Egyedül is nekivágna a választásnak az MSZP

2012. szeptember 25. 07:52

Az MSZP keresi az együttműködés lehetőségét a demokratikus pártokkal és civil szervezetekkel, de készülnie kell arra is, hogy ha nem lesz ilyen együttműködés, akkor egyedül győzze le a Fideszt – mondta Mesterházy Attila a Szabad Európa Társaság hétfői rendezvényén, Budapesten.

2012. szeptember 25. 07:52

A szocialista párt elnök-frakcióvezetője hangsúlyozta: a demokratikus ellenzékhez tartozók nem elégedhetnek meg a Fidesz leváltására képes választási koalíció választási koalíció létrehozásával, hanem programalapú egyezséget kell kialakítaniuk, amely stabil kormányzásra ad lehetőséget. Mesterházy Attila azt mondta: az MSZP erre törekszik, mert egyértelmű, hogy akkor van nagyobb esély a győzelemre, ha a demokratikus oldal összefog. Azonban – folytatta – az LMP-ben olyan határozat van érvényben, amely kizárja a választási együttműködést a parlamenti pártokkal. Ezért az MSZP-t fel kell készíteni arra, hogy akár egyedül is győzzön a 2014-es választáson – mondta a pártelnök, megjegyezve, hogy lát erre lehetőséget.

Arra a kérdésre, a szocialisták tesznek-e azért, hogy elfogadtassák magukat az LMP-vel, azt válaszolta: odafigyelnek az ökopártból érkező, döntően a 2010 előtti kormányzást érő kritikákra. Példaként hozta fel, hogy elnökké választása óta az MSZP megváltoztatta energiapolitikáját. Beszélt arról is, hogy az ellenzéki együttműködést nem lehet automatikusnak venni, ahhoz a szavazótáborok „összeszoktatása” is szükséges. Az MSZP azonban nemcsak az LMP-vel, a Szolidaritás mozgalommal vagy a Millával keresi az együttműködést, hanem helyi civil szervezetekkel, szakszervezetekkel is.

Arra a kérdésre, hogy a demokratikus pártok közé sorolja-e a Fideszt, Mesterházy Attila nemmel válaszolt. Szerinte lényegtelen, hogy a kormánypárt vezetői közül van-e, akit demokratikus politikusnak tekint, mert a Fidesz döntéseit kizárólag Orbán Viktor hozza, őt pedig nem demokratának, hanem hatalomtechnikusnak, gátlástalan populistának tartja.

Az MSZP elnöke szólt arról is, hogy pártja nem üres dossziékkal, semmitmondó ígéretekkel vág majd neki a 2014-es kampánynak, és már hozzá is látott a programalkotáshoz. Ezzel kapcsolatban közölte: javaslataikat a ciklusból hátralévő másfél évben folyamatosan terjesztik be a parlamentnek, részben azért, hogy azok számon kérhetők legyenek. Kérdésre úgy válaszolt, az MSZP nehéz kérdéseket is szóba hoz a kampányban, és nem ígér majd 14. havi nyugdíjat vagy 400 százalékos egészségügyi béremelést.

Szavai szerint gazdaságpolitikai programjuk elsősorban a növekedés beindításáról szól, és néhány százmilliárdos átcsoportosítást javasol az adórendszerben. Arra a felvetésre, hogy a Fidesz a kétkulcsos személyijövedelemadó-rendszer visszaállításának szándéka miatt azt fogja mondani, a szocialisták adót akarnak emelni, Mesterházy Attila úgy reagált: a gazdagok adóját valóban fel akarják emelni, az a céljuk, hogy ők nagyobb részt vállaljanak a közteherviselésben.

Az MSZP elnöke szerint a 2014-es választásnak nagyobb tétje lesz, mint 1990 óta bármelyiknek, mert a Fidesz-kormány „szétverte a jogállamot és tönkretette a gazdaságot”, ezen a politikán pedig változtatni kell. Hozzátette: a legfontosabb változtatásokhoz, például egy új alkotmány elfogadásához, kétharmados többség szükséges, amelynek a megszerzésére az új választójogi törvény a korábbinál nagyobb lehetőséget ad.

