Hatóság: tartalmilag kiegyensúlyozatlan az osztrák köztévé

2012. október 07. 08:36

Tartalmilag kiegyensúlyozatlannak találta az osztrák köztelevízió programkínálatát a médiahatóság, a televízió vitatja a szakvélemény megállapításait és fellebbezni készül. Az ORF vezérigazgatója a tévé „függetlenségébe való beavatkozásnak” nevezte a hatósági határozatot.

2012. október 07. 08:36

A Kommaustria pénteki döntésében azt mondta ki, hogy az ORF 2010-11-ben nem teljesítette a közszolgálati rádióról és televízióról szóló törvény előírásait, mert nem biztosította, hogy a tájékoztató-, a kulturális, a szórakoztató és a sportműsorok kiegyensúlyozott arányban legyenek jelen műsorkínálatában. Megállapítása szerint a kulturális műsorok aránya az ORF egyes és kettes csatornáján aránytalanul kevés volt a szórakoztató műsorokhoz képest.

Alexander Wrabetz, az ORF vezérigazgatója a tévé „függetlenségébe való beavatkozásnak” nevezte a hatósági határozatot, és kijelentette, hogy „minden jogi eszközzel” küzdeni fognak ellene. Egy szombati lapnak nyilatkozva jogtalannak nevezte, hogy a hatóság „pontos százalékarányokat írjon elő”. Vitatta a jelentés függetlenségét is, nézete szerint annak szerzője „túlságosan kötődik a német tulajdonú kereskedelmi tévékhez”.

A vezérigazgató az interjúban a magyar médiahatóság körüli vitára is utalt, és annak működéséhez hasonlította a Kommaustria vizsgálatát. „Egész Európában felhördültek, mert Magyarországon a médiahatóság pontosan előírja, mi történjen a közmédiánál, és most ez történik Ausztriában is” - fogalmazott Wrabetz a Die Pressének nyilatkozva.

A hatóság a kereskedelmi adók panasza nyomán indult eljárásában most először kimondta, hogy a törvény alapján meghatározott százalékarányoknak kell teljesülniük az ORF1-en és az ORF2-n. Egy csatornán legkevesebb három kategóriában több mint tíz százaléknyi műsoridőnek kell lennie, és legalább a csatornák valamelyikén több mint tíz százalékkal kell jelen lennie mindegyik témakörnek. A szakvélemény szerint ezek a feltételek nem teljesültek például a kulturális műsoroknál. Vita tárgya az is, hogy az egyes csatornák kínálatát külön, vagy együttesen kell-e számításba venni.

Tavaly október óta az ORF egy külön kulturális és egy sportadót is működtet. A jelentés egy másik megállapítása szerint az új tematikus csatornákkal együtt már „valószínűleg nagyrészt teljesíti” a követelményeket.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!