Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Lázár: Nem fenyegeti terrorveszély a magyar állampolgárokat

2012. szeptember 25. 14:33

Magyarország az Európai Unió biztonságos országai közé tartozik, nincs kitéve terrorveszélynek – mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága előtt kedden.

2012. szeptember 25. 14:33

Az Információs Hivatalt (IH), azaz a polgári hírszerző szolgálatot szeptembertől felügyelő államtitkár testületi meghallgatásán arról beszélt, a szervezetet soha nem érte az a vád, hogy politikai megrendeléseket teljesített volna. Az IH az elmúlt 22 évben távol tudta magát tartani a „politikai cselszövések világától”. Közölte azt is, szerinte a nemzetbiztonsági törvény módosításának nem jött el az ideje. Fontosnak tartja ugyanakkor a belső ellenőrzés megerősítését – jelezte Lázár János. 

Képviselői kérdésekre kitért az azeri kiadatási ügyre, illetve annak visszhangjára is. Lázár János szerint az azeri kiadatásról hozott döntés egyetlen magyar állampolgár számára sem jelentett valós biztonsági kockázatot. Egyúttal azt is közölte Lázár, hogy senki nem gondolhatja komolyan, hogy a kormány meg akarta volna bántani Örményországot. Hiszen, mint mondta a politikus, 600 éve jó kapcsolatot ápolunk a kaukázusi állammal és annak lakosaival.

Végül az államtitkár kitért arra is, hogy Orbán Viktor a közeljövőben Grúziába fog utazni, ahol 300 ezer örmény él. A politikus szerint majd a helyszínen kiderül, hogy az örmény közösség, hogyan reagál a magyar miniszterelnök látogatására.

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Secnir
2012. szeptember 25. 16:58
"Lázár János [...] kitért arra is, hogy Orbán Viktor a közeljövőben Grúziába fog utazni, ahol 300 ezer örmény él. A politikus szerint majd a helyszínen kiderül, hogy az örmény közösség, hogyan reagál a magyar miniszterelnök látogatására." ehhez hozzáveszem azt, hogy lázár megszavaztatta tegnap, hogy a "szolgálati ideje ALATT elhunyt miniszterelnök özvegye kapja meg az elhunyt teljes fizetését", akkor... ...öööö.... ..lehet, a lázár nem is olyan hülye, mint a viktor?
rogananti
2012. szeptember 25. 15:53
Jancsi, szerintem a fideszkormány maga a terrorveszély.
tarackos
2012. szeptember 25. 15:52
"Magyarország az Európai Unió biztonságos országai közé tartozik, nincs kitéve terrorveszélynek – mondta Lázár János" Akkor mi a pérónak kellett a tek Jancsika elvtárs? Tán sok a pínzunk aztán szórjuk el vmire?
Viktus
2012. szeptember 25. 15:32
A TEK mit szól ehhez? :O
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!