Rogán szerint a növekedést segítő IMF-megállapodás kell

2012. szeptember 26. 14:54

A Fidesz frakcióvezetője szerint a kormánynak a gazdasági növekedést segítő megállapodást kell kötnie a Nemzetközi Valutaalappal. Rogán Antal szerint ma az ország jobb helyzetben van a négy évvel ezelőttinél.

2012. szeptember 26. 14:54

Rogán Antal a parlament általa vezetett gazdasági bizottságának szerdai – a 2008-as IMF-megállapodás körülményeit megvitató – ülését összegezve újságíróknak azt mondta: a négy évvel ezelőtti egyezség gyors megkötését nem az államadósság visszafizetése indokolta, hanem az, hogy bankmentőcsomag vált szükségessé és növelni kellett a jegybank devizatartalékát. Hozzátette: a szocialista kormány előzőleg olyan gazdaságpolitikai hibákat követett el, amelyek megkerülhetetlenné tették az IMF-megállapodást, a kabinetnek ezért nem volt módja mérlegelni a feltételeket.

Csakhogy a 2008-as IMF-megállapodásnak súlyos következményei voltak, a nyugdíjak és a közszolgálati bérek csökkentéséhez vezetett, és mélyítette a gazdasági visszaesést – mondta. Rogán Antal szerint ma viszont az ország jobb helyzetben van a négy évvel ezelőttinél, ezért a növekedés esélyeit rontó megállapodás helyett olyanra van szükség, amely segíti a gazdasági növekedést. Ezért is volt helyes az, hogy a kormány világossá tette, mik azok a feltételek, amelyeket nem vállal – jelentette ki.

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Trükkök Százai...
2012. szeptember 26. 16:46
Rrrrrrrrogánantal. Rrrrrrrrogánantal. Rrrrrrrrogánantal. Mi választottuk őket, minket képviselnek.
trespass
2012. szeptember 26. 16:43
" a növekedés esélyeit rontó megállapodás helyett olyanra van szükség, amely segíti a gazdasági növekedést" Minden hitel felvétele rontja a növekedés esélyeit. Kivétel az, ami úgy van felhasználva, hogy (legalább közvetve) kitermelje a befektetett pénzt kamatostól és még hasznot is pluszban. Az állam (magyar) esetében ilyenre még nem volt példa.
kjkj945
2012. szeptember 26. 16:18
Növekedést segítő az ájmuftól LOL
tarackos
2012. szeptember 26. 16:00
Potter, jó megállapodásra van szükség, jóra!!! Az előző rossz volt, ez meg legyen végre jó. Az se baj ha igazságos is lesz de mindenképpen legyen jó. Az nagyon fontos! Legalább olyan jó legyen mint az elsőtitkár elvtárs de ez csacsiság hiszen senki és semmi nem ér fel az ő jóságához. Ha már fele olyan jó lesz is örülni fogunk!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!