Kérdésre válaszolva elmondta: lehet, hogy jelenleg csekély az esélye annak, hogy az MSZP egyedül nyerjen, de két éve sokan arra sem adtak esélyt, hogy a szocialista párt megmarad, túléli a 2010-es vereséget. Ma viszont – tette hozzá – már az látszik, hogy az MSZP nélkül nem lesz kormányváltás. Az MSZP kormányzóképességét kétségbe vonó véleményekre azt válaszolta: a szocialisták tizenkét évet voltak kormányon, Matolcsy Györgynél jobb pénzügyminisztert pedig akkor is találnak, ha elhajítanak egy papírrepülőt, és akit eltalál, azt nevezik ki. Ennél persze magasabbra kell tenni a mércét – hangoztatta.

Mesterházy Attila úgy látja, hogy visszaüthet a Fideszre az előzetes regisztráció bevezetése, az sokakat felbosszant majd, és mozgósító erejű lehet az ellenzéki oldalon. Az MSZP megújulását firtató kérdésre azt mondta: a pártvezetésben 38 év az átlagéletkor, és nincs köztük olyan, aki a szocialisták első vonalába tartozott volna korábban.

Arra, hogy Bajnai Gordont alkalmas miniszterelnök-jelöltnek tartja-e, azzal felelt: sok, az ország vezetésére alkalmas embert ismer, a korábbi kormányfő is közéjük tartozik, a baloldal listavezetőjének megnevezése azonban nem aktuális, most azért dolgoznak, hogy legyen tétje annak, ki lesz az.

Az Ellenzéki összefogás – mítosz vagy valóság? című beszélgetést Bárdos András újságíró vezette és azt az MSZP frakciójának és elnökségének több tagja is meghallgatta. A rendező Szabad Európa Társaság 2009-ben jött létre, elnöke Bruck Gábor pszichológus, kommunikációs szakember.

