközik, „hiszen ez olyan lenne, mintha valaki a gázszámláját egy darab cetlivel szeretné kiegyenlíteni, amire azt írja, hogy »váltó«”.

A hatóság emlékeztet arra: hétfő éjfélig várja, hogy a Neo FM tulajdonosai élnek-e a hatóság által felajánlott mentőcsomaggal, amely a több mint 750 milliós adósság részletekben történő rendezését és a késedelmi kamatok elengedéséből származó 40 milliós támogatást tartalmazza.

A médiatanács bízik abban, hogy a Neo FM-et működtető cég tulajdonosainak nyilatkozata nem azt jelenti, hogy saját korábbi ígéreteikhez sem kívánják tartani magukat, és ezekkel szembehelyezkedve már egyetlen forint tartozást sem kívánnak törleszteni. A Neo FM legújabb beadványa sajnálatos módon azonban egyre valószínűbbé teszi, hogy az üzleti vállalkozásként működő kereskedelmi rádió vezetése nem akar élni a médiatanács által felajánlott mentőcsomaggal, és be kívánja zárni a rádiót – olvasható a hatóság kommünikéjében. Szerintük erre utal a tulajdonosok csődről szóló bejelentése is, ami azt valószínűsíti, hogy nem tudnak és nem is akarnak fizetni hitelezőiknek. A hatóság a közleményben arra is emlékeztetett: az elmúlt egy évben számos alkalommal adott lehetőséget arra, hogy a rádió tulajdonosai könnyített fizetési feltételekkel rendezzék tartozásaikat, sőt egy alkalommal a rádió díjcsökkentést is kapott.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
red label
2012. június 23. 22:27
Lali király már érezte a balhét, nyugdijazta magát, elhagya a hajót, mint az a bizonyos patkány!
Soma
2012. június 19. 20:48
Láttam én már olyat, amikor a váltót még a retyin sem lehetett "használni". Ha jól értem, a frekvencia-díjat szeretnék váltóval kiegyenlíteni. A piacon már ismert, hogy nem akárki váltóját fogadják el. Gondolom, a NEO által kibocsátott váltót nehéz lenne forgatni!
Locassen
2012. június 19. 17:59
hát ezek asziszik, hogy jedilovagok: "A váltó is megteszi"
OmegaMale
2012. június 19. 17:50
"A váltó is megteszi" +1 XD XD XD Amúgy lehet tudni valamit erről a *váltóról*? Minek nézi a Neo FM a hatóságot, valami faktoring cégnek, ahol tartozást vásárolnak? =D http://www.hir24.hu/kultura/2012/06/18/nem-kap-haladekot-a-neofm/ '...Az politikai nyomásra utal, hogy két, a hallgatottsági versenyben fej fej mellett álló rádió közül versenytársunk, a ClassFM éves árbevétele közel két és félszerese a NeoFM-nek, és a NeoFM-et nem csak az állami vállalatok kerülik, de úgy tudjuk, hogy számos médiaügynökségnél is tiltólistára kerültünk' Hát persze, politikai nyomás meg a szomszéd tehenére mutogatás, brühühü XD. Mint a Klubrádiónál, amióta nincs menetrend szerinti állami megrendelés, azóta érdekes módon életképtelen a bagázs... Nem unalmas még ez a nyivákolás? Érdekes, hogy pl. a Lánchíd Rádió 2007 óta, még MONÓBAN is képes volt túlélni... Lehet, hogy a hírdetők is azért fizetnek, ha HALLGATJÁK a rádiót, amiben hirdetnek??? Hoppá =D Ezek a fiúk és lányok tényleg elhitték, hogy állami pénzen lehet kirakatmédiát építeni... A baloldali média olyan, mint az észak-koreai makettvárosok, amiket a külföldieknek mutatnak... A látszat kedvéért van. Ahogy elmaradtak a 'látogatók', kikapcsoljákaz egészet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!