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Viktus
2012. szeptember 25. 11:27
Mesterházy Attila válasza: http://www.facebook.com/mesterhazy.attila/posts/10151168033854640 Mindaz, ami fent olvasható, iskolapéldája a semmitmondásnak, a cinizmusnak, a politika árulásának. Mindannak, ami oda juttatta az országot, a demokratikus intézményeket és közbeszédet, ahol jelenleg tart. Nem kárhoztatom Mesterházy Attilát. Ő hatalmat, miniszteri bársonyszéket akar. Nagyon akar. Ha kell, Jacksonként táncol, ha kell, eladósítja az országot, ha kell, nagyobb és szebb tündérkertet álmodik, mint Matolcsy. A lényeg, hogy abban a ritmusban mozogjon, ahogy a hárommillió nyugdíjas fütyül. Biztos, hogy könnyedén nyerné a választásokat, ha Orbán nem pontosan ugyanezt a tébolyt kényszerítené az országra. Akármi is történjen, a négyszázezres nyugdíjat kasszírozó hatvanöt éves exbankár ingyen vonatozhat le a Balatonra, a tizenhárom éves, jövedelem nélküli, iskolaköteles gyerek viszont vegyen jegyet, ha be akar jutni az iskolába! Egy olyan párt, amely ilyen mérvű abszurditást és igazságtalanságot eltűr, nem alkalmas arra, hogy a közösség ügyeit intézze. Csakhogy momentán velük van tele a Parlament. Magyarország meg lassan összeomlik. Kedves Mesterházy Attila! Ön pontosan tudja, hogy a nyugdíjasok egy komoly hányada lényegesen jobban él, mint azok, akik átlagbérből próbálják felnevelni gyermekeiket, fizetni lakáshiteleiket. Mégsem hajlandó a kisnyugdíjasok szempontjait és érdekeit elválasztani azokétól (mondjuk differenciált nyugdíjemeléssel), akik nincsenek rászorulva a munkavállalók ilyen mértékű szolidaritására. Az is jópofa, hogy miközben (teszem hozzá, teljesen jogosan) megkérdőjelezik a magas keresetűek személyi jövedelemadójának csökkentését, a magas nyugdíjjövedelmeket és a hozzájuk tartozó előjogokat legalább úgy védelmezik, ahogy az oligarcháinak a földpályázatait a Fidesz. Tegyük még hozzá, hogy ez a hozzáállás bármennyire is könnyen kommunikálható és népszerű, valójában éppen a rászoruló kisnyugdíjasoktól von el forrásokat. Ön azzal hárítja el az ingyenes utazás dogmájának felülvizsgálatát, hogy a rendszer igazságossá tétele sokba kerülne a bürokratikus költségek okán. Azt állítja tehát, hogy ha csak a rászorulók kapnának adott útvonalra (postára, orvoshoz, boltba) kedvezményt, akkor az költségesebb lenne, mint a jelenlegi rendszer. Bár ezt a sajátos közgazdasági fekete lyukat az európai országok legnagyobb része még nem fedezte fel, de a játék kedvéért higgyünk ebben az állításban, és spóroljunk egy kis pénzt Magyarországnak! Első körben tegyük ingyenessé a tömegközlekedést a hatvanöt év alatti nyugdíjasok számára is! Második körben legyen ingyenes az utazás minden iskolakötelesnek! (Ne kelljen már azzal bíbelődnie a sok-sok bürokratának, hogy ellenőrzik a diákigazolványokat!) Harmadik körben tegyük ingyenessé a tömegközlekedést a kismamáknak, a munkanélkülieknek és minden szociálisan rászorulónak! Az így megtakarított sok-sok milliárdból pedig el lehetne kezdeni gondolkodni az ingyenes repülésen! (irónia) Tarthatatlan, hogy ebből még nem vette ki a pénzt az ország. A norvégoknak olajat, a svájciaknak bankokat, nekünk ingyenes tömegközlekedést adott az Isten. Hát húzzunk bele! (maró gúny) Szerintem érdemes lenne átgondolnia. Meggyőződésem, hogy történelmet fog írni az a politikus, aki végre képes lesz a pártérdeket alárendelni az ország érdekének. A nyugdíjkassza méretéről konszenzust kell kötni, olyan megállapodást, amely kiemeli a kérdést a napi szavazatszerzés és sárdobálás keretei közül. Üdvözlettel: Puzsér Róbert p.s.: Pár szó azoknak a kedves nyugdíjasoknak, akik válogatott trágárságokkal mocskoltak az elmúlt napok során: Jár a nyugdíj. Igen. Ahogy jár(na) az ingyenes oktatás, óvoda. Ahogy jár(na) normális egészségügy, felkészült rendőrség, lakástámogatás, alacsony áfa, hatékony igazságszolgáltatás, normális munkabérek. Jár(na). De nincs. Ellopták. (Igen, részben kedvenc pártotok és kedves vezetői, továbbá igen, a fennmaradó részét a Fidesz hordja el ezekben a percekben is.) Eközben pedig bekopogtatott egy válság, ami után egyre nehezebb lesz fenntartani a nyugati világ jólétét, amit a harmadik világban rabszolgaként robotoló milliók alapoznak meg. Az én generációm jó eséllyel nem fog már kapni semmiféle nyugdíjat, vagy ha igen, arra is várhat hetven-hetvenöt éves koráig. Mi ebben a tudatban vagyunk Önökkel szolidárisak, ezzel a tudattal fizetjük a sokszorosát járulékban annak, amit egykor Önök fizettek. Több megértést! Több tiszteletet! https://www.facebook.com/PuzserRobert/posts/273970646056092
Alarik
2012. szeptember 25. 10:40
A maszopos kontraszelekció jelenlegi csúcsterméke ismét bizonyít. A fotóhoz nem kell komment, mindent elmond. Tegnap meg azt mondtad a Stop-nak, hogy megveritek a Fideszt, most pedig csak a lehetőségét látod ennek. Erre van két lehetőség Attila: 1: Önmagaddal vitázol, és összefüggéstelenül beszélsz. 2: Álmodban lecsúsztál a tatamiról. És azt vajon miből gondolod Attila, hogy ez a ti új programotok vonzó lesz sok szavazó számára? El ne hidd, hogy épeszű ember elhiszi, hogy mások lennétek mint eddig voltatok. Nem bírtok változni, ezt mindannyian tudjuk. A következő választásnak pedig valóban nagy tétje lesz a számotora Attila, mégpedig az, hogy az lesz a végső csapás rátok, utána behintelek sóval. Idióta.
miloka
2012. szeptember 25. 10:02
Nincs valaki a maszop táján, aki leállítaná a naponta hülyeségeket ontó Meseházit? De az azért aranyos, hogy csak feltételes módban mondja. "nekivágna". Meg az is, hogy "megverjük Orbánt". ( ezt nem most mondta) Már meg verekedni is akarnak.:))))
ProfWilliam
2012. szeptember 25. 09:49
Hajrá Maszop! Mi aztán tényleg nem akarunt titeket visszatartani! Előre az 5%-ért!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!